Ahol Debrecen nagyjai nyugszanak

Debrecen, Benczúr Gyula u. 6.

Szabó Magda - forrás: konyves.blog.hu

A Nagyerdőben lévő temetőt a város tanácsa 1932-ben létesítette.

Megtervezésével a városi műszaki osztály vezetőjét, Borsos Józsefet bízták meg, aki park, épület és szobrászat lenyűgöző összhangját teremtette meg. A főbejáraton belépve a Ravatalozó magyaros szecessziós stílusú, ünnepélyes, mély lilásbarna épülete  az előtte levő nagy medence vizén visszatükröződve tárul a látogató elé. A temető képzőművészeti értékeiről itt részletesen olvashatunk.

A temetőkert Debrecen történelmi emlékparkja is, hiszen a város különböző területein fekvő régi temetők megszüntetésével ide temették a város nagy halottait; egyedül Csokonai Vitéz Mihály sírját hagyták eredeti helyén.

Boka Károly – Latkóczy Lajos festménye

A díszparcella a főbejárattól jobbra helyezkedik el. Itt nyugszik Boka Károly (1808-1860), Debrecen híres prímása, az „alföldi cigánykirály”. Hamvait 1945 után, a régi temető felszámolásakor szállították ide.

Boka régi debreceni cigánydinasztia sarja volt, zenei tehetsége nagyon korán kibontakozott. Alig töltötte be tizenhatodik évét, amikor a városban húsz-huszonnégy tagú zenekarával nem mindennapi népszerűségre tett szert, s a debreceni országos vásárokra sereglő emberek más vidékekre is elvitték nevét. Az Aranybikában és Debrecen több vendéglátó helyén muzsikáló zenész ezreket keresett vonójával: értékes háza volt a Várad utcában és szőlője a város határában. Nótákat is írt, közül ma is népszerűek például a Csitt csak rózsám.

1846-ban felvették a város polgárainak sorába, ami – annak ellenére, hogy Debrecenben a középkor folyamán beköltözött cigányság minden viszálykodás nélkül megfért a törzsökös városi polgársággal – óriási elismerésnek számított a büszke városban. Elismertségét, tekintélyét jelzi az is, hogy talán az egyetlen cigány volt az országban, akit az urak nem tegeztek. Ő volt az, aki 1849 nyarán, a vesztes debreceni csata után az orosz vezérkar bevonulásakor Paskievics parancsára, miszerint a város lakossága zeneszóval ünnepelje meg az eseményt, a Megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka című dalt kezdte játszani…

Temetésekor koporsóját díszruhás hajdúk kísérték, akiket városlakók ezrei követtek hosszú sorban. Debrecen összes zenekara az ő szerzeményeiből játszott, a szertartáson a Kollégiumi Kántus énekelt.

Ugyancsak a díszparcellában nyugszik Gulyás György karnagy (1916-1993), Debrecen zenei életének kimagasló egyénisége: a Debreceni Kodály Kórus és a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny megalapítója, a Zeneakadémia Debreceni Tagozatának létrehozója és igazgatója.

A reptéren előadott Varázsfuvola zárta a Tavaszi Fesztivált – Galéria

A két zenei zenei kötődésű sír után tegyünk egy sétát más területek kiemelkedő személyiségeinek nyughelye körül.

A díszparcellában Református Kollégium híres professzorai közül itt nyugszanak Komáromi Csipkés György és Budai Ézsaiás.

Komáromi Csipkés György (1628-1678), az utrechti egyetemen keleti nyelveket tanult, s teológiai doktori fokozatát is ott nyerte el. 1653-ban a keleti nyelvek és bölcselet tanára lett Debrecenben. 1657-ben lelkésszé választották, hivatalát 1678. október 6-án bekövetkezett haláláig viselte.

Budai Ézsaiás (1766-1841) történetíró, tanár, klasszika-filológus, később a református egyház szuperintendense. Tanulmányait a debreceni kollégiumban, majd Göttingenben, Oxfordban és Hollandiában végezte. Hazatérve, 1794-ben lett a református kollégium latin, görög és történelem tanára. Sokat tett a korabeli latin nyelvű helyett a magyar nyelvű oktatás bevezetése érdekében. E célból írta világtörténelmét (Közönséges história) és főleg a görög és latin szerzők életével és munkájával foglalkozó irodalomtörténetét (Régi tudós világ).

Megállhatunk Könyves Tóth Mihály (1809-1895) református lelkész sírja előtt is. 1846-ban az ő Széchenyi utcai lakására rohant Petőfi, hogy eskesse össze Prielle Kornélia színésznővel… A tiszteletes úr Kossuth tántoríthatatlan híveként a szabadságharc idején buzdító beszédeket mondott, sőt az aradi táborban is jelen volt. Ezért előbb halálra, majd húsz év várfogságra ítélték.

Fazekas Mihály (1766-1828) síremlékét Tóth András szobrászművész (Tóth Árpád költő édesapja) készítette. A Lúdas Matyi halhatatlan szerzője ifjú korában részt vett a napóleoni háborúkban, majd Debrecenben letelepedve a gazdálkodásnak élt, és mint városi és kollégiumi pénztárnok hivatalnokoskodott. Érdekes, hogy a költészetet mindössze kulturált emberhez illő passziónak tartotta… Csokonai így is tudta az értékét, nagyra tartotta és jó barátságban volt vele.

Fazekas Mihály közelében nyugszik sógora, Diószegi Sámuel (1760-1813) református lelkész, botanikus. Közös munkájuk, az 1807-ben megjelentetett Magyar füvészkönyv az első, Linné rendszerét követő magyar nyelven írt botanikai rendszertan; ezzel ők tekinthetők a magyar növénymorfológia-nyelv megalkotóinak. Sok ma is használt növénynevet ők jegyeztek le először, illetve a nyelvújítás keretében több új nevet alkottak.

Szintén a díszparcellában nyugszik Oláh Gábor (1881-1942) író, költő, újságíró és Kiss Tamás (1902-2003) költő, tanár.

A két utolsó síremlékkel egy kicsit a zene világába is visszakerülünk.

Bizonyára mindenki megtalálja dr. Balthazár Dezső (1871-1936) református püspök sírját, melyet életnagyságú szobra őriz. Az 1910-es évek második felétől élete végéig a református országos zsinat, illetve az egyetemes konvent elnöke volt. Unokája Vásáry Tamás zongoraművész-karmester.

Vásáry Tamás: „Kodály olyan volt, mint egy igazi, jó szülő”

Sokan ellátogatnak Szabó Elek (1879-1959) és felesége, Jablonczay Lenke (1884-1967) sírjához, akiket leányuk, Szabó Magda tett halhatatlanná Ókút, Régimódi történet és Für Elise című regényeiben. A sírkő tanúsága szerint ugyanebben a sírban nyugszik Lenke édesanyja, a szerencsétlen sorsú Gacsáry Emma és nagynénje, Jablonczay Gizella. Itt már békében megférnek…

A blogger 2006 nyarán járt a temetőben és állt az ő sírjuknál, akkor készítette a mellékelt fényképeket. Azóta Szabó Magda hamvainak egy része is szülei mellett nyugszik.

Jablonczay Lenke személyével pedig úgy kanyarodtunk vissza a zenéhez, hogy, mint szintén a Régimódi történetből tudjuk, Lenke egészen kiválóan zongorázott. A világhírű hegedűs, Jan Kubelik is biztatta, nagy jövőt jósolt neki, ha zeneakadémián tanulhatna tovább. De felmenői elkártyázták Lenke örökségét, s szigorú nagyanyja amúgy sem engedte volna meg…

Források:

Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Nyakas László: Boka Károly, az alföldi cigánykirály. = Honismeret 1987. 2.