Egy korszak, amikor mulató-, sőt vigalmi negyed volt a Városliget

Millenniumi kiállítás: Az Ős-Budavára mulatókomplexum a bábszínházzal. A felvétel 1896-ban készült.(fotó: Klösz György, forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.124)

Hol mulattak ükapáink? Az Ős-Budavárában. Aminek szinte semmi köze nincs a névadó épülethez, de még Budához sem. Az uralkodói elithez meg aztán pláne. Ne szépítsük: mulató-, sőt vigalmi negyed volt ez millenium idején a Városligetben. Másolt épületeit és esti programját tekintve molyan korabeli Las Vegas Pesten.

A Városligetben már az 1890-es évek elején megnyíltak a nyári szórakoztatás műintézetei. Az 1896-os ünnepségek azonban egészen új löketet adtak a vurstlinak. Aminek legkevésbé az Állat- és Növényhonosító Társaság pártfogoltjai, azaz az ott tartott állatok és növények örültek. Igaz, a bérleti díjból rájuk, az ő elhanyagolt lak- és telephelyükre kellett volna jelentős összegeket fordítani, de valahogy a célzott összeg nem jutott el addig.

A kulisszaváros mintája Bécsből érkezett, ahol magyar ötletre építették meg Velencét meg az Alt-Wient.

Míg a napilapok Budapest akkori legérdekesebb látványosságának és legnagyobb szórakozóhelyének tartották az ezredéves kiállításra ideiglenesen felhúzott Ős-Budavárát, és valószínűsíthetjük azt is, előre örültek a bulvárhíreknek, a szaksajtó erősen kritizálta a koncepciót. Az Építészeti Szemle szerzője, bizonyos Hisztorikus szakmai alapon kérte számon a szenzációhajhász produkcióknak helyet adó épületek anakronizmusát, sőt hamis a 16. századi Buda-rekonstrukcióját: „Szomorú képet nyújtott tehát ős Buda vára a török idején s ezt nem is volna alkalmas vidám ünnepségek kerete gyanánt föleleveniteni. Nem is róható föl a tervezők hibájául, hogy pusztán fantáziájuk után indulva, egy mesebeli tündérváros megteremtésén fáradoznak, a siralmas romhalmaz reprodukálása helyeit. Ám a mi a többi épületeket illeti, nem fojthatjuk el a tiltakozás szavát.”

Millenniumi kiállítás: Az Ős-Budavára mulatókomplexum bejárata az egykori Fehérvári-kapu másolatával. A felvétel 1896-ban készült (fotó: Kölsz György, forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.112)

S mi volt a kétmillió koronás költségvetést túllépő többi épületben? Török bazár, látványműhely, ahol jelmezes török borbély beretvált, szabó készítette a kvázi-korhű ruhákat, bérlevélíró rótta a papírra a sorokat, a minaretből müezzin szólt. Halálakor hirdetést adtak fel, hogy betöltsék az állást. Az erős hang és a kellő képzettség alapfeltétel volt, és előnynek számított a jelölt orientális ábrázata. A Halászbástya, ami mögé megfestették a panorámát is. Mindezt a vállalkozást pártoló újságírók népnevelésnek, kultúraterjesztésnek tartották, az ellenzők inkább ízléstelennek és nevetségesnek.

Az biztos, hogy unatkozni itt nem lehetett rossz időben sem, hiszen italcsarnokok, pezsgőpavilon, cukrászda, 500-800-1500 férőhelyes vendéglő várta a székesfőváros népét, ahol ehetett-ihatott a kiállítás alatt kilátogató napi húszezer ember.

A siker titkát a városközeliség jelentette, és az, hogy a Liget pormentes övezetnek számított.

Hétköznaponként este 6-tól ment a műsor, 30 krajcáros belépő fejében, vasár- és ünnepnapokon pedig már délben kinyíltak a kapuk.

A közönség tehát jött, hosszú tömött sorokban, hogy szórakozzon a villanyégőkkel kivilágított fák alatt, lássa a varietékben meg a cirkuszban a kor ünnepelt primadonnáit, nemzetközi sztárokat, akik behozták a dzsiggelés divatját. Továbbá bábjátékosokat, artistákat, kurucgúnyába öltöztetett cigányzenészeket, éhezőművészt és fakírt, akik közül az egyik, a lapok szerint a szebbik, bizonyos Gopal Krishna egyszer csak eltűnt, így az alvási rekord megdöntése erősen kétségessé vált. Szerencsére a fakírrajongó grófnő visszaküldte az úriembert.

Az ellenzők szerint nem volt túl erkölcsös a hely – „diskrétül pikáns, írta az egyik újság -, a főváros viszont nem járt rosszul, így a kiállítás után is meghosszabbították az engedélyt. A városi kávésok hiába tiltakoztak, hogy nekik hajnal 1-ig lehet zenélni, az Ős-Budavárában hajnalig tarthatott a muri. Somossy Károly sok potenciális orfeumi vendéget vesztett, így felépíttette Konstantinápoly mását, de az ingyenes különomnibusszal se jártak ki a pestiek és budaiak a távoli Lágymányosra mulatni.

Millenniumi kiállítás: Az Ős-Budavára mulatókomplexum Nagykávéháza. A felvétel 1896-ban készült (fotó: Klösz György, forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.115)

Az évek azonban teltek, Ős-Budavárát illetően a hazafias lelkesedés évről évre csökkent. 1902. szeptember 19-én már csak egyetlen napra nyílt ki, Kossuth születésének 100. évfordulója alkalmából, ezt követően – a Fővárosi Közlöny tanúsága szerint – Friedmann-Ős-Budavára már csak az állatkert nyomatékosító kérésére, a jelentős bérleti díj miatt kapott engedélyt. 1907. szeptember 8-án zárt be végleg, a területet megkapták az állatok és a növények. A hely szellemével évtizedekkel később a Vidám Parkban találkozhattunk.