Knecht, Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték c. regényének főhőse hosszú ideig foglalkozott egyetlen játék elemzésével (aki még nem vette a kezébe a könyvet, képzeljen el egy szellemi asszociációs játékot, akár egy szabadon értelmezett Dixit játszmát), azt sejtetve, hogy egy adott tudomány- vagy művészeti ág kis részletének alapos és mélyreható ismeretével közelebb kerülhetünk bármely másikhoz.
Ha ismeretlen útra is lépünk, lehetnek az élet más területéről ismert analógiák, amikbe beleütközhetünk. No, igen, a regény, de különösen a kamara.hu műsorának olvasása közben fennállhat a veszély, hogy öntudatlanul is a játék és az (ön)elemzés részévé válunk, és nem tudjuk megállni a kapcsolatok keresését.
A játék során jól jöhet, ha maga az üveggyöngyjátékos ‒ esetünkben a kamara.hu repertoárjának és játékszabályának egyik alkotója, Simon Izabella ‒ elárul néhány titkot, ezzel kulcsot adva további ajtók nyitogatásához.
Hesse Az üveggyöngyjáték játékszabályát nem írja le részletesen, de amit biztosan megfogalmaz, az a tudomány, a művészet és a vallás különféle módon való társítása egy-egy játékon belül. A műsorban ez is egy fontos vonal, például Ligeti esetében, akinek nagyon szoros kapcsolata volt a matematikával.
Ligetitől, aki a San Francisco Polyphony kapcsán fogalmazta meg e sorokat, így idéz Nicholas Cook: „Képzeljük el, hogy különböző tárgyak vannak óriási rendetlenséggel bedobálva egy fiókba, amelynek a formája viszont pontos körvonalú: benne káosz uralkodik, ő maga azonban jól van megformálva.” Mint egy másodfokú egyenlet és megoldása, nem?
Vagy Veress Hommage à Paul Klee darabjánál, ahol a dolog két irányú. Veresst megihlették Paul Klee festményei, melyek hatására ‒ a képeket ki is vetítjük az előadás alatt ‒ komponálta a művet. Paul Klee-t izgatta a zene és a képzőművészet kapcsolata, festményein sokszor ritmikai képleteket változtatott vizuális jelekké. Messiaennál a vallással való kapcsolat jelenik meg. A számokkal, mint szimbólumokkal való játék a Kvartett az idők végezetére c. művében is felsejlik. A hét a tökéletes szám, mert Isten hat nap alatt teremtette a világot, és a hetedik napon megpihent. A mű nyolc tételes, mivel a hetedik nap, maga a hetes szám kiterjeszti magát a nyolcadikhoz, amely így az örökkévalóságot szimbolizálja.
Nem is beszélve az oktávról: a nyolcadik hang már megegyezik az előző hangsor kezdetével, ami egyszerre jelölheti (hangmagasság szempontjából mindenképp) az újdonságot és az ismétlést. Kurtág (az ’56-os forradalmat követően) 1957‒58-ban Messiaen tanítványa volt Párizsban ‒ mind a két zeneszerző művei szerepelnek a műsorban.
Az idei repertoár fő témája a mester és tanítvány viszony, vagy hatás. Ez az összefüggés megjelenik Haydn és Beethoven, Fauré és Ravel kapcsolatában, Veress és Ligeti‒Kurtág‒Holliger között, vagy Bartóknál és Dorátinál, akire Bartók egész életében meghatározó hatással volt.
Messiaen a kamara.hu/3 estéjén elhangzó Kvartett az idők végezetére című művét hadifogságban szerezte 1941-ben ‒ Hesse ekkor még Az üveggyöngyjáték kéziratán dolgozott, amivel 1942 tavaszán készült el. Izgalmas kiegészítés, hogy Thomas Mann ‒ akinek az alakja megjelenik Az üveggyöngyjátékban Knecht egyik mestere képében (ahogy erre Ács Pál kiváló írásában is kitér), és aki Hesse-vel szoros kapcsolatban állt ‒ 1943-ban kezdi el írni a Doktor Faustust. Mann Hessét az alábbi sorokkal buzdítja olvasásra: „Üveggyöngyjáték fekete gyöngyökkel ‒ Hermann Hessének”.
Messiaen egyébként a hangokkal együtt színeket is hallott. A színhallás a szinesztézia egyik típusa, különböző érzékszervek egyfajta szinkronja, aminek következtében „a hangok színérzeteket váltanak ki. […] A hárfa szólhat aranyszínben, egy drámai operarészlet lehet vörös.” ‒ olvasható egy divatos női magazin hasábjain (amit Hesse valószínűleg tárcairodalomnak nevezne). A szinesztéziát az irodalomból stíluseszközként ismerjük, a legismertebb példa azt hiszem Tóth Árpád Körúti hajnal c. verséből való: „lila dalra kelt egy nyakkendő”. Színhallása volt Duke Ellingtonnak, Liszt Ferencnek, de még Van Goghnak is. Misztérium és kiváltság lehet, akár az abszolút hallás, bár Van Gogh esetében nem feltétlen: zongoratanára állítólag őrültnek hitte emiatt, és elküldte. Ha nem így történik, talán zeneszerző lett volna belőle, és nem festő…
Ha már előkerült Liszt Ferenc neve: Orpheus c. műve Saint‒Saëns átiratában hangzik el a kamara.hu/6 keretében. A tudományok és a képességek kapcsolatai után, az átirat fontos kérdése elvezet a zeneszerző, az előadó és a hallgató egymáshoz való viszonyához. Az átírás célja a művek népszerűsítése a közönség körében ‒ hangsúlyozták az első kávéházi beszélgetés során a résztvevők, ahol Várjon Dénes kiemelte a tisztelet fontosságát ‒ az átíró és az előadó részéről is ‒ az eredeti szándékkal, és a zeneszerzővel szemben.
„Ha az átíró személyisége jelen van a műben, és megváltoztatja a jellegét, jelentését, az baj.”
Itt el is jutunk Hesse regényének egyik fontos kérdéséhez: élhet-e az ember a társadalmon kívül, lehetséges-e egy rendszerbe, vagy rendbe, adott társadalomba való beilleszkedés és az önmegvalósítás párhuzamosan? Egy nagyon jó válasz Boldizsár Ildikótól érkezett a Három Hollóban: az ember szintézist épít múlt és jövő között, új kombinációkat teremt, hisz a rendszer nem lezárt, mozgásban van, és lélegzik. A mesekutató jól megfogja a lényeget: az ember feladata nem is lehet más, mint hogy a legtisztább képletekre épülő tudás elsajátítása által létrehozzon valami újat, ami egy zenész esetében egyedi címkézése, értelmezése a darabnak ‒ a hagyományok (és az elődök, mesterek) tiszteletben tartásával.
Még ha megtörténnék is, hogy két játékos egyszer véletlenül ugyanazt a néhány témát választaná játéka tartalmának, a két játék, a játékosok gondolkodásmódja, jelleme, hangulata és virtuozitása szerint, egészen másként folyna le, s máshogy végződnék. (Az üveggyöngyjáték)
Ahogy már Szókratész is papírra vetette: „A művészet célja új dolgokat ‒ nem, ezt, jaj, nem lehet ‒ új kombinációkat teremteni, ezáltal új érzéseket kelteni.”
Még sokáig beszélhetnék a kapcsolatrendszerről, amely millió szálon fűzi át a Kamara.hu-t. És fogunk is.
