30 éves a Pikéthy Konzi

A Pikéthy Konzi hallgatói

Harminc éves a Pikéthy Konzi, ahová nem csak a muzsikusi pálya elkötelezettjeit, hanem azokat is várják, akik még bizonytalanok a zenei hivatást illetően. A családias légkörű intézményről Dr. Bednarik Anasztázia igazgatót és dr. Krulik Eszter hegedűművész-tanárt kérdeztük.

– Számos, hasonló intézmény működik az országban. Önök ezt kihívásként élik meg, aminek pontos célkitűzésekkel, magas oktatási színvonallal, az intézmény folyamatos fejlesztésével kívánnak megfelelni. A közeljövőre vonatkozóan melyek a konkrét célok?

Dr. Bednarik Anasztázia: Ezeket a kihívásokat az élet adja. Nagyon sok olyan gyerek érkezett hozzánk, aki például önhibáján kívül nem tudott felkészülni a szolfézs felvételire, később fedezték fel a zenei tehetségét, esetleg hátrányos környezetből jött vagy nem kezelték egyénileg a magatartási problémáit. Őket mind felvállaltuk, és jelenleg is felvállaljuk. Ez az attitűd és lehetőség a méretünkből is adódik, hiszen 110-120 fővel foglalkozunk. Fontos célunk, hogy a diákjaink úgy járják ki az intézményt, hogy utána legyen életpályájuk, perspektívájuk. Bármikor felléphet betegség, negatív változás az életkörülményekben, családi okok, elveszhet az érdeklődés, de itt mindenki kollektív figyelemben részesül, és személyre szabott gondoskodással segítjük a boldogulást. A tanáraink felé is elvárás, hogy ne csak a tantervet lássák, hanem magát az embert is, akiért felelősséggel tartoznak.

A Pikhéty Konzi épülete

– Hogyan lehet átültetni mindezt a mindennapokba?

Krulik Eszter: Hegedűtanárként a hegedűs-képzés mellett szeretnék kitekintést is adni tanítványaimnak. Ezért osztályommal rendszeresen látogatjuk a budapesti Szent István Szakgimnázium vonós hangversenyeit, vizsgáit, sőt, a Zeneakadémia hegedűvizsgáin is megfordultunk már, mint hallgatóság. A diákjaim aktív résztvevők voltak Sylvia-Elisabeth Viertel hegedűművész, a grazi egyetem professzorának miskolci kurzusán, Takács-Nagy Gábor kamarazene-, és Bánfalvi Béla hegedű-mesterkurzusán is.

Krulik Eszter – fotó: Krulix Fényképészet

Nyárra tervezem meghívni Lissauer Pétert, a glasgow-i Royal Conservatoire of Scotland egykori tanszakvezetőjét, és szeretnék egy saját kamarazenei kurzust is. Ezek az alkalmak különleges élményt, kiapadhatatlan inspirációs forrást jelentenek a diákoknak. El tudják helyezni magukat a kortársaik, a leendő felvételizők mezőnyében, megismerkedhetnek a különböző egyetemeken, főiskolákon tanító professzorokkal.

– A felvételi tájékoztatóban kiemelik, hogy azok a növendékek is jelentkezhetnek, akik még nem érzik véglegesnek a pálya iránti elkötelezettségüket. Ők is felkészülhetnek nem zenei főiskolákra, egyetemekre 85-95%-os felvételi aránnyal.

KE: Mindezt meg tudom erősíteni, mert bár jelenlegi tanítványaim mindegyike zenei pályára készül, a konzi zenekarával végzett munkám során kapcsolatba kerültem olyan növendékekkel is, akik ma már a Budapesti Gazdasági Egyetemen, vagy a Károli Gáspár Egyetem pszichológia szakán végzik felsőfokú tanulmányaikat.

Ide kapcsolódik:
David Klavins: „Magyarországon akartam zongoraműhelyt alapítani"

– Ezt az eredményt erős közismereti oktatással érik el?

Dr. BA: Nehéz balanszírozni a gyakorlás és a tanulás között, de mindig kihangsúlyozzuk a szülőknek és a növendékeinknek is, hogy le kell tenni ugyanazt az érettségit, mint más középiskolában. Tudatosítjuk bennük, hogy az általános műveltségnek, az olvasottságnak nagy jelentősége van, ezt színházlátogatással, különböző programokkal is támogatjuk. A tizedik osztály végén kisérettségit is tehetnek, hogy lássák, hol tartanak. Vannak, akik levelezős megmérettetéseken, szavalóversenyeken, OKTV-n is szép eredményeket érnek el. És bár számos városi és környékbeli felkérésnek is eleget teszünk, mert ez jó színpadi gyakorlat a gyerekeknek, szigorú keretek között szervezzük ezt, hogy ne vegyük el a tanulásra szánt értékes időt.

– Mondana pár példát ezekre a felkérésekre?

Dr. BA: Vác nyolc középiskolájának, hét általános iskolájának és speciális intézményeinek kéréseit igyekszünk teljesíteni: ha kell, a diákjaink külföldi delegáció számára népzenei műsort adnak, óvodákban, idősek otthonában ünnepkörhöz tartozóan szerepelnek, és kiállítás megnyitókon is rendszeresen részt vesznek. A könyvtár vagy a helyi könyvesház igényes szervezői is előszeretettel találnak meg bennünket. Kapcsolatunk van az egyházmegyei karitásszal, a püspöki palotával, és nem csak a városban, hanem a Dunakanyarban is szívesen fellépünk.

KE: Ebben a misszióban a tanítványaim is részt vesznek: az Apor Vilmos Főiskolán, a váci Művelődési Házban, a Credo Házban, az új református templomban és az Örökimádás katolikus templomban is koncerteztek már. Más jellegű megmutatkozást is igyekszem biztosítani a gyerekeknek. A 2018-as Országos Zathureczky Versenyre készülve például, összefogtunk a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola szintén versenyre készülő növendékeivel, és a tanulók közös hangversenyt adtak Budapesten, a zeneiskola hangversenytermében. Ez azért is volt fontos, mert a váci konzis „családi-fészekből” a fővárosi versenyre érkező tanulónak hozzá kell szoknia a nagyvárosi miliőhöz, nem csak az utcán, de a koncertteremben is.

– A névadó, Pikéthy Tibor szellemiségéhez méltón a 2001/2002-es tanévben az országban elsőként indították el a népzene tanszakot. Később a profiljukban megjelent a jazz és a régi zene is. Miért fontos a széles paletta?

Dr. BA: Ez a fajta nyitás, struktúraváltás, szükséges volt, mert a kilencvenes évek végén a klasszikus zenére jelentkező növendékek száma elkezdett csökkenni. Az akkori igazgató, Benyus Sándor konkrét lépéseket tett, egyben meglovagolta azt a hullámot, amely akkoriban a népzeneoktatást a felsőfok irányába vitte. Megkereste azokat, akik nemcsak művelték, hanem tanították is ezt a műfajt – ez az a generáció, amelynek tagjai elsőként szereztek diplomát a Zeneakadémián népzenéből –, majd később igény volt a szakok számának bővítésére is. Néhány év múlva az óraadókból állandó tanári gárda lett. Ma már a növendékeink 35-40%-át teszi ki a népzene tanszakosok száma, és hozzánk is járnak gyakorlatra a Zeneakadémia tanárjelöltjei.

Később merült fel a jazz tanszak létrejötte, színsetésképp. Sok a koncertező művésztanárunk, akik kezdetben nehezebben tudtak alkalmazkodni a kötött tanítási rendhez, de mivel elhivatottak a tanítás és az iskolánk iránt, ezért egyre jobban be tudnak illeszkedni.

A régi zenét a Peter Šefl cseh mester által készített csembalónak, valamint Lachegyi Imre blockflöte, és Szászvárosi Sándor viola da gamba művészeknek köszönhetjük. Ez a tanszak elsősorban az ő vállukon nyugszik.

A fenntartóink szerencsére nem szólnak bele ennyire mélyen a működésünkbe, így az iskolánk belső élete színes és sokrétű lehet, amiből a növendékeink sokat profitálhatnak, hiszen több műfajt is megismerhetnek és kipróbálhatják benne magukat.

– A széles látókör hogyan jelenik meg a hegedűoktatásban?

KE: Már saját zenei tanulmányaim során sokféle műfajjal ismerkedhettem meg, kezdve édesapám világzenei együttesével, a Makámmal. Itt találkoztam először az improvizációval, amit aztán hivatalosan is tanulhattam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktoriskolájában, ugyanitt ismerkedtem meg a soundpaintinggel is. Walter Thompson amerikai zeneszerző nagyszerű találmánya ez a zenei jelnyelv, amit nemcsak hivatásos rögtönző együttesek alkalmazhatnak, de az oktatásban is remekül hasznosítható. Úgy kell elképzelni, hogy ami kottában megjeleníthető grafikusan, azt kézjelekkel mind elő tudjuk hívni a soundpaintingben. Az előadást meg kell előzze egy pár napos, vagy pár hetes, közös kézjel-tanulás.

Hatalmas előnye, hogy „realtime” kompozíció szólaltatható meg a résztvevő zenészek segítségével.

A konzi zenekarában például együtt játszik klasszikus szakos hegedűs a népi brácsással, vagy az eleinte népzenét tanuló, majd klasszikus szakra váltó bőgőssel. Ezt remekül ki tudom aknázni a soundpainting oktatásakor: a bemutatkozó előadásunkon például az ott, és akkor születő improvizáció gazdagon tartalmazott klasszikus-zenei és népzenei elemeket. Mindenközben speciális készenlétet és figyelmet is tanulnak a gyerekek a  soundpainting elsajátításakor: ugyanis minden alkalommal nekik is ki kell jönniük vezényelni az együttest. Egy-egy soundpaintinges alkalom után egészen átalakul a zenekar hangvétele, amikor visszatérünk a klasszikus darabok kottából való előadásához. A kottanélküliség által felszabaduló energiák szelét nagyszerűen be tudjuk fogni a zenei egymásra figyelés vitorláiba.

A másik újításom, hogy a kötelező etűdökhöz elkezdtem zongorakíséretet komponálni. A tanítványaim – hasonlóan bármilyen más hangszeres kamaszgyerekhez – nem szeretnek etűdöket játszani. Az én osztályomban azonban kötelező ezeket az etűdöket koncerten előadni. Megfigyeltem, hogy a zongorakíséret hatására a legrettegettebb technikai nehézségen is könnyedén átsiklanak a tanulók. A koncerten egyrészt szokatlan öröm számukra, hogy tanárukkal lehetnek egy színpadon, másrészt nem feledkezhetünk meg a közönségről, akik hálásak, hogy nem egy monoton ujjgyakorlatot kell végighallgassanak. A legutóbbi konzis koncerten visszatapsolták Kreutzer mindenki utálatát kiváltó, 24-es oktávos etűdjét!

– Az intézmény tanárainak egy része koncertező muzsikus. Anasztázia orgonaművész, több lemezen is hallhatjuk játékát, Eszter pedig a Krulik Kvartettet vezeti és ismert kortárs zenei előadó. A kollégák között milyenek az arányok?

Dr. BA: A Bartók Béla Zeneiskolával négy éve egy intézmény vagyunk (teljes nevünk Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola), de a szakgimnáziumban a klasszikus tanszakon tanítók többsége, az óraadó tanárok, a népzenészek és jazz művészek közül mindenki színpadi muzsikus is. Természetesen vannak, akik teljes egészében a tanári pálya elhivatottjai, de a zeneelméleti vagy szolfézs szakokon is van olyan kollégám, aki saját kórust vezet. Ez a növendékeink fejlődésének lényeges pontja, mert ezen a szinten már ők a legnagyobb kritikusaink, és fontos, hogy lássák a tanárukat éles helyzetben is.

Dr. Bednarik Anasztázia és hallgatói

KE: Fontosnak tartom, hogy amit tanítok, azt műveljem is. Hiszem, hogy koncertező, utazó művészként többet tudok adni tanárként a növendékeimnek. Máshogy tekintenek az akkordjáték nehézségeire, ha megnézik Mozart Jupiter-szimfóniájának hegedűszólamát.

Rácsodálkoznak egy-két számukra ismeretlen kortárs hegedűtechnikára, ha megmutatom nekik egy ma élő szerző partitúráját, amiben gazdag zörej-jelöléseket használ.

Sokat beszélgetünk egyénileg és a közös-órán is a koncertek előtti és a színpadi stresszről, amit meg kell tanuljunk kezelni, amivel meg kell tanulnunk együtt élni. Az együttműködés jegyében tavaly ősszel a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar koncertmestereként, Sándor Bence alapító karmesterrel közösen meghirdettük a zenekari akadémiát a konzi vonós diákjainak.

– Idén harminc éves a Pikéthy Konzi. Ebből az alkalomból rendeztek már ünnepi hangversenyt a Zene Világnapján, koncertet az Ars Sacra Fesztiválon, sor került jubileumi tanár-diák találkozóra. Mit terveznek még?

Dr. BA: Mindkét névadónk, Bartók Béla és Pikéthy Tibor is márciusban született, ezért ebben a hónapban szoktuk rendezni az ünnepi, protokolláris célokat is szolgáló hangversenyünket. Idén sem lesz ez másként, sőt, mivel a Zeneiskola is ötvenöt éves, ezért sok különlegességgel készülünk. Szerencsére a világ minden táján vannak volt tanáraink, tanítványaink, akik sikeres művészekké váltak, és örömmel fogadták el meghívásunkat. Ezzel a koncerttel fogjuk megkoronázni a jubileumi tanévünket.

A rovat támogatója az: