Kocsis Zoltánnal New Yorkban – Egy véletlen találkozás története

Érdi Tamás és Kocsis Zoltán a Pannon Filharmonikusokkal

A Carnegie Hallban játszani minden művész számára kitüntetés. Tamást eddig két alkalommal hívták ebbe a terembe, 2003-ban és 2004-ben. Az első, egy olasz zongoraverseny díjazottjainak koncertje volt, ami csak azért érdemel említést, mert a jutalom a fellépés volt a Carnegie Hallban. Kiderült, hogy az események ismét Tamásnak kedveztek. Mi csak egy tengerparti nyaralást reméltünk az olasz versenytől, mert még sosem voltunk Szicíliában, de hogy New Yorkban milyen meglepetést tartogat még ez az utazás, azt nem sejtettük.

A fellépés előtti napok egyikén éhesen, álmosan támolyogtunk a szálloda hallján át a reggelizőbe, amikor Kocsis Zoltán lépett be az ajtón. Alig hittem a szememnek. Már az is jóleső érzés, ha magyar szót hallunk a nagyvilágban, de hogy Kocsis Zoltán köszönjön ránk, egy New York-i szálloda halljában kora reggel!?

Képzeld Tamás – mesélte amint leültünk a reggeliző asztalhoz. Az egyik koncertemen elment a villany, valami zárlat lehetett, és elsötétült a terem, hirtelen azt se tudtam mit csináljak, és ekkor hirtelen te jutottál eszembe, és azért tudtam befejezni a koncertet, mert rád gondoltam. Igen, segítettél.

Ez volt a bevezető azokhoz az estékhez, amelyeket sohasem fogunk elfelejteni. Szinte mindennap együtt vacsoráztunk, boroztunk, beszélgettünk. Zoli nagy lelkesedéssel a Bartók népdalok zenekari hangszerelésén dolgozott, napközben jól kifáradt, és alig várta az estéket, a közös beszélgetéseket. Néhány nap múlva már megtalálták a kocsmák pianínóit, és mindketten rettentően élvezték az együtt muzsikálást. Itt játszottak először Schubert négykezeseket, amiből később Budapesten közös fellépések lettek.

Tamásnak óriási élmény és főleg ajándék volt ez a találkozás:

Már a kocsmákban is sikerük volt, amikor nagy nevetések között először próbálgatták Schubert f-moll Fantáziáját. Zoli ugyanis emlékezetből idézte fel a második szólamot, ami azért volt különösen vicces, mert ő is az elsőt szokta játszani, és így, kotta nélkül, elég nehezen boldogult a másodikkal. Sajnálkoztak, hogy a pianínó nem alkalmas, hogy Bartókot játsszanak, és nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy Tamás szeret Bartókot játszani.

fotó: Gordon Eszter

Akinek a madarak is Chopint énekeltek címmel november 15-én látott napvilágot a Corvina kiadó gondozásában É. Szabó Márta kötete. Tematikus blogunkban rendre részleteket olvashatnak a könyvből.

– Gondolom a Mikrokozmoszból tanultatok részleteket, ugye?
– Persze, abból is, de az Allegro barbaro a kedvencem, és nemrég tanultam meg az Improvizációkat magyar parasztdalokra.

– Tényleg? És szereted?

– Persze, nagyon!

– Remek! Gyerekek, ez engem nagyon érdekel, amint hazajöttök, keressetek, mert meg akarom hallgatni különösen az Improvizációt, no meg persze a Barbarót is. Kinek volt az ötlete, hogy Tamás Bartókot játsszon?

– Kollár Zsuzsának, az egyik tanáromnak. Ő találta ki, és én nagyon hálás vagyok neki.

– Remek. Hívjatok, amint hazaértek.