1985-öt írunk, több százan a szabadtéri színpadon, majdnem tízezren a nézőtéren, Mahler-mű szól, az Ezrek szimfóniája, a Los Angeles-i Filharmonikusokat Michael Tilson Thomas vezényli. A gigantikus mű egyórás második részének lehelet-halk kezdetén helikopter lehetetleníti el az előadást a Hollywood Bowlban. Az akkor negyvenegy éves dirigens pedig fogja magát, és kiviharzik a színpadról. Január 21-én, amikor a Müpában Igor Levittel vendégeskedő Bécsi Filharmonikusokat Michael Tilson Thomas vezényli, hasonlótól aligha kell tartani. Kompromisszummentes, profi előadásra számíthatunk.
A fentebb említett koncert csak jó fél óra múltán folytatódott, és mint később kiderült – mert a légügyi hatóságok kénytelenek voltak reagálni –, egy rendőrségi helikopter járt arra, amely épp egy gyanúsítottat üldözött. A már akkor is nemzetközi hírű, de egyelőre főleg amerikai zenekarokat vezénylő Michael Tilson Thomasnak nem maradt más választása, mint a mű megszakítása, hiszen másképp nem tudott volna hű maradni művészi elveihez.
„Minden előadást nagyon komolyan veszek. Nem tudhatom, ki van jelen, ki szívja magába a zenét, és mi lesz a hallott zene, az élmény sorsa az életében”
– mondta magyar felirattal is nézhető TED-előadásában. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az amerikai karmester a közönségnek él, hiszen a pódiumon kívül több fórumon, tévéműsorban, ismeretterjesztő sorozatban is megszólította már a zenehallgatók tömegeit, akárcsak egykori mentora, Leonard Bernstein. Nagyapja, az Ukrajnából érkezett Boris Tomashefsky a manhattani jiddis színház ünnepelt sztárjai közé tartozott a 20. század első évtizedeiben, apja a Broadway világában dolgozott ügyelőként, ő maga csodagyerekként tűnt fel. Vérében volt az előadó-művészet, de nemcsak hangokkal, hanem szavakkal is közvetlen stílusban szól hallgatóságához. Egyszer New Yorkban hazafelé menet baseballozó fiatalokra lett figyelmes, akik közül az ütő játékos a Kis éji zene híres főtémáját üvöltve ünnepelte saját sikeres megmozdulását. „Mint látják, a klasszikus zene töretlen, élő hagyomány, több ezer éves múlttal, amelynek – akár tudunk róla, akár nem – mi is részesei vagyunk!” – vallja a San Franciscó-i Szimfonikusoktól 2020-ban, huszonöt év után megváló Michael Tilson Thomas.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A Müpában éppen azt a zenekart fogja vezényelni, amelyet az európai zenei hagyomány egyik letéteményesének szokás nevezni. A Bécsi Filharmonikusok hangzását könyvtárnyi irodalom elemezte és csodálta, köztük akusztikai jelenségeket vizsgáló tudományos kötetek is. A titok nyitját egyesek a hangszerekben, illetve a játékstílusban vélték felfedezni; külön tanulmányok szólnak a fúvós hangszerek felhanggazdagságáról, valamint az sem mellékes, hogy az Osztrák Nemzeti Bank négy Stradivari-hegedűt kölcsönöz a zenekarnak. Talán a hagyományhoz való ragaszkodás része, hogy a világhírű együttes rendkívül lassan reagál a kor társadalmi elvárásaira, az első állandó női tag – Lelkes Anna magyar hárfaművész személyében – 1997-ben jelent meg, a létszámnak ma is mindössze hat százalékát alkotják a nők, ami a legkisebb arány a világ vezető zenekari között. Bérletes hangversenyein többnyire a bécsi klasszikusok és a 19. század zeneszerzőinek alkotásai szerepelnek, de Michael Tilson Thomas az amerikai zene nagyköveteként a Müpában hazájának egyik emblematikus szerzőjétől is vezényel egy izgalmas kompozíciót – ez is hozzátartozik művészi hitvallásához.
Charles Ives zenéjét csak halála után kezdték játszani, ő maga harminc éven át jól jövedelmező biztosítási társaságot vezetett, és csak szabadidejében komponált. Ma már úgy tekintenek rá, mint az első nemzetközi hírű és egyéni hangú amerikai zeneszerzőre, akinek senkiéhez sem hasonlítható, a templomi énekek és az utcai felvonulás katonazenekarának hangzását is ötvöző stílusa az európai zenére is hatott. Az 1913-ban befejezett, gyermekkori zenei élményekből építkező New England-i ünnepek négy tétele közül azt hallhatjuk, amely a polgárháború áldozataira sírok feldíszítésével emlékező ünnep, a Háborús hősök emléknapja, a Decoration Day címet viseli. A vonósok – talán az emlékek ébredését szimbolizáló – meditatív bevezetése után már ott is vagyunk abban a városban, ahol a fiatal Ives felnőtt, és ahol apja fúvószenekarát hallotta masírozni a város főteréről a temetőbe. A különleges hangzásvilágú mű, amelynek szerkezete talán a kollázstechnikára hasonlít leginkább, jól mutatja, mennyire méltatlan, hogy keveset halljuk ennek az amerikai zseninek a zenéjét.
Ives bevezetőül elhangzó műve és az est második felét kitöltő Brahms-opus, a 2. szimfónia között a koncert szólistájaként, Beethoven c-moll zongoraversenyében rendkívüli művészt üdvözölhetünk: a Nyizsnyij Novgorodban született Igor Levit hétévesen költözött családjával Németországba, de később a salzburgi Mozarteumban is tanult.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Beethoven-zene megszólaltatására született, ez az életmű áll érdeklődésének középpontjában;
nem véletlen, hogy 2017-ben ő kapta meg a zeneszerző szülővárosában a rangos Beethoven-gyűrűt. A budapesti közönség hallhatta már a Fesztiválzenekar szólistájaként is, öt évvel ezelőtt, 2013 áprilisában pedig az akkor huszonhat éves muzsikus emlékezetes koncertet adott az Európai Hangversenytermek Szervezete Rising Stars sorozatában, a Fesztivál Színház falai között. Diszkográfiájában Beethoven kései szonátái és Diabelli-változatai mellett Bach Goldberg-variációit is megtaláljuk. Ez a felsorolás is azt mutatja, hogy szereti a különleges próbatételeket.