Harcsa Veronikával készített új lemezt a Lantos Zoltán vezette OpenSource

Szerző:
- 2018. november 14.
Lantos Zoltán

Lantos Zoltán új együttese, az OpenSource egy olyan nehezen behatárolható irányzatot képvisel, amelyben a hegedű ritkán hallható elektronikus és groove-centrikus közegben szólal meg. Mindezt ellenpontozza és átjárja egyfajta meditatív minimalizmus, mélyen áthatva a keleti zenék gondolatiságával és spiritualitásával. Ezt a szellemiséget az együttes Sonaris című új lemezének bemutatóján élhetjük át december 12-én, a Dürer Kertben az albumon is hallható Harcsa Veronika vendégszereplésével.

A ritmusszekció – DJ-vel és élő elektronikával kiegészülve – szinte táncolhatóvá teszi ezt a lebegést, valahol a kultikus szabadzene, a D’n’B, a Dubstep, a World Music, a Rock és a Nu Jazz határmezsgyéjén. Ugyanakkor valójában semmiképpen sem eklektikus zene ez. Inkább egy organikus centrumból kiáramló, izgalmas, intellektuális játék és beavatás azon az ösvényen, amit ez a sajátságos hegedű-sound már évek óta alakít.

Lantos Zoltán kiválló partnerei fiatal de már ismert zenészek a magyarországi színpadokon és külföldön is. Az OpenSource – nevéből is adódóan – „nyílt forrású” közös műhely kíván lenni, címkék és műfaji határok nélkül.

Lantos Zoltán Open Source: Sonaris

A Lantos Zoltán’ OpenSource tagjai: 

Lantos Zoltán – hegedű, elektronika

Tálas Áron – billentyűs hangszerek

Fonay Tibor – nagybőgő, basszusgitár

Csízi László – dob

Andrew J – lemezjátszó, elektronika

„A virtuóz és fantáziadús hegedűs Lantos magasan képzett zenekarvezető és hangszerelő, no meg aztán minden túlzás nélkül világhírű „sideman”, vagyis zenekari tag, se szeri, se száma a világzenei fesztiválokon ilyen jellegű meghívásainak.” – írja róla egy korábbi kritikájában Zipernovszky Kornél.

A zenekar összeállítása és a szerzemények egyaránt és egyszerre fontosak nála: Lantos valami egészen elképesztően magas szinten tudja a zene rétegeit felépíteni, egymásra rakni.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo