Szathmáry Zsigmond koncertjével zárul a Bach-összes sorozat

Szatmáry Zsigmond

December 14-én 18 órától az orgonaművészként, zongoraművészként és karmesterként is világhírű Szathmáry Zsigmond orgonaestje zárja a Bach összes orgonaműve című 14 koncertből álló sorozatot a Hold utcai templom különleges, Bach orgonáján.

Műsor:

g-moll fantázia és fúga, BWV 542

a-moll concerto Vivaldi nyomán, BWV 592

Auf meinen lieben Gott, BWV 744

c-moll prelúdium és fúga, BWV 546

In dulci jubilo, BWV 729

Pastorella, BWV 590

G-dúr prelúdium és fúga, BWV 541

Befejezetlen Contrapunctus a Kunst der Fuge-ból, BWV 1080

Szatmáry Zsigmond 1958 és 1963 között a Zeneakadémián zeneszerzést tanult Szabó Ferencnél és orgonát Gergely Ferencnél, majd Bécsben posztgraduális képzésben vett részt. Ezután Németországba költözött és a Frankfurt Musikhochschuleban tanult.

Ezzel párhuzamosan zeneszerzést tanult és a Darmstädter Internationale Ferienkursefür Neue Musikban tanult, Ligeti Györggyel. 1970-ben tette le egyházzenei vizsgáit, ezután kántorként és orgonistaként szolgált a Hamburg-Wellingsbüttelben, majd a brémai katedrálisban.

1972-től Lübeck, Bréma és Hannover konzervatóriumában is tanított, 1978-ban a Hochschulefür Musik Freiburg professzora lett. Vendégprofesszor Tokióban és Szöulban, emellett számos európai, észak-amerikai, japán és koreai konzervatóriumban és egyetemeken tart orgona kurzusokat. Orgonistaként, zongoristaként és karmesterként is világhírű. Számos díjat és kitüntetést kapott, többek között a Magyar Köztársaság Liszt Ferenc Bizottsága Liszt Ferenc-jelvényét. 2009-től a Széchenyi Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 2007-től a kölni a Szt. Péter katedrális címzetes orgonistája.

Különleges koncertekben lehetett része azoknak, akik a Bach összes orgonaműve című sorozatot végigkísérték a Hold utcai templom Bach-orgonáján. Ez Budapest első olyan orgonája, mely ötvözi a J. S. Bach által használt hangszerek hangzását, továbbá külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit.

A sorozat művészeti vezetője Fassang László orgonaművész, a sorozatban mellette eddig olyan jelentős művészek szólaltatták meg ezt a különleges orgonát, mint Christoph Bossert (Németország), Vincent Thévenaz (Svájc), Benjamin-Joseph Steens(Belgium),Karosi Bálint, Tóka Ágoston, FrédéricChampiontöbbek között.

Minden művész keze alatt másképpen szólal meg ez a hangszer, amely a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak rendszeres gyakorlóhelye, ezen túl pedig jelentős szerepet tölt be a főváros sokszínű zenei életében is, feledhetetlen pillanatokat szerezve azok számára, akik nyitottak a régi zenei irányzatokra és Bach orgonaművészetére.