„A First Lady soha nem felejtette el azt a délutánt”

Érdi Tamás - fotó: Lippay Ágnes

Tamás már kamasz, koncertjei révén híres, a Parlamentbe hívják, a First Ladynek, Laura Bushnak zongorázik.

Talán tízen voltunk abban az elegáns, remek hangulatú teremben, élveztük Tamás játékát, én büszkén nézegettem körbe-körbe, de senkit sem ismertem. A koncert végén megszólalt mellettem egy hölgy.

„Tíz látóért nem adnám a fiamat!”

– Istenem, milyen pici volt, amikor először láttam!
– Hol? – kérdeztem döbbenten.
– Az ITT-OTT találkozón Amerikában, vagy tizenöt évvel ezelőtt. Tamás a szüleivel volt, az édesapja híres újságíró, előadást tartott. Elállt a lélegzetem.

– De hiszen én vagyok az édesanyja. Döbbenten néztük egymást.

– Úristen Márta! Ezek szerint te sem emlékszel rám, pedig mennyit beszélgettünk! Persze, tényleg régen volt ott a Lake Hope-nál. Akkor a szervező, Sas Marci felesége voltam, de közben Kertész Magda lettem. Milyen jó lenne, ha Imre is hallaná egyszer ezt a gyönyörű muzsikát, tudod ő író, nem játszik hangszeren, de nagyon szereti a zenét, és Berlinben rengeteg muzsikus barátunk van.

Érdi Tamás és Laura Bush

Kertész Imre neve hallatán szabadkozni kezdtem, hogy jól tudom, kiről beszél Magda.

Micsoda fantasztikus művész lett abból a pici babából! Ez egyszerűen csodálatos!

Tamás Lisztet és Bartókot játszott, elbűvölt mindenkit, de a történet itt nem ért véget.

Kertész Magdától telefonüzenetet kaptunk. Egy berlini könyvbemutatón, Kertész Imre tiszteletére jó barátja, Barenboim zongorázott. A koncert után Kertész arra kérte a zongoraművészt, hogy majd hallgasson meg egy vak budapesti fiút, aki neki nagyon kedves, és Barenboim ezt meg is ígérte. Megbeszéltük, ha Berlinben járunk, ők majd összehozzák a találkozót. Egy alkalommal Varsóból hazajövet meg is álltunk egy napra Berlinben, de Magdáék akkor épp nem voltak a városban. Mindig azért nem lehet szerencsénk.

A könyv borítójának fotóját Gordon Eszter készítette

Akinek a madarak is Chopint énekeltek címmel november 12-én lát napvilágot a Corvina kiadó gondozásában É. Szabó Márta kötete. Tematikus blogunkban rendre részleteket olvashatnak a könyvből.

Laura Bush sem felejtette el ezt a délutánt, és hetek múlva jött a hír a Külügyminisztériumból, hogy szeretné megkapni azt a műsort, amit Tamás a Parlamentben játszott, biztos megvan nekünk CD-n. Elküldenék neki Washingtonba. Nos, ennek a kérésnek köszönhető, hogy Tamás elkészítette Liszt-Bartók lemezét, amit aztán a külügy valóban továbbított Washingtonba, a Fehér Házba.

Rövidesen jött Laura gyönyörűséges köszönő levele, s ettől kezdve néhány éven át karácsonyi üdvözleteket is kaptunk tőle. Csak a postásunk csodálkozott, nem nagyon értette, miért levelez velünk a Fehér Ház.