Teremgarázsos üldög

Sophie Castillo

Vissza a britekhez. Jön onnan megfelelőség bőven The Beatles, Queen, Rolling Stones, Robbie Williams amennyiben csupán pár és énekes. Mai Sophie-nk is az Egyesült Királyságból énekel hozzánk. Gondolhatnók kezdetben csak egy újabb tucat-plömplöm jön, ámde közepe nótának, midőn felvillan Ms. Castillo egyénije.

Üle a gitárjával, s belefájdalmul dalba, pont hol értelme vagyon annak, akárcsak mámorébredés zajos nap utáni édespihenés jósága. Érti a dalátor, mi Szomorúra rakódott zord évtizedek alatt: egyfelől elvesztés, küzdelem, törés, fásulás, hiány; másfelől szerelem, boldogság, öröm, tisztelet, bölcsesség, stílus, elegancia.

Mind összetevője létnek dalban mi körbejár, megosztódik, rongyosra hallgatódik. Kopik a replay gomb bőszen, szól bluetooth-szal kocsiban pirosnál üvöltve. Zöldre váltván pedig két kéz kezeli váltót s tekint a másik tulaja fülbenézőn.

Mi ez, ha nem a mindenség.

Festett fal előtt ücsörg a lány, mi lehetne akár palotai zeneszobai, parki grundos, aluljárós, teremgarázsos üldög is, lényeg az összhang mit párosunk – dal és dalnok, érzet és érző, ének és éneklő, húr és gitáros – megél, s segít megélni nekük is. 

Újabb szín a Gloomy Sunday történetében mit hallunk hát. Megtalál olyan hanglejtést, érzést a sorokban, mit eddiglen sohamég senki nem dalt így; egészen borzongtató eredményt érve el a csúcson, mi után már csak csukott szemmel remegve, test össze-összerándulva telik a ránkrótt három és fél perc a végéig. 

Heti mindennap akarod az ilyenérzést. Ez éltet. Ez adja a mindenséget.