A Hagyományok Háza otthona a budai Vár és a Duna között fekvő Corvin téri Budai Vigadó épülete, amely az elmúlt két és fél év során teljeskörű felújításon esett át. A rekonstrukció célja egyrészt az épület eredeti állapotának lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítása, másrészt a Hagyományok Háza tevékenysége és szervezeti egységei számára a korszerű működés feltételeinek biztosítása. Gábriel Tibor A Székesfőváros Budai Vigadója című épülettörténeti esszéjét olvasva sokat megtudhatunk a 2001 óta a Hagyományok Háza otthonául szolgáló Budai Vigadóról és megépítésének előzményeiről egyaránt.
A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény, melyet 2001-ben alapított a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere.
A 19. század végére a gyorsan fejlődő polgárságban megfogalmazódott az igény, hogy Budán is legyen vigadó és 1892-ben kérték először írásban Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármestertől a pesti Vigadóhoz hasonló kulturális palota felépítését, ahol összejöveteleiket, mulatságaikat tarthatják. Ennek megvalósítása azonban sokáig elhúzódott, mert nem találtak hozzá alkalmas telket.
Kelemen László: „Végre elvégezhetjük mindazt a munkát, amiért létrejött a Hagyományok Háza”
1894-ben végül megoldódott a probléma: Budapest belterületi katonai ingatlanjait Wekerle Sándor miniszterelnök Budapest tulajdonába juttatta vissza. Ekkor került a főváros kezébe néhány budai belterületi laktanyaépület, köztük a török hódoltság idején törökök által épített nagy áruraktár, később fegyverraktár is, melynek helye alkalmasnak bizonyult a leendő budai Vigadó felépítésére. A Fő utca – Corvin tér – Iskola utca által határolt háromszög mellé a főváros megvásárolta a két szomszédos telket is, majd két évvel később, 1896-ban a főváros közgyűlése nyilvános pályázatot írt ki az épületre, melynek nyertese Kallina Mór és veje, Árkay Aladár közös munkája lett.
Az építészek igen nehéz feladat előtt álltak, mivel nem volt könnyű sokféle igényt kielégítő, színházi, könyvtári és egyéb kulturális célokat szolgáló épületet tervezni. Az építkezés 1898 tavaszán kezdődött, és a következő év őszére a 800 négyszögöl alapterületű épület már szerkezet-készen állt, melynek építési költsége akkor 650.000 forintnyi korona volt.
Az 1898 és 1900 között emelt, kétemeletes, belső udvaros, timpanonos, kupolaszerűen manzárdos tetőfelépítménnyel ellátott épület főleg a neoreneszánsz stílusjegyeit viselte magán és a korra jellemző eklektikus stílusban készült. A homlokzat oszlopfői attikai jón, az oszloptörzsek olasz reneszánsz mintát követnek. A kapu- és ablakkeretezések, a mellvédek szintén az olasz (római, firenzei) reneszánsz palotaépítészetből ismert megoldások. A főhomlokzatot eredetileg kis kiülésű faloszlopok, pillérek, könyöklők ékesítették. A régi fényképfelvételeken látszik, hogy az épület Fő utcai sarkán kávéház volt, az Iskola utcain pedig étterem.
A viszonylag egyszerű eklektikus külsőt pompás szecessziós belső díszítés kompenzálta. Az impozáns, tágas előcsarnokot karszti márványoszlopokkal díszítették, belőle széles márványlépcső vezetett az emeletre. A lépcsők mellett lámpák százai világítottak; a belső falakat halványzöldre festették. A földszinten kávézó, és egy 400 fő befogadására alkalmas étterem állt a vendégek rendelkezésére.
Az épületet 1900. január 20-án adták át és nagyszabású farsangi bállal nyitották, melynek fővédnöke Klotild főhercegasszony volt. A megnyitó alkalmával a Duna mindkét oldalának rangos társasági szereplői megjelentek, mire tekintettel a rendezőség gyönyörű táncrenddel lepte meg a közönséget. Éjfélkor a bál alkalmából összegyűjtött műtárgyakat sorsoltak ki, és az összes bevételt a budai szegények javára ajánlották fel.