A trombitás, aki közönség kedvence volt, a kritikusok pedig fanyalogtak rajta

Harry James - forrás: Texas State Historical Association

A csodálatos tónusú texasi trombitás, Harry James zenekarvezetőként rengeteg nagy sikerű kommersz felvételt készített, ezért meglehetősen fanyalogva írnak róla a kritikusok és jazztörténészek, pedig a késői 30-as és a korai 40-es években James nemcsak mint a közönség egyik nagy kedvence és a nők bálványa, de mint jazztrombitás is remekül megállta a helyét. És ő fedezte fel azt a fiatal énekest, akinek kezdeti rajongótábora jóformán kizárólag tizenévesekből állt. Frank Sinatrának hívták. 

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

Kobo

Nook

DiBook

Miles Davis, aki nagyon ritkán nyilatkozott elismeréssel fehér zenészekről, nagy híve volt Jamesnek. Mint mondotta, „Harrynek lelke van!” James igazi szvingtrombitás volt, kifogástalan időzítéssel, kellő drámai érzékkel és nagy érzelmi töltettel. Benny Goodmantől, akinek zenekarában játszott, és tőle remekbe szabott szólókat lehet hallani a Life Goes To A Party 1938-as koncertfelvételén.

Ez a koncert, amelyet az időközben Goodmannel sógorságba került John Hammond hozott tető alá 1938. január 16-án, mérföldkőnek bizonyult a jazz társadalmi helyzetét illetően. Ez volt az első jazzkoncert a klasszikus zene szentélyében, a New York-i Carnegie Hallban. A műfaj koncertzenévé avanzsált. 

A Seventh Avenue 881. alatt található a világ egyik leghíresebb koncertterme, a Carnegie Hall, amelyet
1891. május 5-én nyitottak meg. Ismerje meg a történetét!

Egy év sem telt el a Carnegie Hall után, amikor Harry James, aki saját zenekara élén képzelte el a jövőt, kilépett Goodman zenekarából. 1942 volt Harry James nagy éve, amikor négy aranylemezt sikerült felvennie. Igaz, hogy jazz szempontjából mind a négy teljesen érdektelen volt. A négyből három énekessel készült, és kettő betét volt hollywoodi filmsikerben. James népszerűségén az is lendített, hogy jóvágású férfi volt. A tinikultúra akkor még csak embrionális formában létezett Amerikában is, és így a zömében már kereső fiatal felnőttekből álló lemezvásárló, táncoló és moziba járó közönség számára popbálvánnyá nőtte ki magát a trombitás. Artie Shaw-hoz hasonlóan 1943-ban ő is filmsztárt vett feleségül, Betty Grable-t, akinek lábait egymillió dollárra (mai értékén 13,5 millió dollár) biztosította be a stúdió.

Mi volt a cutting contest nevű párbajok lényege, és hogyavn vívtak egymással Harlemben a ’30-as, ’40-es években a zongoristák gladiátori viadalokat?

Harry és Betty húsz évig kitartott egymás mellett, mígnem Harry szerelmes lett egy fiatal Las Vegas-i táncosnőbe, aki miatt elvált Bettytől. James egyébként még élete utolsó évében, 1983-ban is játszott és zenekart vezetett. Időről időre még hallhatta a közönség jazzt is játszani, de sajnos az idő múlásával egyre ritkábban.

Hallgassunk meg egy dalt, amelyet a Harry James Orchestra Frank Sinatrát kíséri!