Lehár Ferenc nemrég Kínában nagy sikerrel bemutatott, A mosoly országa című színpadi művét február 1-jén és 2-án, két alkalommal is láthatja a hazai közönség. A Káel Csaba rendezésében, a Müpa és a Sanghaji Opera együttműködésében létrejött előadásról az est karmesterét, a kínai dalszínház főigazgatóját, Xu Zhongot kérdeztük.
– Hogyan értékelné a két intézmény több éves múltra visszatekintő közös munkáját?
– Először négy évvel ezelőtt Verdi Attila című operáján dolgoztuk együtt. Az eredmények magukért beszéltek, ezért mindkét fél úgy gondolta, hogy még szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatokat. A Müpa vezérigazgatójával, Káel Csabával rendkívül jó személyes viszonyban vagyunk, nem utolsó sorban pedig a zenés színházról és a több műfajt kiszolgáló kulturális intézmények szerepéről is hasonlóan vélekedünk. A mostani előadás nekünk, kínaiaknak különösen fontos.
– Ezek szerint a sanghaji premiernek nem véletlenül volt nagy sikere. Mi az, ami érdekessé teszi Lehár darabját az ázsiai nézők szemében?
– A lenyűgöző zenei anyagon kívül nem szabad elfelejtenünk, hogy ez alapvetően egy kínai történet, csak éppen a nyugati zene nyelvén van megfogalmazva. Az operett kelet és nyugat találkozási pontjai köré szerveződik, a két világ konfliktusait és egymásra találását mutatja be. Ennek megfelelően a darab is, amin közösen dolgozunk, összeköt minket.
– A nyugati zene, ahogy ön fogalmazott, úgy gondolom egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kínai koncertlátogatók körében. Mi motiválja a fokozott érdeklődést?
– A kínaiak nagyon nyitottak az európai zenére, különösen az osztrák és a német repertoárt tekintve, de azt látom, hogy a francia zeneszerzők művei is egyre fontosabb részévé válnak a koncertéletnek. Hogy miből táplálkozik az érdeklődésünk? Azt hiszem, hogy ez egy kétirányú tanulási folyamat. Az, hogy mi mit tanulhatunk a nyugati kultúrából, éppen annyira releváns kérdés, mint hogy mi az, amit a kínai művészet adni tud Európának.
Én magam Párizsban tanultam, és azt tapasztalom, hogy nagy az érdeklődés a kínai zenei iránt, ami pedig a legfontosabb, hogy egy percig sem szabad azt gondolnunk, hogy csak mert különbözőek vagyunk, valamelyik kultúra előbbre való a másiknál. Példakánt szintén Lehár művét tudnám említeni, hiszen Lisát a szerelem és a kíváncsiság hajtja, majd veszi a bátorságot, hogy minden feladjon, és keleten keresse a boldogságát.
– Párizsban tanult, operaigazgató volt Szicíliában, neve pedig a német és a brit közönség előtt sem ismeretlen. A művészi munkát tekintve hol érzi otthon magát?
– Az én feladatom ebből a szempontból kettős. Nagy büszkeséggel töltött el, amikor 2010-ben a francia államtól megkaphattam az Officier de l’Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést, amit a francia zene otthoni népszerűsítésért vehettem át.
Szeretném, ha Kínában egyre jobban megismernék az európai klasszikusokat, beleértve természetesen az operettet is,
hiszen Lehár, Strauss és Offenbach darabjai folyamatosan műsoron vannak, másrészről pedig fontosnak tartom, hogy amikor Európában dolgozom, hírét vigyem az olyan kiváló kortárs kínai szerzőknek, mint Tan Dun, akinek nevét a magyar közönség már biztosan hallotta.
– Folytatódik a Müpa és a Sanghaji Opera együttműködése?
– Részünkről ennek nem látom akadályát, a következő év közös projektje a Lehár-produkció világ körüli turnéja lesz, de ne szaladjunk ennyire előre. Bízom benne, hogy február 1-jén és 2-án elnyeri majd a közönség tetszését a budapesti előadás, amely alkalmával először vezénylek majd a magyar fővárosban.