2018 végén jelent meg a Váczi Dániel Multet első lemeze Reticular címmel. A lemez bemutató koncertjére február 20-án kerül sor az Opus Jazz Clubban. Lemez- és koncertajánlónkban a rögzített, és az Opusban élőben felcsendülő hangok mögötti elképzelések nyomába eredünk Váczi Dániel idegenvezetésével.
A lemez meghallgatható ide kattintva.
„Él egy angyal, Sonifer, aki a szivárvány tizenkét színéből fűz gyöngyöt. A nappal gyűjtött gyöngyökből alkonyattájt elkészíti az aznapi színsort, majd ezt ismételgetve fűzi láncát egész éjjel. Amikor elkészült, néhány szemet megérint ujjával: ezek hajnalban, ahogy tekintetét végighordozza az elkészült füzéren, sorra felvillannak.” – szól a próza nyelvén a lemez és Váczi retikuláris rendszerének egyik mozgatórúgója. Végső Zoltán szerint a lemezről a magyar jazz múzeumában azt írják majd, hogy rajta
„mint jelölőponton keresztül húzódik a XX. századi klasszikus zene és a jazz határvonala, amelynek mentén a két oldal egymással fedésbe hozható”.
Az ÉS-kritikát tovább olvasva szerzője e sorokat meg is magyarázza: az általa kompozíciós technikaként hivatkozott retikuláris koncepció „kiindulópontja a schönbergi dodekafónia, a tizenkét félhang előre meghatározott sora, a „Reihe”, majd a különféle módokon, fordításokkal, polifon átlapolódásokkal, kiterjesztésekkel létrehozott gazdag hangmátrixok képezik azt a meglehetősen nagyra növekvő játszóteret, ahol a kötött szabályokat érvényesíteni lehet.”
Mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket, hogy a Google-keresés alkalmával a retikuláris koncepció hívószavára a Váczi Dániel Multetről szóló anyagok mellett miért egy, az agytörzsről szóló tudományos értekezést dob ki a gép.
A retikuláris jelentése hálózat, a fogalom a lemez címében is arra a (nem csak) zeneszerzői elképzelésre (és megvalósulására) utal, hogy a vizualitásnak, a tér–idő dimenzióinak, és a hangoknak összefüggései megjeleníthetőek, hallathatóak, egyik a másik nyelvére dekódolható.
„A hangoknak a színekkel való megfeleltetése régóta foglalkoztatja az embereket. Szembeötlő a hasonlóság abban, ahogy a színek folytonosan növekvő rezgésszámukkal a vöröstől az ibolyáig színkört tudnak alkotni, és ahogy a zenei hangok egy oktávot emelkedve szintén körré zárulnak.”
A zenei rendszernek, melyben e lemez is elhelyezhető, egyik része gépesített, hangokat, és azok megszólalásának időpontját képes irányítani, de szabad teret – és azért időt is – ad a zenészeknek a játékra:
„Ahogy nem létezik totálisan szabad improvizáció, úgy nem lehet totálisan megszabni azt sem, hogy mit hogyan játsszon az előadó.”
Váczi le sem tagadhatná, hogy – biológusi múltjára most idő, se tér sincs kitérni – tudományos pályán is mozog: az iASK ösztöndíjasaként Kőszeg térszerkezetéből kiindulva kutatta az interaktív zenélés lehetőségeit, egyik projektjében a város útvonalhálózatát zenévé transzformálta.
A Váczi Dániel Multet tagjai az alapító mellett – munkásságáról lásd Jávorszky-cikkét – Ávéd János szaxofonos–zeneszerző, aki a MAO szólistájaként többek között Eötvös Péterrel, Chris Potterrel és Bob Mintzerrel játszott együtt; Fenyvesi Márton, gitáros–zeneszerző, és hangszerelő, akinek „zenészprofiljai” a jazz szcénától kezdve a populáris műfajokig terjednek, dolgozott együtt Szalóki Ágival, Balázs Elemérrel, Szederrel, a MAO-val, tagja többek között az Ávéd János Balance formációnak, valamint a Dés András Triónak és a Dés András Quartetnek; Sárvári Kovács Zsolt dobos, a Váczi Dániel Trió, az Ávéd János Quartet és a Jelen Trio tagja; és Horváth Balázs bőgős, a Váczi Dániel Trió harmadik tagja, sokáig a Dresch Quartettel is játszott, jelenleg olyan formációkban hallhatjuk, mint a Borbély Mihály Trió, a Borbély Mihály Quartet, a Karosi Júlia Quartet és a Trio Minor.
A zenekar tagjai a kísérletezést nem megvető muzsikusok, más formációkban is játszanak együtt, a magyar zenei élet hálózatának meghatározó kapcsolódásait reprezentálják. A Reticular lemez a zeneszerzés forradalmasításával a klasszikus zene és a jazz sokrétű fonalait szövi tovább – visszacsatolva a bevezetőre, úgy is mondhatnánk, hogy gyöngyöket fűz –, utat nyit új fejezetek megírására, de tiszteleg a hagyományok előtt is. E kettőség (melyben olykor nehéz egyensúlyt találni) a világegyetem legalapvetőbb törvényei és a szabad döntés egységét hallatja a lemezen. Aki szereti a zene kihívásait, annak a Reticular kötelező „olvasmány”. Meg merem kockáztatni, hogy ezt még Adorno sem utálná.
Kísérőszöveg a lemez hallgatásához:
„A Multetben leginkább a kompozíció és az improvizáció közötti lavírozással játszottunk. A lemez négy részből áll, 12 trackre oszlik, egyfajta lenyomata annak, ahová eddig eljutottunk, de még messze nem minden lehetőség van benne kiaknázva. Az egyik legizgalmasabb irány, ami már a lemezen is megjelenik a Fabula gépzongorás részeiben, az idővel való játék: a folytonos gyorsulás vagy lassulás.
A lemez első trackje, a Gordius Nemes Péter szobrára utal, melyre strukturálisan reflektáltam. Kilenc hajlított bükkfarúdból álló egységek bogozódnak össze csomóvá, és ezek a kilences egységek három ponton vannak összecsavarozva: az elején, a közepén és a végén. A hét tételből felépülő Opus 72 első tételeiből az Essence adja a tételek esszenciáját, ami egy 72 hangú retikulum és improvizáció – ez az egyetlen szigorúan vett retikuláris improvizáció a lemezen. A Prologban egyre sűrűbbek a hangok a bőgőnél és a gitárnál, a „főtémát” a két szaxofon játssza. A Grooveban maga a groove és a témaszerű részek szintén az esszenciából származnak, efölött improvizálunk szabadon.
A Ballad ballada-jellegű, lassú, modális improvizáció az esszenciából kiemelt 12 hangú bőgő szólamon. A Condenseben három félegész skálában (1-2-es modellskála) improvizálunk, a skálaváltások egyre sűrűbben követik egymást a három hangszeren. A Jazz egy hagyományos modern jazzhangvételű improvizatív geg a „főtéma” hangjaira, ás vágül az Az Epilog szabad improvizáció a gépzongorára írott hatszólamú kánon-fúga fölött. 2015-ben írtam egy darabot kamaraegyüttesre és gépzongorára Fabula az idők kezdetéről címmel. Ennek Multet-verziója a Fabula, sok improvizációval, más hangszereléssel, de strukturájában megőrizve az eredeti formát. A Ligeti Groove természetesen Ligeti Györgyre utal, zongoraetüdjeinek bizonyos jellegzetességei inspiráltak a megírásában. A lemezborítón a fekete és fehér, zongorabillentyűkre utaló téglalapocskák mutatják a bőgő (pentaton, fekete billentyűk), a gitár (diatonikus, fehér billentyűk) és a két szaxofon hangrendszerét.”
