Ahol a Radetzky-induló született

Bécs, Kumpfgasse 11.

Johann Strauss

Boldog új évet kívánok a Papageno olvasóinak! Az év első napjának zenei slágere kétségen kívül idősebb Johann Strauss Radetzky-indulója. Ma a hozzá kapcsolódó emlékhelyet mutatom meg.

Bécs belvárosában, de kissé eldugott helyen áll a ház, amelynek elődében idősebb Strauss – aki amúgy örök fiatal marad, hiszen csak negyvenöt éves volt, amikor elhunyt –, a Radetzky-indulót komponálta. Ha a kályhától, azaz a Stephansplatzról indulunk, akkor a Singerstrasséba kanyarodjunk. Körülbelül 300 méter után balra nyílik a szűkebb Kumpfgasse, ahol hamarosan, a jobb oldalon megtaláljuk a 11-es házszámot.

Az épület nem az eredeti, de azért van a helynek szelleme… Az elődöt Ramhofnak hívták. A források szerint a 17. században már állt és 1914-ben bontották le; a mostani házat 1929-ben építették a helyére.

A Ramhofban volt idősebb Strauss „nem hivatalos” lakása. Házassága ugyanis, amelyből világhírűvé vált fia, a Keringőkirály is született, nem volt boldog. Viszont megismerkedett egy fiatal divatárusnővel, Emilie Trampuschsal, akihez élete végéig tartós viszony fűzte. Olyannyira tartós és komoly, hogy 1835 és 1844 között hét gyermekük született. Így idősebb Straussnak, aki ekkoriban már az udvari bálok zeneigazgatója volt, lett egy másik, „illegális” családja, s ő itt lakott velük, a mai Kumpfgasse 11. helyén állt ház egyik lakásában.

Itt komponálta igazolhatóan a Kathinkapolka (Op. 210) és a Sorgenbrechenwalzer (Op. 230) című darabjait. És 1848 nyarán itt került ki tolla alól a Radetzky-induló a custozzai osztrák győzelem dicsőségére, amelyet Johann Josef Wenzel Anton Franz Karl, Graf Radetzky von Radetz vezetésével vívott ki a Habsburg-birodalom. A fáma szerint a trió-rész dallamát Strauss az utcán hallotta dalolni a csata után hazatérő katonáktól. Jellegzetes, markáns főtémájának pedig már volt egy rokona Jubel Quadrille (Op. 130) című korábbi darabjában. Itt is van, rögtön az fog megszólalni:

Az azért érdekes, hogy a zene hatalma még a történelmi tényeken is képes felülkerekedni. A custozzai csatában ugyanis az Itália függetlenségéért, és végső célként egyesítéséért küzdő erőket érte vereség: azokat ez erőket, akiknek a zenében Verdi volt az emblematikus alakja. Mégis, a történelmi megfontolások abban a pillanatban elfelejtődnek, amikor a bécsi újévi koncertek hagyományos zárószámaként megszólal az ismert dallam. Ez nyilván valamennyire más az osztrák közönség számára és más az olaszoknak és nekünk, hiszen a custozzai csata idejében mi magyarok is szabadságharcunkat vívtuk a Habsburgok ellen. De amikor napjainkban a bécsi hagyományos újévi koncerten, a csodálatos Aranyteremben a közönség az induló főtémáját a karmester irányításával végigtapsolja, azt gondolom, nem csak az ott lévők, hanem hovatartozástól függetlenül a televíziónézők is átadják magukat a pillanat és a zene, a ritmus és a hangulat varázsának.

A korrektség kedvéért említsük meg, hogy ezeken a koncerteken a Radetzky-indulónak nem az eredeti változata hangzik fel, hanem egy bizonyos Leopold Weninger hangszerelése. Lehet fülelni, hogy mi a különbség: Nicolaus Harnoncourt ugyanis (nem véletlen, hogy éppen ő!) újévi koncertjét 2001-ben az eredeti változattal kezdte és az általunk megszokottal zárta.

Ez itt idősebb Johann Strauss eredeti változata:

Ez pedig az ismert Weninger-féle hangszerelés – s hogy ne unjuk meg, egy összevágott felvételről hallgassuk és nézzük meg. Segítségével egyúttal időutazást is tehetünk a bécsi újévi koncertek utolsó öt évtizedében:

Végül térjünk vissza az emlékhelyhez. Miután Emilie Trampuschtól született egyik kislányától elkapta a skarlátot, Strauss „papa” itteni lakásában hunyt el 1849. szeptember 25-én. Alkotóereje teljében volt, alig több mint egy év telt csak el emblematikus indulója megírása óta…

Bécs, Zentralfriedhof: id. Johann Strauss sírja

Marcel Prawy, a Strauss-ok legjobb ismerője írja:

A bécsiek százezrei kísérték utolsó útjára. Lakásától a Stephansdomig a zenekar tagjai vitték Strauss koporsóját, amelyre az udvari bálok zeneigazgatójának vörös egyenruhája volt ráterítve a háromszögletű kalappal és a karddal. A beszentelés után négylovas hintó szállította a Schottentor városkapuig. Ezután ismét a zenészek kísérték tovább a döblingi temetőbe. A világhírű halottat Philipp Fahrbach zenekara búcsúztatta Franz von Suppé gyászindulójával. A gyászmisén az Am Hof templomában a Strauss-zenekar és a bécsi Férfi Dalárda Egylet Mozart „Requiem”-jét adta elő.

1904-ben újratemették, a Zentralfriedhof muzsikus parcellájába; sírja fia, ifjabb Johann nyughelye közelében található.

A Kumpfgasse-i ház utódépületén a századik évfordulón állított, portrédomborművel díszített tábla emlékezik meg idősebb Johann Strauss haláláról.

Források:

Marcel Prawy: Johann Strauss. Bp. Rózsavölgyi, 2000
Helmut Kretschmer: Wiener Musikgedenkstätten. Wien, 1992
David L. Nelson: Wien für den Musik-Liebhaber. Wien, 2006