Királynői megjelenés és nemesen zengő orgánum – Lukács Margitot így jellemzik a színházi lexikonok. Ezek az adottságok teremtették őt klasszikus drámai hősnők alakítására.
- hirdetés -
1939-ben így írt egy lap a Via Mala című előadásról: „Külön eseménye volt az előadásnak a színház egyik fiatal művésznőjének, Lukács Margitnak kirobbanó sikere. Úgy látszik, a Nemzeti Színház azon az úton van, hogy megtalálja rég nélkülözött nagy tragikáját.” A kritikusnak igaza lett, megtalálták Lukács Margit személyében.
A szegedi Tömörkény gimnázium udvara, Lukács Margit és Kálmán György színművészek (Kotnyek Antal gyűjteménye) – forrás: Fortepan
1914. december 22-én született. 16 évesen egy színházi előadás, Rostand Sasfiókja vitte a színi pálya felé. Miután diplomát szerzett, a Nemzeti Színház tagja lett. Szintén 1939-ben Németh Antal rá osztotta Az ember tragédiája kamaraszínházi előadásában Éva szerepét, amit különböző előadásokban több mint negyedszázadon át játszott. Szintén évtizedekig alakította a Csongor és Tünde Éj szerepét, a harmadik nemzeti drámában, a Bánk bánban pedig Gertrudisként nyűgözte le a közönséget eredeti jellemábrázoló képességével, sötét tónusú, bársonyos alt hangjával és tökéletes beszédművészetével kőszínházban, és ahogy a fenti próbaképen is látszik, a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. Életre keltette a világirodalom nagy drámai hősnőit Antigonétól Lady Macbethen át Jelena Andrejevnáig, és egyike volt a legjelentősebb versmondó színészeknek.
A Magyar Rádió stúdiója Schiller Wallenstein-trilógiájából készült rádiójáték felvételekor Lukács Margit és Ungváry László színművészek (Szalay Zoltán gyűjteménye) – forrás: Fortepan
Lukács Margitnak a színház és a Nemzeti Színház volt az első. Hitte, hogy a színésznek úgy kell léteznie színpadon és színpadon kívül, hogy a nézők felnézzenek rá. Amikor arra akarták rávenni, lépjen be a pártba, igazgatójára rácsapta az ajtót. Ezt követően két évig nem léphetett színpadra. Amikor lebontották a Blaha Lujza téri Nemzetit, hazavitt egy nézőtéri széket, néhány díszlettervet és egy rozettát az egyik páholyról.
Életének utolsó éveit színészotthonban töltötte. Hosszú betegeskedést követően 2002. február 3-án halt meg Budapesten a Jászai Mari- és Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, aki a Nemzeti Színháznak és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt, és megkapta a Nemzet Színésze címet is.
