A Liszt-díjas fuvolaművész pályájának igen mozgalmas szakaszához érkezett. Az International Music Awardra jelölt, 2018-ban megjelent hétlemezes sorozata, a decemberben a boltokba került 333 oldalas fuvolamódszertankönyve és az MMA alkotói ösztöndíj mellett a közeljövőben rá váró nagy változásokról is beszélgetünk vele.
– A családod milyen hatással volt arra, hogy a pályád nem egy irányt vett, hanem mindig is nagyon komplex feladatokat vállaltál, beleértve az írást és tanítást is?
– A zenészpálya választása elég hamar evidensé vált számomra, és ebben zenész szüleim hatása mindenképpen megmutatkozik. De ők és a tágabb családom számos tagja választotta a tanári hivatást is, én pedig ezt is megörököltem. Ellentétben sok más előadóművésszel, bennem már főiskolás koromban kifejezett élt a vágy a tanítás és a tanári szerepkör iránt. Az is betudható a családi-szellemi környezetnek, hogy ahogy a zenéről gondolkodom, az a szokottnál talán tágabb spektrumot ölel fel, így a pályán való jelenlétem sem szorítkozik csupán az előadásra és a tanításra; számomra fontos például az elméleti és az alkotótevékenység is.
– Ezt az is bizonyítja, hogy nemrég módszertankönyvet jelentettél meg. Mióta foglalkozol írással? Minek az eredménye a Flautológia?
– Maga az írás és az, hogy az ember a gondolatait tudatosítja és nyomtatásban kommunikálja, régóta jelen van, de nem foglalt el igazán jelentős szerepet az életemben. Korábban is írtam cikkeket, évekig én szerkesztettem a Magyar Fuvolás Társaság folyóiratát is. Közreadott fogalmazványaim mindig szorosan a zeneművészi és -tanári munkámhoz kötődnek.
Ez különösen igaz arra az „új- és korszerű módszertanra” (ahogy az alcím mondja), amelyben összefoglalom a fuvolajátékkal kapcsolatos ismereteimet és elveimet. Saját fuvolatechnikám kialakításával kapcsolatos küzdelmeim és tanári munkám során számos kérdésre magamnak kellett megtalálnom a választ, mivel sem tanulmányaim, sem az elérhető szakirodalom nem igazított útba, és valahogy a hangszertechnika egyik területe sem adta meg magát könnyen. Nagyon hosszú időszakot összegez a kiadvány, hiszen közel 20 évvel ezelőtt fogant meg a gondolat, hogy valamilyen módon megfogalmazzam és papírra vessem azt a látásmódot és metodikát, amivel a hangszeremhez közelítek. Már a cím is megvolt, előadásokat is tartottam éveken keresztül, aztán fejezetről fejezetre elkezdtem írni az anyagokat. Közben sokszor évekig aludt, s álmában érlelődött az anyag. Tudtam, hogy még sok minden nem eléggé tisztult ki és le ahhoz, hogy végső formát adjak a szövegnek. Jól tettem, hogy kivártam a megfelelő pillanatot. Mikor két éve egy akkreditált továbbképzés során 30 óra alatt előadtam a Flautológia tartalmát, már 90%-ban megvolt az írás, és úgy éreztem, hála bizonyos időközben érkező külső információknak és saját műhelymunkám eredményeinek, összeállt a rendszer. Ekkor kanyarodtam be a célegyenesbe, hogy befejezzem a könyvet. A győri Magyar Kultúra Kiadó és az NKA jóvoltából pedig megteremtődtek a feltételek, hogy mindez a közönség elé kerülhessen.
– Kinek szántad a könyvet?
– A Flautológia azért született meg, mert úgy éreztem, valami olyasmit sikerült összegeznem magamban, amit érdemes továbbadni, mert rend van benne, és működik. Szeretnék lehetőséget nyújtani a legtágabb szakmai körnek arra, hogy megismerjék ezeket a gondolatokat, és általuk tudatosabbá, hatékonyabbá tegyék hangszer- és testhasználatukat. Egyetemi növendékeim első kézből kapják meg ezeket az információkat, hosszabb-rövidebb kurzusaimon világszerte terjesztem őket, de ez nem ugyanaz, mint a szó szoros értelmében feketén-fehéren lefektetve és bizonyítva látni az összefüggéseket, amelyek a zenét, a hangszert és az előadót összekötik.
Reményeim szerint a tervezett angol nyelvű fordítás segítségével még messzebb eljuthat a munkám, és vélhetőleg lesz rá érdeklődés is, mert a fuvolajáték ilyen szinte tudományos igényű analízise nem jellemző.
A Flautológia mindenkinek szól, aki komolyan foglalkozik a hangszerrel, legyen az kezdőket tanító fuvolatanár vagy zenei pályára készülő növendék, de gyakorló fuvolaművészek számára is tartalmazhat új információkat vagy olyan aspektusokat, amelyek segítik őket céljaik elérésében.
– Melyek a könyv alaptézisei?
– Módszertani alaptézisként azt emelném ki, hogy semmilyen izomtevékenységet és szellemi energiát nem érdemes megspórolni, amely révén jobbá válhat a zenélés, ugyanakkor egyensúlyba kell hozni mindezt a legtakarékosabb izommunkával, egyfajta egészséges lustasággal, minden felesleges erőkifejtés mellőzésével, mert ami nem segít, az árt. Ez az energiaminimumra való törekvés fontos eleme a metodikának. Sokat beszélek arról is, hogy a fuvolát nem „fújni” kell, csak adagolni a levegőt, és felerősíteni a csőben rejlő rezonanciát. És még számos – olykor szokatlan – alapvetéssel találkozhat az olvasó, melyeket a könyv végén 100 pontban foglalok össze.
– Hogyan épül fel a könyv?
– Némi szellemi ráhangolódás után részletesen foglalkozom a fuvolajáték legfontosabb elemeivel, mint a hangszertartás, ajaktartás, légzés, ujjtechnika, artikuláció. Mindezeket próbáltam a fiziológia, akusztika, zeneesztétika és más tudományok alapjára helyezni, logikusan körüljárni és olyan alapossággal leírni, amellyel korábban még nem találkoztam. Olyan témákat is érintek, amelyek nem tartoznak hagyományosan a metodikai témakörök közé. Esszészerű fejezetben tűnődök például a fuvolások tipikus személyiségjegyeiről, és van egy fejezet, amely a modern fuvolajáték technikáival és szemléletével foglalkozik.
– Kinek a hatására és mikor fordultál a modern fuvolajáték technikája felé?
– Már gyerekként találkoztam ezekkel a dolgokkal, és visszagondolva szinte meglepő, hogy az első pillanattól teljes és egyértelmű nyitottsággal és érdeklődéssel fordultam az új lehetőségek felé. Matuz István munkássága meghatározó volt, ő közvetve és közvetlenül is nagy hatással volt rám, de annak idején a középiskolában Dratsay Ákos is szorgalmazta a nem hagyományos fuvolatechnika tágabb körű megismerését. Később aztán mikor Matuznak köszönhetően már a hangszerakusztikai alapokat is felfogtam, a komponálás igénye is felébredt bennem. Zeneszerzői munkámat is a hangszer ihleti, de kompozíciós elvek vezérelnek. A komponálás folyamán szerzett tapasztalatok pedig nemcsak a hangszer felfedezését jelentik számomra, de kamatoznak előadói hozzáállásomban és mások műveinek megértésében is. Ugyanez egyébként igaz az improvizációra is, amellyel szintén serdülőkorom óta foglalkozom.
– Mennyire jogos, hogy sokan kifejezetten a kortárszene előadójának tekintenek?
– Nem gondolom, hogy ha valaki intenzíven foglalkozik kortárszenével, az azt jelenti, hogy más stílusokban nem lehet ugyanolyan járatos. Mint ahogy az sem igaz, hogy aki messze jutott a kétszólamú fuvolajáték terén, annak problémát okozna egy szólamban játszani (Ellenkezőleg: Flouble elnevezésű, már szoftverként is üzemelő kettőfogás-táblázatom használata például a klasszikus hangképzést is rendkívül rugalmassá teszi.)
Ha időben, sőt térben is kitágítjuk a látókörünket, és így szemléljük az egyetemes zenekultúrát, akkor nem kizárni fogják egymást a különböző zenei nyelvek, hanem segíteni a megértésüket. Azok a nyelvzsenik, akik 10-20 nyelvet beszélnek, egy újabbat néhány hónap alatt tökéletesen elsajátítanak. Így van ez a zenében is. Minél több nyelvet ismerünk, annál jobban értjük mindet. Én nem szakosodtam egyikre sem. Ugyanolyan alapossággal foglalkozom a régizenével, mint a maival, de vizsgálódásaimat inkább kreatív és intuitív módszerekkel űzöm, nem lexikális jelleggel. Ilyen módon még egyéb, világzenei stílusokba is belekontárkodom. Az összekötőkapocs mindig a fuvola. Érdekes lenyomata ennek az „Egy igen nemzetközi fuvolafesztivál – Variációk és téma egy sokoldalú fuvolásra” című újabb keletű darabom, amelyben 16 különböző zenekultúra és fúvóshangszer hangja jelenik meg, élethű utánzatban, modern fuvolán.
– A közelmúltban meghívást kaptál a Juilliard School új, Kínában induló iskolájának fuvolatanári állására. Kitől érkezett a megkeresés, hogyan zajlott az állásinterjú?
– Ebben a lehetőségben intenzív amerikai és kínai szakmai kapcsolataim egyesülnek szerencsés módon. Az új fakultás tanári karát kezdetben a New York-i Juilliard tanárainak javaslatai alapján kezdték összeállítani. Én is így kerültem a képbe Carol Wincenc ajánlására. De aztán volt egy nyilvános pályázat is, több interjú, próbatanítás és -játék az anyaintézményben, amit végig kellett csinálnom. Nagyon rokonszenves, lelkes és lelkiismeretes vezetőséget ismertem meg, és láthatólag ők is értékelik, amit megismertek belőlem. Úgy érzem, tanári tapasztalatom és zenélésem mellett fontosnak tartják bennem az elemző gondolkodást, a kreativitást és a sokoldalúságot is. Bizonyára az is mellettem szólt, hogy Kínában már elég jól ismer és el is ismer a fuvolás szakma.
– Nem volt nehéz a döntés, hogy ilyen messze költözz a szülőföldedtől?
– Elsőre egyértelmű volt számomra, hogy egy ilyen neves intézmény zászlaja alatt a fellendülésben lévő Kínában tanítani óriási lehetőség. Úgy érzem, ez a pozíció olyan teret adhat a tudásom és szemléletmódom továbbadására és megosztására, amire talán sehol máshol nem nyílna mód. És persze a munkakörülmények is nagyszerűnek ígérkeznek a 15 milliós Tianjin hipermodern új városrészében épülő különleges épületben.
Így aztán elköszönök a győri Széchenyi Egyetemtől, az intézménytől, ahol 23 éve tanítok, és amelyre mindig hálával és szeretettel fogok visszagondolni, és augusztustól új fejezetet kezdek az életemben. De azért egyáltalán nem kívánom megszakítani a kapcsolatom a magyar zenei élettel.
– Ráadásul ideköt téged a Magyar Művészeti Akadémia hároméves alkotóművészeti ösztöndíja is, amelyet elnyertél. Milyen művészeti feladatok megvalósítását vállaltad a pályázatodban?
– Ahogy a könyv is egyfajta olyan alkotói tevékenység eredménye, amely kívül esik szigorúan vett tanári vagy az előadóművészeti munkámon, sok más olyan dolog van a hátam mögött és terveim között, amelyek a kiadói és az alkotói tevékenységem részei. Az átiratok, a cikkek és a közreadásaim is idesorolhatók. Nagyon örülök, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elindított egy olyan ösztöndíjrendszert, amelyről úgy érzem, kifejezetten az ilyen jellegű munkára van szabva. A bizottság beválasztott a programba, így most már ennek keretein belül tudom megvalósítani azokat a terveimet, amelyek részben folyamatban vannak, részben a közeljövő feladatai. Ezek elvégzésében nem akadályoz, talán inkább segít majd az új életforma.
– Miből állnak ezek a feladatok?
– Már a Flautológia sajtó alá rendezése is idetartozott, két régebbi esszét is befejeztem a Parlando számára, és további kiadásokat is tervezek, többek közt a doktori disszertációm könyv formára való átdolgozását. A projekt törzsét azonban egy olyan kis zenedarabokból álló sorozat képezi, amely segít idejekorán áthidalni a klasszikus és modern hangszertechnika közti szakadékot. Kezdő és haladó fuvolistáknak szeretnék komponálni olyan miniatűröket, amelyek már tartalmazzák a modern fuvolajáték technikáit, és megismertetnek különböző esztétikákkal, alternatív lejegyzési módokkal. A kötet címe Fuvola-expedíció lesz.
– Komponistaként mennyire fontos számodra, hogy széles körben megismerjék és játsszák a műveidet?
– Darabjaim nagy része nyomtatásban elérhető, de nem sürgetem különösebben, hogy rajtam kívül mások is műsorra tűzzék őket. Többségük olyan nehézségeket támaszt, amire még nem sokan vannak felkészülve. Egy bizonyos szintű technikai megvalósítás alatt pedig nem derült ki a szerzői szándék, ezért nem is bánom, ha rosszul nem hangzanak el sokszor. De azért van érdeklődés. Pár éve például egy ausztrál kolléga doktori disszertációját az én fuvolaműveimről írta.
– Szintén sokéves munkásságod eredménye, hogy a Hungaroton gondozásában megjelent a The Great Book of Flute Sonatas című lemezsorozatod, amelyet nemzetközi díjra is jelöltek.
– Ez is egy olyan terv megvalósulása, amely gondolatát előtte sokáig dédelgettem. Amikor aztán egy kínai támogató jóvoltából lehetőség nyílt rá, hogy megjelentessek új felvételeket, rögtön előálltam azzal a gondolattal, hogy a fuvolarepertoár legfontosabb szonátáit szeretném rögzíteni. A felvételek létrehozása sokéves folyamat volt, a kiadás újabb procedúra. De a tavalyi évben végre ez is kiteljesedett. Olyannyira a saját szellemi termékem A fuvolaszonáták nagykönyve, hogy az utolsó felvételek zenei rendezője és vágója is én voltam. Olyan ez, mint a filmkészítésben a rendezői változat. Más soha nem lenne annyira kritikus velem, mint én saját magammal. Persze azért így sem vagyok száz százalékig elégedett. Viszont nagyon örülök, hogy nemzetközi visszhangot vált ki a kiadvány.
– Egy ilyen összefoglaló gyűjtemény után lehetnek még egy zenésznek további lemeztervei?
– Több, mint 20 lemezt készítettem már, ami egy fuvolás esetében elég nagy számnak mondható. Nagyon fontos volt nekem ez a műfaj, de a technológia és kommunikációs eszközök változásával más helyzet áll elő a CD-piacon. Ennek ellenére az ősszel jelentette meg az angol FMR kiadó a korábban csak magánkiadásban létezett Látomásverem című második szerzői lemezemet, és ugyanott jelenik meg a hetekben egy Mezei Szilárd triójával készült korábbi felvételünk is, amely, bár vannak benne megírt témáink is, alapvetően a free jazz műfajába sorolható. Mostanában a végleges változat rögzítésénél jobban érdekel a pillanat spontaneitása. E kettő a stúdióban történő rögtönzés esetén találkozik.
– A közeljövőben mire készülsz?
– A Juilliard School már most is szervez olyan utakat és megjelenéseket, amelyek az új iskolát fogják reklámozni. Ennek érdekében a tanár kollégákkal sokfelé fogunk koncertezni és kurzusokat tartani. Az első kínai év is javarészt erről fog szólni. Amerikába is készülök márciusban; többek közt ismét fellépek a Carnegie Hallban.
De itthon is szép feladatok várnak még rám ebben a félévben. Játszom például Heinz Holliger fuvolaversenyét, és nagy megtiszteltetés az is, hogy Perényi Miklóssal és Frankl Péterrel fogok fellépni március 6-án a Zeneakadémián. Ahogy az elmúlt évben sok minden történt a pályámon (az említetteken kívül például két számomra írt fuvolaversenyt mutattam be), és beérni látszanak a munkám gyümölcsei (amit én nem is annyira közelgő 50. születésnapomhoz, mint inkább a 49-es számhoz, a hetedik hét éves ciklus lezárulásához kötök), időszerűnek éreztem egy az eddigi alkotómunkámat összefoglaló megnyilvánulást. A FUGÁ-ban kerül sor erre február 3-án vasárnap, és három egymást követő hangversenyből áll majd: az elsőn átirataimból játszom (szóló, fuvola-zongora és fuvolakvartett formációban), a második egy szerzői szólóest, a zárókoncert pedig a kollektív improvizációról szól. A rendezvény címe: ITT(z)ÉS MOST.