1883. szeptember 4-én született, és 1976. január 30-án hunyt el Czóbel Béla festőművész, a párizsi iskola egyik jelentős képviselője.
Iványi Grünwald Bélánál, a nagybányai szabadiskolában kezdte tanulmányait, majd Münchenben és Párizsban tanult. A francia fővárosban – ahol első gyűjteményes kiállítását is tartotta – megismerkedett Picassóval, Braque-kal, Dunoyer de Segonzackal és a fauve-ok csoportjához tartozó több festővel. 1914 és 1919 között Hollandiában, 1919-től 1925-ig Berlinben élt – eközben az I. világháború idején műveinek nagy része megsemmisült -, 1925-ben Párizsba költözött.
Kállai Ernő tanulmánya a festőről 1937-ben a Magyar Művészetben jelent meg:
„Czóbel ragyogó mestere az érzelmesen, hevesen járó ecsetnek, de alkotó ereje a legszédítőbb festői viharzás közben sem szóródik szét a felületen. Az ecsetjárás legbravúrosabb futamai, a színek legmohóbb csordulása mögött is nyugodt mélységek sötétlenek kiapadhatatlanul. Czóbel festőisége válogatott inyenc-örömökkel csalogatja szemünket, egyre tovább, egyre beljebb és közben észre sem vesszük, hogy szívünket fonja be a mélység rejtelmes, vonzó erejével. Ami először talán „csak” új, érdekes festői izgalomnak, színekkel és formákkal játszó, optikai szeretkezésnek tetszett, az végül is egész lelkünket kívánja.”
Egyik alapítója volt a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Körének (MIÉNK), részt vett a Műhely kiállításain, és tagja volt a Nyolcaknak, bár kiállításaikon nem szerepelt, valamint a KUT-nak. Első magyarországi gyűjteményes kiállítása 1924-ben volt.
1939-ben költözött először Szentendrére, a II. világháború alatt ez a város vált állandó tartózkodási helyévé. 1945 után kétlaki életet élt: a teleket Párizsban, a nyarakat pedig Szentendrén. A művésztelep munkájában nem közreműködött aktívan, igaz, a kollektív tárlatokon rendszeresen kiállított.
Néhány érdekes, privát apróság Czóbel Béláról Frank János visszaemlékezése alapján (Budapest, 1983/11. szám):
– Szentendrén is biciklivel közlekedett,
– 80 évesen szerzett jogosítványt,
– interjú közben szűkszavúan fogalmazott és pipázott,
– élete végéig ún. cájgruhában (kb. farmerben) járt,
– szentendrei múzeumának megnyitójára 500 ember érkezett.
Kétszer állított ki a Velencei Biennálén. Művei – témájukat tekintve jórészt csendéletek, enteriőrök, tájak, aktok – jelentős hazai és nemzetközi gyűjteményekben láthatók, a festményeinek szentelt múzeum 1975-ben nyílt meg Szentendrén.
Felesége, Modok Mária szintén festőművész volt. Róla így írt Váli Dezső 1992-ben a Mozgó Világban:
„Modok Mária csendben élt férje, Czóbel oldalán. A legenda szerint kizárólag párja elrontott vásznainak hátoldalára dolgozott. Még találkoztam vele, még dicsértem képét, még látta mappában vitt néhány képemet Szentendre-végi házukban. Hamarább meghalt, mint férje. Elillant, eltűnt, nem emlegetik, senki nem tud róla… Az a néhány kép az oldalteremben, férje oldalán, semmi több… Az viszont ámulat. Nem tudom, mennyit festett, mennyi közepeset, mennyi gyengét, keveset, sokat?… ezek remekművek.”
