Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Witold Gombrowicz: „Én úgy szolgálom a társadalmat, hogy nem szolgálom”

Witold Gombrowicz: „Én úgy szolgálom a társadalmat, hogy nem szolgálom”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Witold Gombrowicz (1904—1969), az egyik legélőbb és legvitatottabb lengyel klasszikus, az individualista, aki a nemzeti önismeret kulcsfontosságú írója, aki egyszerre volt úgymond lengyel és antilengyel, azaz ki akarta vezetni a lengyelséget a lengyel forma rabságából, és aki vállalta, hogy „én úgy szolgálom a társadalmat, hogy nem szolgálom”.

Földbirtokos családban született, jogot végzett, mégis avantgárd szerzőként vált ismertté, legjelentősebb műveit hazájától távol, emigrációban írta, Dél-Amerikában és Franciaországban, életműve mégis jól kimutatható kölcsönhatásokkal szervesen beépül a modern lengyel irodalomba, a forma nagy teoretikusa volt, miközben felettébb érdekelte a történelem, szenvedélyesen foglalkoztatta a folyamatok rejtett szerkezete, ám Czesław Miłosz szerint

az emberi fájdalom iránti érzékenysége megóvta attól a tébolytól, ami a strukturalizmus bűvöletében fogant irodalmat jellemzi.

- hirdetés -

Mrożek hasonlata sem kevésbé találó: neki Gombrowiczról az önmagát operáló sebész jut eszébe. Háromkötetes, értelmiségi bestsellernek számító Naplója első kötetében Gombrowicz beszámol egy ifjúkori kísérletéről, amelyet önmagán végzett. Elhatározta, hogy gyökeresen szakít lengyel mivoltával, csakis a saját életét éli.

De valójában kicsoda az az »én«, akire támaszkodni akartam? Nem a múlt és a jelen alakított-e azzá, aki voltam, nem a lengyel fejlődés következménye voltam-e? — tette fel magának kérdést.

Azaz rá kellett jönnie, hogy csak lengyel determináltságából teremtheti meg a maga sajátos indeterminizmusát. Így lett számára a lengyel „éretlenség” és „elégtelenség” kulcs a forma kérdéséhez, amelyet „az emberek állandóan teremtenek, és soha nem elégedettek vele”. Végtére is „mind olyanok, mint mi, vagyis az a dolgom, hogy felszínre hozzam a civilizált ember elégtelenségét, melyet a rajta túlnövő kultúrával szemben érez”.

A fehér szín áll a balti művészek figyelmének középpontjában

Vagy nem azon fáradozunk egyfolytában, hogy „a mesterségesen felnagyított érettséghez” alkalmazkodjunk, holott épp ez teszi a nagyságot, a méltóságot, a felsőbbrendűséget, a mesterségbeli tudást eleve éretlenné, a mesterséget pedig „örök kontárkodássá”. Így lesz Gombrowicz számára az éretlenség több az érettségnél: „Úgy határozhatnám meg magamat, mint ama lengyel nemest, aki az egyetemes létben azzal találta meg a maga léte értelmét, hogy meglátta a forma (tehát a kultúra) és az élet közt a távolságot” —írja a Naplóban.

Nem arról szólnak a műveim, hogy légy az, ami vagy, hanem hogy játszd el, ami vagy.

Ezt is a Naplóban olvassuk, és tegyük hozzá, hogy maga a Napló jellegzetesen az a mű, amelyben az író tényleg eljátssza azt, ami ő. Vagyis lényege szerint fikció, tele autobiografikus elemekkel. Ma már ez annál inkább látható, mert Rita Gombrowicz, az özvegy csaknem fél évszázad múltán az író eredeti, személyes naplóját is közzétette Kronosz címmel.

Andrej Borejko: „Tallinn nekünk a nyugatot jelentette”

De azért is, mert amúgy a regényei is tele vannak rejtett önéletrajzi utalásokkal, nem beszélve a hagyatékból előkerült drámatöredékről, amely a Történelem címetviseli, és amelyet hosszú ideig az Operett első fogalmazványának hittünk. Ebben Witold mezítláb tér vissza családja körébe, és így, mezítlábasként jut be a világpolitika olyan potentátjaihoz, mint az orosz cár vagy a német császár, hogy puszta megjelenésével felkavarja „a mesterségesen felnagyított érettség” hamis világát. Maga a töredék alig több, mint egy kidolgozatlanul maradt teátrális ötlet, mégis többször színre vitték, és nem csupán Lengyelországban, mert az írói atelier sajátos fényét veti a másik három kanonizált Gombrowicz-darabra is, a regényekre is.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Mi tagadás, ez a Witold Gombrowicz nevű renitens nemesi sarj, ez a dolgokat mindig fonákjáról meglátó avantgárd performer, aki az életet is, a művészetet is, a történelmet is hamisítatlan theatrum mundinak látja, kellemetlen alak: mindenre rákérdez, amire nem szeretnénk, hogy rákérdezzen. Ráadásul ő maga ezt a vonását húzza meg a legmarkánsabban a több művében fellépő alteregóban, akit nemcsak a Történelem, de a kései regények, a Pornográfia, a Kozmosz is Witoldként léptet színre, de nem nehéz felfedeznünk rokonait a korábbi alkotásokban sem.

A Müpa előadásában, amelynek a Napló képezi az alapját, ám a három dráma, az Yvonne, burgundi hercegnő, az Esküvő és az Operett mellett a Gombrowicz-próza egyik-másik alakját is megidézi, ez az alteregó lesz a kalauzunk, hogy kiolvassuk az írói üzenetből a ma is időszerű kérdéseket.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X