Életutak, pályák, karrierek, alkotások, hol keresztezik, hol megkérdőjelezik, vagy kiegészítik egymást. „Szerencsére a kamarazene irodalma kifogyhatatlan kincsesbánya. A fesztiválunk kiindulópontja mindig a kiválasztott regény világa, és ahhoz egy nagyon sokrétű asszociációs rendszeren belül gondolkodva szerkesztjük meg a zenei programot” ‒ meséli Simon Izabella, aki férjével, Várjon Dénessel minden évben közös elmélkedésre és feltöltődésre hívja művésztársait és közönségét. Jelen bejegyzés szóljon a kamara.hu történetéről és jelentőségéről.
Nehéz elvonatkoztatni a hálózattól, melyben a zene, a zeneszerzők és a zenészek mozognak, és önállóan értelmezni az idei rendezvényt, függetlenül az előző évek összetett programjától. A rendezvény helyett, ahogy azt már tettem az előző írásokban is, fesztivált akartam írni, de rádöbbentem, hogy valójában nem illik a kamara.hu-hoz. A fesztivál fogalma ma valahogy mélyen magában hordozza a látszatot, a fogyasztást, de az ilyesféle szervezői elvet ‒ ha nevezhetjük így ‒ a kamara.hu teljességében elkerüli.
A kiszámítható közönségsikerrel szemben választani, valljuk be, hogy kockázatos döntés, mégis talán az egyetlen hiteles út. Ha kevesebben is veszik észre e választás valódi értékét, mint ami méltányos volna jelentőségéhez mérten, ilyen kezdeményezések nélkül az emberiség arra való lehetősége, hogy különbséget tehessen jó és rossz között, elveszne.
A kamara.hu mindegyik, összetett irodalmi alkotásokra felfűzött évadjában megjelenik egy-egy részlete az egésznek, az egészet alkotó kapcsolódási pontoknak, melyeket bontogatva, hámozgatva az egészre való rálátáshoz, a zene, az irodalom, a képzőművészet, a mese segítségével közelebb juthatunk ‒ bármit is tudunk, vagy sejtünk arról, hogy mi is az az egész.
Az élet értelmének keresése, az összefüggésekre való rálátás igénye?
Azt hiszem, ami értékes, előbb vagy utóbb méltó helyére kerül, beleolvad az egészbe, leválaszthatatlanná válik és leszakad a mindenkori divatos mércékről. A kamara.hu lehetőség, hogy a zajok és billentyűkopogások közötti szünetekben, a mai trendek világából elszakadó zenehallgatás, zenében való elmélyülés alkalmával ismét megtapasztalja az ember a gépektől és a statisztikáktól való függetlenségét ‒ azoktól a világító gépektől, melyeket egyébként a tudomány csillagainak hiszünk.
A kezdetek: kiindulópont
A házaspár közel két évtizeden keresztül volt vendége az egykori karthauzi kolostor helyszínén megrendezésre kerülő Ittinger Pfingstkonzerte elnevezésű tematikus kamarazenei fesztiválnak, melyet 1995-ben alapított Schiff András és Heinz Holliger. „Nem titok, hogy a mi fesztiválunknak valahol ez a svájci rendezvény az ihletője”‒ hangsúlyozza Simon Izabella. A művészeti vezetők Stefan Zweig A tegnap világa c. műve köré építették első, időben szerteágazó koncertekből álló kamarazenei sorozatukat 2005-ben a Zeneakadémián.
A Zeneakadémia mindkettőnk alma matere. Rengeteg emlék, élmény, érzelmi szál fűz az épülethez, nem is gondoltunk más helyszínre, amikor a kamara.hu-t útjára indítottuk ‒ meséli Izabella.
Ez tíz évvel később történt. Az első év mottója ‒ Elsők és utolsók ‒ Ljudmila Ulickaja elbeszéléskötetére utalt: „a kezdet és a vég, az egy életművön belül megmutatkozó stílus- és gondolkodásmódbeli változás, illetve a művészi egymásra hatás jelenségének zenei megfogalmazásához, leképezéséhez választott alkotások […] most is az idő határtalanságát jelenítik meg.”
Akkor a részletes műsorfüzet Zweig alábbi gondolatát emelte ki, hogy jellemezze a házaspár zenei gondolkodásmódját is:
„Az idő adja a képeket, én csak a szavakat teszem hozzá”.
Noha a történet ennyire nem egyszerű: mielőtt a Zeneakadémia termeiben otthonára lelt volna, állandó szervező híján különböző budapesti helyszíneken került sor a koncertekre, például az MTA székházában és a Tükörteremben.
Valódi fordulópont volt az életünkben, és a fesztivál életében is 2015, amikor a Zeneakadémia tárt ajtókkal fogadta be saját rendezvényeként a Kamara.hu-t ‒ emlékszik vissza Izabella.
2016-ban egy másik Fordulópont következett, ekkor Klaus Mann regényének formájában, mely a második kamara.hu tematikus origóját képezte. „A fordulópont hihetetlenül fontos jelensége az életnek; ha akarjuk, ha nem, találkozunk vele” ‒ nyilatkozta akkoriban Várjon Dénes. A műsorfüzetben pedig azt olvashattuk, hogy „Fordulópontot egy zeneszerző művészetében számos impulzus előidézhet. Gyakran bekövetkezik, ha egy másik zeneszerző bűvkörébe kerül, vagy egy fantasztikus képességű előadóművész, esetleg egy karizmatikus zenetanár befolyásolja művészetét.” (Gurmai Éva, Mona Dániel)
„A nagy utolsók” – Steven Isserlis a kamara.hu zeneszerzőiről
Simon Izabella a Fordulópont kapcsán így fogalmazott: „Mindig arra törekedtünk és törekszünk, hogy bemutassuk, hogyan hatnak egymásra különböző korok, hogyan gyökereznek egymásból különböző szerzők. Ezek a kölcsönhatások néha egyértelműek, máskor teljesen rejtettek.” Ez valóban igaz általánosságban minden évadra, definíciója is lehetne a hessei üveggyöngyjátéknak. Nem véletlen, hogy Falcsik Mari szerint valójában ez a sorozat valósítja meg legmagasabb szinten az üveggyöngyjáték eszméjét ‒ gyakorlatilag a fogalmat leválasztja a regényről ésvalódi jelentéssel ruházza fel.
A 2017-es kamara.hu fesztiválon […] olyan művek szólaltak meg, amelyekben a zenehallgató felfedezhette A varázshegy szellemi rokonait: az emelkedettség, a titokzatosság vagy éppen – a mű címében rejlő fogalomhoz kapcsolódva – a varázslat, netán távolabbról a mese jelenlétét ‒ írta Csengery Kritsóf.
Csengery találóan a kamara.hu egyik fontos vonzerejeként „a nemzetközi kamarazenei világ sztárjainak népes felvonulását”emeli ki. Az élvonalbeli zenészek mellett a sorozat gyökere természetesen a kamarazene és a gondos témaválasztás.
A varázshegyhez és Az üveggyöngyjátékhoz is sok véletlenszerű, személyes élmény kapcsolódik, amely persze még érdekesebbé és közvetlenebbé tette a könyvekhez való kapcsolatunkat. Húszas éveinkben jártunk, amikor felkérést kaptunk Davosba egy kamarazenei fesztiválra. Az indulással és az ott tartózkodással párhuzamosan olvastam a Varázshegyet ‒ hihetetlenül izgalmas élmény volt végig járni a regény helyszíneit, és ha kicsit is, de belebújni a főhős világába: megérkezni a pályaudvarra, ahova a főhős Hans Castorp is megérkezett, és sétálni az utcákon. Emlékszem, nem volt sok szabad időnk a koncertek mellett, de az egykori szanatóriumba mindenképpen szerettem volna ellátogatni. Egy csodás hotelben laktunk a hegyen, a recepción kértem segítséget az épület megkereséséhez. Kérdésemet nagy derültség fogadta, ugyanis a hotel, ahol laktunk, a szanatórium helyére épült. Néhány helyiség, tárgyak, és egy gyönyörű kovácsoltvas lift rácsozata őrizte a múlt emlékeit.
Hessével is volt egy hasonló élményem. Jó pár évvel ezelőtt Svájcban, Luganoban indultam felfedezőútra. (Időnként szeretek egyedül autóba szállni, és bebarangolni a számomra ismeretlen tájakat.) Nem határoztam el merre megyek, akkor még GPS sem volt, úgyhogy csak úgy nekivágtam az útnak. Elképesztően gyönyörű az a vidék! Hamarosan megérkeztem Montagnolába, ami 20 percnyire lehet Luganotól. Leparkoltam, kiszálltam az autóból, emlékszem, hogy az idő is nagyon szép volt. Néhány lépést tettem, és legnagyobb megdöbbenésemre Hermann Hesse háza előtt álltam, amely ma egy csodálatos múzeumként állít emléket az írónak.” (Simon Izabella)
Az elmúlt három évadban a német irodalom alapművei ‒ a Fordulópont, A varázshegy és Az üveggyöngyjáték ‒ jelentek meg vezérfonalként, a művészeti vezetők részéről azonban nem tudatos megfontolás, hogy a regények visszafejthető kapcsolatban álljanak egymással. Ennek ellenére mégiscsak egy értelmezhető narratíva rajzolódik ki évről-évre, mely feltárja Simon Izabella és Várjon Dénes csodálatos világát, és, azt hiszem, hogy fejlődésük útját is jelöli.
Thomas Mann fia Klaus Mann, pályatársa Hermann Hesse. A három írót összekötik az emigrációban eltöltött évek is ‒ jó volt elidőzni az általuk alkotott és megélt világban, jövőre azonban más tájak felé fordulunk ‒ mondta Simon Izabella.
A kamara.hu művészeti vezetőinek rengeteg ötlete van, a következő két év témái már meg is vannak, de a jövő évad regényét csak az idei kamara.hu után árulják el.