Idén márciusban Villányi Dániel elnyerte az Unicredit Bank Korszakalkotók című tehetségkutató pályázata zenei kategóriájának díját. Pályázatában hangsúlyozott céljának megfelelően tíz hangversenyből álló országos hangversenysorozatra indult, amelynek során a számára ismerős fővárosi közegből kilépve bepillantást nyerhet az ország legkülönbözőbb régióinak zenei életébe, megismerkedve azok helyszíneivel, s ami a legfontosabb, új közönségével. Mindig is feladatának érezte, hogy bevonja az embereket a klasszikus zene varázslatába, mely számára nem pusztán életút, de maga a mindennapi kenyér.
– Miért döntöttél úgy, hogy fővárosi koncertek helyett országjáró hangversenykörútra indulsz?
– Azt hiszem, igazi lokálpatrióta vagyok. Vonz a főváros nyüzsgő és lüktető kulturális élete, százféle kulturális programja, s azok kifogyhatatlan, néha mámorító színei és ízei. Az ország többi része – bár már koncerteztem vidéken – számomra mégis jobbára meghódítatlan területet jelentett, és szerettem volna jobban megismerni. Ezért amikor megfogalmazódott bennem egy országos koncertsorozat gondolata, egyszerre ébredt fel bennem egy általános kultúraközvetítési vágy és a felfedezés igénye.
– Ez pontosan mit jelent számodra?
– A legkorábbi időktől fogva hajtott egy számomra is megfoghatatlan, mégis szilárd belső meggyőződés, ami arra sarkallt, hogy átélt zenei élményeimet minél több emberrel megosszam. Ezért akit csak tudtam, magammal hurcoltam a legkülönfélébb hangversenyekre, és operaelőadásokra, persze csak azokra, amelyek számukra is érdekességgel szolgáltak, ezekből azonban sosem volt hiány. Már ekkor láttam, hogy ezek az emberek nyitottságuknál fogva jobban megszólíthatóak, lévén mentesek mindenféle prekoncepciótól.
Azzal a reménnyel indultam tehát útnak, hogy a fővárostól távolabb is megleljem ugyanezt a múltból már jól ismert, minőségi zene iránt fogékony, nyitott közönséget.
– Mikor és milyen programmal indult útjára hangversenyturnéd?
– Az első koncertemet Kalocsán, a Kulturális Központban adtam szeptember 19-én, ahol már többször is játszottam korábban. Örömmel láttam, hogy a koncertre ellátogató közönség száma koncertről koncertre nőtt, így immár szinte úgy éreztem mintha ismerősként fogadnának. Egy Bach, Schubert és Liszt műveiből összeállított programot játszottam. Rendkívül jól esett, hogy a koncert után további koncertekre is felkérést kaptam, emellett pedig többen jelezték, hogy a koncertkörút következő állomására, Kiskőrösre is ellátogatnak. Itt október 1-jén a Zene Világnapján a „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskolában játszottam. A műsor gerincét itt szintén Bach Olasz koncertje, Schubert drámai a-moll szonátája és Liszt Obermann-völgye című műve alkotta.
Alapvetően az „egy koncert, egy program” híve vagyok, melyben az előadó ténylegesen mindent egy lapra tesz fel.
Ennek okán egy többször eljátszandó koncertprogramban inkább újabb kihívást látok, mely jellegéből adódóan a látszólag megismételhetetlen zenei élmény újbóli felépítésének elvárásaiból és kívánalmaiból fakad. Tudom, hogy ezzel a kérdéssel az előttem járó óriások is szembenéztek, mint Arthur Rubinstein a múlt században, vagy Grigorij Szokolov napjainkban, akik egyetlen program ezer arcára és – főképp Szokolov esetében – a ráadások jelentette nóvumra összpontosítva járták, s járják a világot.
– Jellemzően kikből áll a közönséged?
– A hallgatóságban valamennyi korosztály képviselteti magát, akik érthető módon más és más igényekkel, elképzelésekkel és elvárásokkal érkeztek egy zongorahangversenyre. Éppen ennek nyomán fogalmazódott meg bennem – egyfajta ars poetica-ként – azon igény, hogy a felcsendülő zeneműveknek mindenkit meg kell tudnia szólítani. Hogy ez mennyire működik, az ténylegesen az előadó felelőssége.
– Az imént említetted a felelősséget. Mennyiben jár ez együtt egyfajta önismerettel, vagy önreflexióval?
– Én úgy érzem, hogy igen komoly mértékben, s ilyenkor az ember tudatosan saját magát állítja kihívás elé. Szerintem egy művész saját játékával kapcsolatban annál kritikusabb megközelítést nem kaphat, mint amikor saját felvételeit visszahallgatja. Számomra ez jelenti a valódi szembenézést, s a fejlődés egyik legalapvetőbb forrását, amelynek segítségével levonhatóak a megfelelő tanulságok.
– Melyek lesznek a sorozat további állomásai?
– A hangversenyturné soron következő koncertjei októberben az orosházi Művészetek Házában, a békéscsabai Bartók Béla Konzervatóriumban, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fricsay–termében, majd pedig Nagyatádon, a Bárdos Lajos Általános Iskola hangversenytermében lesznek. Ezt az ívet zárja az október 22-én, a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban megrendezésre kerülő ünnepi szóló- és kamaraest, amely Liszt Ferenc születésnapja előtt tiszteleg.
– Kiskőrős mellett kötnek korábbi koncertek, vagy más élmények a fenti koncerthelyszínekhez is?
– Igen, Sopronhoz. Itt ért az egyik legmeghatározóbb Liszthez köthető zenei élményem, ugyanis 2006-ban kizárólag azért utaztam a városba, hogy Kocsis Zoltán szólóestjét meghallgathassam. Itt valósággal lenyűgözött az Obermann-völgyének és a 2. legendának Kocsis általi interpretációja. Ennek emlékére, valamint Liszt születésnapjának tiszteletére is döntöttem úgy, hogy a műsort nyitó Olasz koncert és Bartók Kontrasztok című triója mellett ezt a két Liszt-művet is a soproni koncert műsorára tűzöm.
– Kik lesznek a partnereid a Bartók-mű előadásában?
– A hegedűszólamot Árvayné Nezvald Anett, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar koncertmestere, a klarinétszólamot pedig Anderkó Dániel, a Győri Filharmonikus Zenekar első klarinétosa játssza majd. Külön megtiszteltetést jelent számunkra, hogy a próbáinkat Berkes Kálmán klarinétművész, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjének szakmai tanácsai mellett folytathatjuk.
– Sopron után melyek lesznek még a koncertkörút további állomásai?
– A turné lezáró szakaszát a miskolci Zenepalotában, valamint a tisztán francia programból építkező dorogi és budapesti koncertek jelentik. Az utóbbi két esemény korántsem puszta tisztelgés a francia zene előtt, de egyben felvett kesztyű is a francia zongoramuzsikának a hazai hangversenyéletben való alulreprezentáltságára, valamint a berögzült kamarazenei konvenciókra szánt válaszul.
A dorogi koncertnek a Művészeti Iskola, míg a budapestinek a Francia Intézet ad majd otthont, ahol is Franck és Debussy szólóművei után kamarapartneremmel, Mohai Bálint fagottművésszel Saint-Saëns és Marcel Bitsch fagottra és zongorára komponált műveit fogjuk megszólaltatni.
Villányi Dániel aktuális koncertjeit megtalálja a zongoraművész honlapján.
– Tudhatunk valamit a további terveidről is, immár a turné keretein túl?
– Izgalmas, új élményt jelent számomra, hogy a hangversenykörút lezárta után decemberben a budapesti Premier Kultcafé vendége lehetek, ahol „Ismeri ön Bachot?” címmel Bach B-dúr partitáját fogom bemutatni az érdeklődőknek a zongora mellől. A korábbi generáció talán még emlékeznek Leonard Bernstein és itthon Fellegi Ádám klasszikus zenét népszerűsítő előadásaira. Ezek komoly magasságokat jelentenek ezen a sajnos ma már ritka műfajon belül, amihez most szeretnék én is a saját előadásommal hozzájárulni. Ennek keretén belül főképp a műben szereplő táncok jellegzetességeiről lesz szó, de körüljárjuk majd ezeknek a tánctételeknek a sorozat további darabjában, valamint az Angol és Francia szvitekben megjelenő hasonló táncokkal való kapcsolatát is. Az előadás végén pedig a teljes művet be fogom mutatni.