Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Mácsai Pál: „Arany ősélményem”

Mácsai Pál: „Arany ősélményem”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Mácsai Pál színész-rendező-igazgatóval a Hallgatni Aranyt! projekt kapcsán az évfordulók, emlékévek kínálta lehetőségek mellett az Örkény Színház verselőadásairól is beszélgettünk.

Hallgasson Aranyt Mácsai Pál tolmácsolásában!

- hirdetés -

 – Emlékszel az első Arany-élményedre?

 – Abszolút. Apám „aranyista” volt. Egy bizonyos dr. Lányi Ernő volt a középiskolai magyartanára, aki nagyon szerette Aranyt, és jó pedagógusnak kellett lennie, mert apám, aki 1940-ben érettségizett, ráadásul reálgimnáziumban, szinte az összes Arany-balladát fejből tudta, és miközben festett, gyakran azokat szavalta. A Tetemre-hívás egyes szakaszait ötször is végigmondta, míg a vászon előtt ült, vagy állt. Arany nekem amolyan ősélményem. Van bennem iránta elfogultság.

 – Az Aranyozás című előadáshoz mégsem tőle, hanem róla szóló szövegeket válogattál. Miért találtad ezt az inverz emlékezést izgalmasabbnak?

 – Az emlékév tele volt úgy tematikus, mint tematika nélküli Arany-estekkel, nem szeretettem volna egy sokadikat. De ezt a spanyolviaszt sem mi találtuk fel, több kötet is megjelent arról, hogy kortársak vagy az utókor hogyan látták Aranyt, és ezeket mind használtuk is: az Országos Széchényi Könyvtár 24 karát című kiadványát és a Látó Aranynak dedikált számát, amelyekben kortárs költők idézik Aranyt, és a Csűrös Miklós szerkesztette Világol tiszta fénye című kötetet, amelyben szintén Aranyról szóló, vagy az ő hatására írt versek találhatók. Nem egyedül válogattam a szövegeket, Ferencz Győző segített.

Mi színház vagyunk, a klasszikus szövegekben is a kortárs értelmezés a dolgunk, az Anyám tyúkja előadásainkban is ez történik, és az Aranyozásban is ezt járjuk körül.

Ő tényleg középpont, műfajtól, poétikai korszaktól, költői hangnemtől függetlenül kivétel nélkül mindenki hódolattal beszél róla. Igazán szíven üti az embert, hogy például Petri, aki nem éppen tizenkilencedik századi habitusú költő, az egyik utolsó versében ír arról, halála előtt kevés öröme van, ám Arany az egyik. Ha ezt a felismerést hazaviszi a néző, és kedve lesz levenni a kötetet a polcról, nem volt hiába az est.

Mácsai Pál – fotó: Éder Vera / MMA

Hiszen az a valódi kérdés, hogy hat e még ma, a 21. század elején Arany, a nagy, a megkerülhetetlen. Hogy olvassák-e? Vagy csak tanulják. Érdekes, hogy a zenében nincs ez az avulás, ám a régebbi irodalomra folyamatosan fel kell hívni a figyelmet.

 – Ebben az emlékévek vagy a Hallgatni Aranyt! típusú kezdeményezések tudnak segíteni?

 – Feltétlenül. Jól emlékszem gyerekkoromból az Ady100-ra, amikor 1977-ben a születésének a centenáriumát ünnepeltük.

Minden évforduló protokolláris, és pontosan rajtunk, utódokon, emlékezőkön múlik, hogy üres ünnepély, érdemleges emlékezés vagy egyenesen újrafelfedezés lesz belőle.

És persze a pénzen is múlik, nagyon fontos, hogy volt elegendő forrás az Arany-évre.

 – Arany Gyulai Pálnak írt önéletrajza tartogatott számodra ilyen revelációt?

 – Szép feladat volt, és nem mellesleg nagyon élvezetes. Egy rejtőzködő ember őszinte kitárulkozása ez az életrajz, amelyben megpróbálta átlépni saját szemérmét. Aztán ezt az írás közepén feladta. Sokat értettem meg belőle Arany személyiségéből, és a korról is. Csak egy példa: bevallja Gyulainak, hogy valaha színész volt, de azért arra kéri, ezt az adatot ne jelentesse meg. Ez számára – és akkor szégyennek számított.

 – Térjünk vissza egy picit az Anyám tyúkjára. Abban az előadásban mennyi rizikó volt? Vagy érezted, hogy az ismert klasszikus, kötelező versek összeállítása akár a középiskolai magyartanároknak és a megúszásra játszó diákoknak, akár a régi pódiumműsorok rajongóinak, mindenesetre egy elég széles nézői rétegnek bejöhet?

 – Nem éreztem benne rizikót, de arra se vettem volna mérget, hogy ekkora siker lesz, az Örkény Színház repertoárjának egyik legfixebb darabja. Csak ennél az előadásnál történt meg, hogy állva tapsolt a nézőtér. Mellbe vágott minket ez a viharos tetszésnyilvánítás, és kíváncsi voltam, pontosan mi is hat itt: úgyhogy rögtön a harmadik előadás után tartottunk is egy közönségtalálkozót. Ott a nézők azt mondták – ez a hiúságunkat persze legyezgette –, hogy másképp mondjuk a verseket, mint ahogy megszokták, magyarul más optikával látnak rá, mint korábban. De ennél, azt hiszem, bonyolultabb a dolog, ez magában nem lenne elég. Igenis, hat a „már látott” újralátása, az idősebbeknek a fiatalkorukat idézi fel, a fiatalok pedig rácsodálkoznak, hogy Csokonai szólhat az ő szerelmükről is.

És, akármilyen patetikusan hangzik is, hat maga a magyarságélmény, hiszen a nemzet többek között, vagy első sorban mégiscsak kulturális entitás.

Ebben a szétszakított országban kivételesen egységesek vagyunk abban, hogy a magyar irodalom páratlan érték, és jó rá büszkének lenni. Nincs olyan jobbikos vagy DK-s nincs, aki ne értene egyet azzal, hogy a Boldog, szomorú dal jó vers.

2014-ben a Költészet Napján mutatta be az Örkény Színház az Anyám tyúkját. 2017-ben a Magyar Kultúra Napjára időzítik a különleges verselőadás folytatásának premierjét.
Legutóbb ennek alkamából beszélgettünk Mácsai Pállal.

 – A siker evidensen hozta magával a második részt?

 – Igen, mert sok vers maradt ki az I.-ből.

 – Aztán elkészült az Élő költők társasága, kortárs versekből sorozat a YouTube-ra. Abból színházi előadás nem lehetett volna?

 – Arra ma még nem telne meg a színház. Majd száz év múlva.

Meddő órán

Belenézek a nagy éjszakába,
Alszik a föld, maga árnyékába’;
Itt vagy amott csillagok röppennek:
Gondolatim is úgy jönnek-mennek.

Gondolatom szappanbuboréki
Csillogók, mint odafenn az égi:
De töredék mindkettőnek utja –
Mind szétpattan, mielőtt megfutja.

1877. 08. 09.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X