Újra közösen lépett színpadra Rost Andrea és Plácido Domingo

Plácido Domingo és Rost Andrea

Ugye sokan emlékeznek még a bájos, fiatal Rost Andreára, aki az éppen harminc éve kezdődő, fantasztikus karrierjének egyik meghatározó állomásán, az 1996-os szuperkoncerten ott állt a Népstadion pódiumán Plácido Domingo és José Carreras partnereként? A vájtfülűek bizonyára sejtették, hogy ez a találkozás nem volt véletlen és lesz folytatása.

Ide kapcsolódik:
30 éve debütált Rost Andrea 

Nekik volt igazuk, hiszen két évvel később újból José Carrerasszal énekelt együtt BadIschlben, Domingóval pedig egy több mint negyedszázados szakmai kapcsolat vette akkor kezdetét. Karmesterként és énekesként is gyakran hívja közös produkcióra az egykori sztártenor, ma sztárbariton az érett, nagyszerű, számos szerepben feledhetetlen alakítást nyújtó szopránt Rost Andreát.

Ide kapcsolódik:
Domingót kísérheti a Miskolci Nemzeti Színház zenekara Dániában

Legutóbb épp a dániai Aarhusba, ahol a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának közreműködésével bámulatos válogatást tűzött műsorra: énekelt Neddát, Traviatát, Sylvia belépőjét a Csárdáskirálynőből, duetteket Domingóval. A közönség állva ünnepelte, Domingo boldogan és elégedetten nyugtázta, hogy ismét jól választott.