Rohmann Ditta: „Zsonglőrködni kell a korszakok között”

Rohmann Ditta

Október 7-én indul Rohmann Ditta sorozata Bach+ címmel a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom altemplomában, október 17-én pedig másodszorra játssza el Vajda János Csellóversenyét a CAFe Budapest Kortárs Romantikusok 2.0 programjának keretében. Rohmann Dittával beszélgettünk.

– Mit takar a koncertsorozat címében a „plusz”?

– Egyrészről különböző hangszeren játszó zenészeket, énekeseket jelöl, akik értik és beszélik Bach nyelvét, másrészről azokat a műsorra tűzött, más zeneszerzők által komponált műveket jelzi, amelyek valahogyan kapcsolódnak a Bach-művekhez, kiegészítik őket, vagy épp kontrasztot alkotnak velük.

– A Bach-forrás alkalmai során sokan hallhattak már téged Bachot játszani. Miért döntöttél úgy, hogy más zeneszerzők műveit is bevonod?

– Bach megértését támogatja, ha művei más zeneszerzők, stílusok és korszakok által tágabb kontextusba kerülhetnek. Darabjainak zöme nem csak az előadó, de a hallgató részéről is mély intellektuális figyelmet igényel. Egy romantikusabb alkotás a maga drámaiságával és érzelmességével képes nem csak feloldani, de létre is hozni azt a szigorú koncentrációt, amit Bach zenéje követel.

A Bach+ részletes programjaitt megtekinthető.

– Október 7-én az idei lipcsei Bach-verseny második helyezettjével, Maia Cabezával léptek fel.

– Maivál először egy meghallgatáson találkoztunk, ahol ugyanazt a művet adtuk elő. Ahogy meghallottam a játékát, megfordult a fejemben, hogy hazamegyek, annyira tetszett a játéka. Maia mélyen átérzi Bach zenéjét, könnyű vele együtt játszani. Mostani koncertünkön Bach invenciói mellett Gliére duóit adjuk elő. A kiváló orosz zeneszerzőt szerintem méltatlanul ritkán játsszák.

Rohmann Ditta

Hegedűre és csellóra írt darabjai hangnemben is összeilleszthetők a kétszólamú Bach-invenciók átirataival, ezáltal a művek egy nagyobb dramaturgiai egységet alkotnak. Albrechtsberger osztrák zeneszerzőtől is játszunk, aki hegedűre és csellóra formailag nagyon érdekes fúgákat írt. Itthon ő sem ismert, de az a tapasztalatom, hogy az ilyesféle zenei csemegékre sokan nyitottak a közönség részéről.

– Miért tűzöd kevésbé ismert zeneszerzők műveit is a repertoárra?

– Manapság különösen fontos a nyitottságra való képesség, és ez nem csak az ismeretlen zene esetében igaz. Az emberek nehezen szakadnak el a prekoncepciótól, a híres zeneszerzők darabjai akkor is jóként vannak számon tartva, ha nehezen emészthetőek, vagy éppenséggel kevésbé jól sikerültek. Az viszont már egyáltalán nem biztos, hogy meg tudjuk fogalmazni, hogy egy mű miért jó, vagy azt, hogy ha nem tetszik, annak mi az oka. Ugyanez igaz a koncerttermekben perifériára szorult zeneszerzők darabjaira is, pedig attól, hogy nem részei a kánonnak, még lehetnek jók, csak fel kell tudnunk ismerni őket ‒ ezért fontos lehetőséget adni a velük való találkozásra. Szeretnék segíteni a hallgatóknak, hogy közelebb kerülhessenek a zenéhez, és igyekszem a műveket beszédszerűvé varázsolni, hogy ne tűnjenek idegennek, és hogy a hallgatónak olyan érzése legyen, mintha értene egy általa nem is beszélt nyelvet. Ehhez nincs szükség a zeneszerzők munkásságának mélyebb ismeretére, a közönség a darabok üzenetét meghallhatja az értelmes mondatokká fonódó hangokon keresztül is.

Kodály-dialógok – Rohmann Ditta – fotó: Dusa Gábor

– A koncertekre a kisgyerekes családokat is szeretettel várjátok.

– Régóta szerettem volna olyan programot szervezni családoknak, amelyek elsősorban nem a gyerekeknek szólnak, de ők is jól érzik magukat közben. Az altemplom előcsarnoka erre kiváló helyszín, ahol a kisebbek játszhatnak, színezhetnek a viszonylag rövid koncert ideje alatt.

– Kik lesznek Cabezát követően a vendégeid a közel fél év során?

– Baranyai Piroskával, aki nagy szakértője Bach korának, barokk csellózunk novemberben ‒ hiszen egy csellónál csak kettő lehet jobb. Januárban a tanítványaimmal lépünk fel, februárban Szalai András cimbalomművész jön, akivel már régóta terveztük, hogy átírunk barokk műveket. A márciusi koncerten Szigetvári Dáviddal lépünk fel, ami nagy kihívás, mert tenor‒cselló duóra írt alkotásokat találni nem egyszerű feladat. A zárókoncertre Olga Pascsenko fantasztikus billentyű-virtuóz érkezik. Elementáris tehetség, nagyon magabiztos, óriási tudással és tapasztalattal rendelkezik, pedig egyidősek vagyunk, nagyon inspiráló együtt muzsikálni vele.

A CAFe Budapesten zárul Eötvös Péter nemzetközi mesterkurzusa

– Bach után éles váltás lehet egy olyan modern zenei koncert, mint a Kortárs romantikusok 2.0.

– A műfajok és a korszakok között zsonglőrködni kell, de ezt meg lehet tanulni ‒ a közönség számára könnyen felismerhetővé kell tenni, hogy időben és térben hol vagyunk. A kulcs talán a korszakhoz kapcsolódó gesztusokra, beszédszerű elemekre és a zeneszerző stílusára való tudatos ráhangolódás. Ahogy egy kosztümös filmnél is nélkülözhetetlen, hogy az alkotók megtalálják azokat az eszközöket, amelyek segítségével a kor, a kultúra sajátos attitűdjei tükröződhetnek a vásznon, úgy a zenénél is hasonlóan tudjuk életre kelteni egy korszak jellegzetes hangvételét.

– Vajda János Csellóversenyének ősbemutatóján is te játszottál a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Mi várható október 17-én?

– A zenekar kiváló, már több alkalommal volt szerencsém velük játszani. A Vajda-darab az együttes számára is kihívás, érződik a feszültség, ahogy a zenekarnak is végig koncentrálni kell. Zeneszerzőknél gyakran előfordul, hogy a műveiket továbbgondolják, átírják ‒ ez történt most is a tavalyi bemutatónk után, ezért is várom kíváncsisággal az új verziót. Ami a koncert egészét illeti, az biztos, hogy izgalmas, szokatlan és látványos lesz. Szentpáli Rolandot, az esten hallható-látható balett szerzőjét úgy ismerem, mint aki nem átall más stílusok felé kacsingatni. Néha a csellóverseny is kitekint, hiszen, a harmadik tétel big band-szerű, jazzes elemekből épül fel.

Váltsa meg jegyét a Kortárs Romantikusok 2.0 koncertre ide kattintva! További részletek a CAFe Budapestról pedig itt.

– A kortárs műveknek, többek között Eötvösnek és Kurtágnak mindig is fontos helye volt a repertoárodban.

– Vajda János más stílusban komponál, mint a fent említett kortársai, ami számomra teljesen elfogadható jelenség. Szívesen szólaltatok meg eltérő komponálási módszerekkel íródott kortárs darabokat, a lényeg számomra az, hogy a szerző önazonos legyen, őszintén álljon az alkotáshoz, ne magamutogatás, vagy ismétlés jellemezze, és a hangokkal való kapcsolata intenzív legyen. A közönség biztos lehet abban, hogy bármit is játszom, azt hitelesen próbálom megszólaltatni. Aki a Müpába október 17-én este ellátogat, várakozásaim szerint egy izgalmas és gondolatébresz tőélménnyel gazdagodik.