„Fogalmam sincs, hová jutunk innen, de azt hiszem, senki másnak sem. Valamilyen rádiós felkérésben reménykedünk, mert akkor legalább egyszerre háromnál több ember hallhatná a muzsikánkat” – írta 1937-ben egy barátjának Glenn Miller, amikor New York elegáns szállodáinak báltermeiben játszottak. 1939-ben teljesült Miller vágya, hogy saját rádióműsora legyen, és ekkor vette fel a zenekar pályafutása, sőt az egész szvingkorszak legnagyobb lemezsikerét, az In the Mood (Hangulatban) című darabot.

- hirdetés -

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

Kobo

Nook

DiBook

Ez Joe Garland szerzeménye volt, amelyet eredetileg 8 percre írt, és Artie Shaw-nak ajánlott fel először, ő azonban a 78-as fordulatszámú lemezek korszakában nem tartott felvételre alkalmasnak egy ennyire terjedelmes kompozíciót. Ez nem fért volna rá egy lemezoldalra, és akkoriban még csak kivételes esetekben forgalmaztak olyan lemezt, amely két oldalra terjedt, és a közepén meg kellett fordítani. Miller felismerte a táncolható potenciált, és lerövidítette, hogy ráférjen egy lemezoldalra. A szaxofonkórus játssza a boogiezongorára is alkalmas témát, majd a Miller-zenekar két tenorosa, Tex Beneke és Al Klink néhány taktus erejéig „megütközik” egymással, ami jazzes ízt kölcsönöz a produkciónak. A szám tartalmaz még egy jellegzetes Miller-fogást, a sokszor ismétlődő riff használatát, ami fokozatosan halkul, majd a vége felé elemi erővel visszatér. A ritmusszekció azonban meglehetősen merev, ami általában jellemezte Miller számait, viszont az In the Moodra egyaránt lehetett szvingelni és foxtrottozni is, ami a fiatalabb és az idősebb közönségnek is megfelelt.

https://youtu.be/6vOUYry_5Nw

Amikor az amerikai Billboard magazin publikálni kezdte a lemezforgalmon alapuló toplistákat, Miller már olyan sikereket aratott, amelyeket egy szűk negyedszázaddal később csak a Beatles tudott reprodukálni. Ugyanazon a héten három Glenn Miller-szám szerepelt a tízes listán.

1939 és 1942 között Glenn Miller nyolc aranylemezt produkált.

A Miller-jelenség azért volt figyelemreméltó, mert Amerika nemcsak táncolni vágyott, hanem Miller feltörése évében, 1939-ben Európában már kitört a háború, és az emberek ösztönösen érezték a közelgő vészt, egyre jobban igényelték azt a fajta muzsikát, ami szeretetet, melegséget, érzelmeket sugároz. Miller ennek mestere volt. 1941 végén a Pearl Harbour-i japán orvtámadás már az Egyesült Államokat is háborúba sodorta. A bevonuló fiúk és az otthon maradt lányok felfokozott érzelmeit szólaltatta meg Miller édeskés muzsikája, amelyhez természetesen – a kor követelményeinek megfelelően – gyakran énekeseket, sőt vokálegyüttest is használt. Emellett két hollywoodi játékfilmben, a Sun Valley Serenade-ben (1941) és az Orchestra wivesban (1942) is kiemelt szerepet kapott a zenekar.

A siker tetőpontján, 1942-ben a 38 éves Glenn Miller, vetélytársához, Artie Shawhoz hasonlóan önként jelentkezett katonai szolgálatra. Ő sem a frontra került, hanem őrnagyi rangban vezette az amerikai légierő zenekarát, amelyben nagyszerű jazz-zenészek is helyet foglaltak.