A Kolibri Színház új utakat keres a gyermek- és ifjúsági színházban

Kolibri Színház - fotó: HSC Stábiskola

A Kolibri Gyermek – és Ifjúsági Színház az ország egyetlen olyan kőszínháza, amely a legkisebbektől a kamaszokig minden korosztály számára szellemi és érzelmi fejlődésének megfelelő darabot kínál. A Kolibri Színház nem csak itthon, de külföldön is úttörőnek számít a szakmában, amit az is jól példázza, hogy két nemrég lezárult uniós projektben vettek részt egyedüli magyar partnerként. Az egyikben a legkisebbeknek szóló színház sajátos eszközeivel kísérleteztek, a másikban pedig az új digitális média és az ifjúsági színház kapcsolatát vizsgálták. A nemzetközi együttműködések jelentőségéről beszélgettünk Novák Jánossal, a színház igazgatójával.

A Small Size, Performing Arts for the Early Years elnevezésű projekt keretén belül 17 európai színház közösen törekedett arra, hogy Európa-szerte egyre több 0-6 éves korú kisgyerek kerüljön kapcsolatba a színházzal, valamint támogatták a kisgyerekek azon jogát, hogy élvezhessék és részt vehessenek olyan művészeti folyamatokban, amelyek elősegítik érzelmi intelligenciájuk és készségeik fejlődését.

Kolibri Színház – fotó: HSC Stábiskola

„A csecsemőszínházzal való kapcsolatunk egészen a kétezres évek elejére nyúlik vissza. A Small Size projekt előzményeként 2003 és 2006 között a Glitterbird projekt résztvevőjeként abban az első hullámban lehettünk benne, amikor divatba jött Európa-szerte a legkisebbeket megszólító színház. Ekkor Magyarországon még nagyon szkeptikusakvoltak a műfajjal kapcsolatban. Sokan úgy gondolták, hogy az 5-6 éveseknél fiatalabbakszámára ártalmas és megrázó lehet a színházi élmény” – mesél a projektkezdeteiről Novák János.

Kolibri Színház – fotó: HSC Stábiskola

Az első együttműködés során a nemzetközi partnerség különböző szakemberek, pszichológusok, szociológusok bevonásával kísérletezett a műfajjal.

A projekt eredményeként megszületett az első legkisebbeknek szóló előadás Magyarországon, amely a kezdeti félelmek ellenére nagy sikert aratott.

A csecsemőszínház esetében nem egy narratív mesejátékról van szó, sokkal inkább egy performatív előadásról, amely által aszülők a kisgyermekekkel együtt fedezhetik fel újra a körülöttük lévő világot. A Small Size projekt újabb előrelépést jelentett a Kolibri számára – további kísérletezésekre és a színházi eszközök finomítására adott lehetőséget.

A projekt nem csak új előadások létrehozására, hanem a műfaj és hatásainak kutatására is fókuszált.

A Kolibri Színház másik támogatottprojektje, a PLATFORM shift+ a digitális kor új színházi kihívásainak próbált megfelelniaz ifjúsági színház területén. A projektben az interaktivitás és a digitálisformák színházi integrálása állt a középpontban. A PLATFORMshift+ előzményeként a 2009–2013 között Platform 11+ együttműködésben megvalósult közreműködésük hatására kezdett el nagyobb volumenben ifjúságiszínházzal foglalkozni a Kolibri, amely akkoriban még a csecsemőszínházhoz hasonlóan egy kevésbé ismert és kedvelt műfajnak számított.

Kolibri Színház – fotó: HSC Stábiskola

„A projekt kezdetén külföldi szerzőkrekellett hagyatkoznunk, mert a magyar írók elutasították a műfajt, gyakran rangon alulinak tartották, hogy egy meghatározott korosztálynak írjanak. A nemzetközi együttműködés azonban megtörte ezt a jeget. Három ifjúsági darab is született a Platform11+ projekt során, amelyek nem csak a Kolibri repertoárján szerepeltek, hanem nemzetközileg is bemutatták, és azóta is játsszák őket. Így nem csak egy új korosztályt hoztunk be a Kolibri Színházba, hanem magyar szerzőket is inspiráltunk, és megalapoztuk a nemzetközi sikerüket” – hangsúlyozza a projekt sikerét a színház vezetője. 

„A Kolibri Színház életében nagyon fontosak a nemzetközi együttműködések, amelyek által új utakat keresünk a gyermek-és ifjúsági színházban.”

„Ezeknek a projekteknek köszönhetően lehettünk az elsők Magyarországon, akik csecsemőszínházi előadást mutattak be és kőszínházként először foglalkoztattak színházpedagógust. Ma már mindkét műfajt folyamatosan repertoáron tudjuk tartani és más magyarországi színházak is követték példánkat új bemutatóikkal” – foglalja össze a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét Novák János.

Kreatív Európa Irodák hálózata minden, a Kreatív Európa Programban résztvevő országban, így Magyarországon is jelen van. Kollégáink örömmel állnak a pályázók rendelkezésére a programmal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a külföldi partnerkeresésben. A Kreatív Európa Nonprofit Kft. az Európai Unió Kreatív Európa programjának hivatalos magyarországi koordinátora, fő támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Európai Bizottság.