Simon Izabella: „A zene alapvető törvényszerűségei időtlenek”

Simon Izabella - fotó: Érdi-Harmos Réka

A kamara.hu művészeti vezetőivel készített interjúink alkalmával elsőként Simon Izabellát kérdeztük olvasásról, matematikáról, a zene és az irodalom kapcsolatáról és a kortárs zenéről.

– Lehet zenét hallgatni olvasás közben?

– Sokszor és sok zenésztől hallottam azt a kijelentést, hogy lehetetlen, sőt, egyenesen szentségtörés zenehallgatás közben bármi mással foglalkozni. Én nem gondolom, hogy ez így lenne. Ha a lehet szónak a megengedett jelentését vesszük, akkor az én válaszom az, hogy természetesen lehetséges zenehallgatás közben könyvet olvasni. Azonban, ha saját magamból indulok ki, és a szó másik jelentésére gondolok, vagyis arra, hogy képes vagyok-e zenehallgatás közben olvasni, akkor a válaszom mindenképpen az, hogy nem. Olyan intenzíven hat rám a zene, annyira a saját bűvkörébe vonz, hogy olyankor képtelen vagyok odafigyelni arra, amit olvasok.

Nagy regények és zene: a kamara.hu története

– Az irodalom és a zene hogyan segíthet egymás értelmezésében?

– A dalokkal kapcsolatban mindig olyan érzésem van, mintha minden egyes dal a zeneszerző által egyfajta zenei verselemzés lenne. Imádom ezt a műfajt. Elképesztően érdekes, hogy ugyanaz a vers hogyan hat két különböző zeneszerzőre, és hogy mennyire másfajta zene születik a hatására. Nagyon izgalmas megfigyelni azt is, hogy egy-egy gondolaton belül a zenei harmóniák hogyan reagálnak egymásra: a zeneszerző mikor, mely szavaknál, milyen effektust használ, és hogy milyenek a szavakon belüli hangsúly viszonyok.

– Az irodalom segít ráhangolódni a zenére, vagy fordítva ‒ vagy egyensúlyban, oda-vissza működik ez a kapcsolat?

– Ez többirányú lehet. Ha a legegyszerűbb példára, a vokális művekre gondolok, akkor is elképzelhetőnek tartom mindkét lehetőséget: azt is, hogy az adott vers, vagy regény hat először a zeneszerzőre, aki ennek a hatásnak engedve dalokat, operákat komponál, és persze ennek ellenkezőjét is el tudom képzelni, hogy azok a belső feszültségek, millió féle érzések, érzetek, amelyek mindannyiunkban élnek, egy zeneszerzőnél egyfajta mozgásban lévő zenei folyamatot alkotnak, melyre egy nagyhatású irodalmi alkotással való találkozás, akár  tudattalanul is, hatással van.

Simon Izabella és Várjon Dénes – fotó: Kondella Misi

– Ha nem is egyenes úton, de idevág az a személyes történet, amit meséltél Heine Loreley című versével (1823) kapcsolatban.

– Sok-sok évvel ezelőtt, még Zeneakadémistaként Dénessel vonaton utaztunk a Rajna-vidéken. Én éppen akkor tanultam Liszt Loreley dalát, és utazás közben fordítottam a német szöveget, mikor egyszerre a hangosbemondóban felhívták a figyelmünket, hogy kinézve az ablakon hamarosan Loreley-szikláját láthatjuk. Akkor valahogy én nem is gondoltam erre az összefüggésre, teljesen váratlanul ért, alig akartam hinni a fülemnek.

– Hesse Az üveggyöngyjáték című regényében, mely az idei kamara.hu origója, a matematika és a zene közti kapcsolat hangsúlyos. A hét szabad művészethez visszacsatolva: a matematika és a zene ugyanabba a csoportba tartozott, szemben a retorikával, a dialektikával és a grammatikával. Te hogyan állsz a matematikával?

– Már a zenei hangok lejegyzésének kezdetétől, a legegyszerűbb ritmusképletek megjelenésétől napjainkig, a sokszor rendkívül komplikált kortárs művekben látható ritmusok megszólaltatásáig mondhatjuk, hogy valóban szoros összekapcsolódás van a zene és a matematika között. A zenei periódusok egymáshoz való viszonya, egy mű struktúrája is magában hordoz bizonyos matematikai elemeket. Matematikával most elsősorban 7 éves kislányunk tanulmányain keresztül foglalkozunk.

„A nagy utolsók” – Steven Isserlis a kamara.hu zeneszerzőiről

Egyelőre nem okoz gondot az anyag megértése, de attól tartok, hogy ez nem marad sokáig így. Viccet félretéve, Dénes apukája mérnök volt, az én anyukám pedig matematika tanárnak készült, csak később más irányt vett az élete. Szóval, valamilyen módon nyilván van közünk a matematikához, de nem gyakoroljuk. Ami viszont igazán érdekel mostanában, és köze van a matematikához is, az a csillagászat. Jó lenne kicsit mélyebben bekukkantani ebbe a tudományágba.

– A kamara.hu idei repertoárjában a jövő, az ismeretlen, és a véges emberi élet kérdései is előtérbe kerülnek. Különösen megakadt a szemem Winkelman Az óra, és Messiaen Kvartett az idők végezetére c. műveken, melyek már címükben is kifejezik ezeket a nehéz kérdéseket.

– A lét kérdése az emberiség állandó, vagy úgy is mondhatnám, hogy fő témája. Az, hogy egy muzsikus ezzel mélyrehatóan, intenzíven foglalkozik, és szüntelen kapcsolat áll fenn közte és az erre vonatkozó, folytonos változásban lévő kérdések és válaszok között, valóban nagyon terhes folyamat. Azonban hatalmas adomány a sorstól, hogy a zenén keresztül az ehhez kapcsolódó érzéseket megélhetjük, feldolgozhatjuk, és sok mindent át is formálhatunk magunkban. A feltöltődés számomra a természettel való állandó szoros kapcsolat. Nagyon vonzódunk a hegyekhez, amikor csak tehetjük, még ha egyetlen napra is, felmegyünk a Mátrába vagy a Bakonyba, és egészen más érzetekkel, energiával térünk haza.

– A kamara.hu műsorában megjelenő zeneszerzők közül kik azok, akiket a leginkább mesterednek tartasz, akiknél a tanárság kompozíciójukon keresztül is megjelenik?

– A legmeghatározóbb mesteregyéniségeink közé tartozik Kurtág György és Heinz Holliger. Nagyon érdekes, hogy mindketten tanultak Veress Sándortól. A Zeneakadémián Dénessel évekig tanultunk Kurtágnál. Nagyon szerencsések voltunk, hogy abban az időszakban lehettünk a Zeneakadémia növendékei, amikor olyan óriás muzsikusok, mint Kurtág és Rados, ott tanítottak. Egy egészen másfajta, addig nem tapasztalt látásmód volt, mellyel Kurtággal egy-egy darabon dolgoztunk. 17-18 évesen bekerülni az osztályába olyan volt, mintha egy másik világba lépett volna be az ember.

Simon Izabella és Várjon Dénes – fotó: Labady István

Nemcsak a hihetetlen igényessége miatt ‒ bár az is újdonság volt, hogy egy ütemen, vagy akár egyetlen akkordon milyen mélységekben tudott dolgozni. Mennyi gondolat, hasonlat, hangzásélmény jutott eszébe, és mindezt milyen fantasztikusan mutatta meg a hangszeren. Azt, hogy az apró részletekből hogyan épül fel a darab. Annak ellenére, hogy a darabokon belül szinte sejtszintű mélységekbe vezetett bennünket, ez az érzelmekkel áthatottan történt. Soha egyetlen pillanatra sem szűnt meg ez az alap, és minden ezen keresztül és ezáltal kelt életre. Nagyon nehéz erről beszélni, mert a folyamat szavakkal nem is nagyon kifejezhető, ezek inkább érzetek, érzékelések voltak. Heinz Holligerrel Dénessel mindketten a pódiumon találkoztunk, már sok-sok évvel ezelőtt, de mégsem tizenévesekként. A próbák és a koncertek alatt ugyan más irányú, de az igényesség tekintetében Kurtágéhoz nagyon hasonló gondolkodásmódot ismerhettünk meg.

– Minden zeneszerző mester is egyben?

– A szó eredeti értelmében talán nem. Viszont közvetett módon feltétlenül. Én például rengeteget tanulok azokból a felvételekből, amelyeken zeneszerző az előadó. A darabok egészen különleges ,,olvasatába” lehet ilyenkor belelátni, függetlenül attól, hogy saját műről vagy más zeneszerző darabjáról van szó.

– Kortárs zeneszerzőket emeltél ki, ami persze érthető is, hisz személyes kapcsolat fűz hozzájuk. A kortárs zene és a hallgatók közötti távolság okát miben ragadnád meg? A zenész részéről van különbség a kortárs és a nem kortárs mű értelmezésében?

– Nagyon sok olyan korszakot ismerünk, ahol a kortárs zene és a hallgatóság között áthidalhatatlan távolság alakult ki. Minden korszakalkotó zeneszerző komponált nehezen befogadható, értelmezhetetlennek tűnő darabot. Ez minden művészeti ágban így volt. Az okok mindig az újszerűségre, a továbblépésre, más irányokra, az addig megszokott utaktól való eltérésekre vezethetőek vissza. Egyszerű hasonlattal élve, amikor nem ismerünk egy nyelvet, az idegen számunkra, nem értjük. Aztán ahogy egyre többször halljuk, megragadhat bennünket valami, a nyelv ritmusa, a lejtése, a dallama, vagy talán éppen az, ami egészen más benne azokhoz a nyelvekhez képest, amelyeket már ismertünk. Ezzel már el is kezdtük az idegennel való foglalkozást, és lépésről lépésre elérhetünk odáig, hogy meg is szeretjük és kezdjük érteni, sőt, lassan beszélni is a nyelvet. Ez ugyan egyszerű példa, de a folyamat a kortárs zenével kapcsolatban is hasonló módon alakul.

A kamara.hu november 15. és 18. között kerül megrendezésre a Zeneakadémián. További részletek tematikus blogunkban ide kattintva

Gyerekkortól kezdve kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel, fontos volna olyan előadásokat tartani, ahol játékosan bevezetjük a gyerekeket ebbe a világba. A kort, amiben éppen élünk, sokkal nehezebb megérteni, mint az előző korszakokat, és nehezebb az összefüggéseinek rendszerére is rálátni. Ez a művészetekkel is valahogy így van. Ugyanakkor, a zene alapvető törvényszerűségei időtlenek. A nyelvezet, a kifejezésmód eszköztára, a mondanivaló megjelenítésének módja, a hangok rengetegféle megszólaltatásának kísérletezése ‒ mind a hangszereken, mind az énekhanggal ‒ folyamatosan változik, és ezáltal persze a különböző korok zenéinek értelmezésében is van különbség.