Mint az a február 19-én délelőtt, a Szépművészeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón kiderült, a „Bécs és Szentpétervár közötti legjelentősebb európai gyűjtemény” a magyar állam jóvoltából újabb remekművel gazdagodott.
Hogy az 5.858.750 fontért, azaz átszámítva 2,1 milliárd forintért megvásárolt Van Dyck-festmény milyen kvalitásokkal bír, arról mostantól bárki meggyőződhet az ebből az alkalomból megnyílt kamarakiállításon. Az alkotás kultúr-, illetve művészettörténeti jelentőségéről nyilván az erre hivatott szakértők fognak majd értekezni; mi itt és most kizárólag műkereskedelmi szempontok szerint vizsgáljuk meg a közeljövőben azért feltehetően sokféle – pro és kontra – véleményt kiváltó magyar állami/múzeumi beszerzés kérdését.
A 2018. december 6-i londoni Christie’s Old Masters Evening Sale-en eredetileg harminchét tételt indítottak volna, de egyet az árverés előtt visszavontak, tehát végül harminchat festmény került kalapács alá. Ebből huszonöt tétel kelt el, ezek összleütése (a jutalékokkal együtt) 20.851.750 font volt. A huszonöt elkelt festmény közül a „miénk”, vagyis Sir Anthony van Dyck (1599–1641) Mária hercegnő, I. Károly, Angliai királya leányának portréja volt a második legdrágábban elkelt mű. Ennél többet ezen az árverésen csak az ifjabb Pieter Brueghel sokalakos németalföldi életképéért adtak (6.308.750 fontot).
Ugyanakkor, mint az összegekből látszik, akár azt is el lehet mondani, hogy a Van Dyck egymaga az árverés összbevételének több mint a negyedét hozta, miközben a már említetteken kívül olyan nevek is szerepeltek még a kínálatban, mint Adriaen Pietersz van de Venne, Jacob Jordaens, ifjabb Jan Breughel, Jacob Isaacksz van Ruisdael, John Constable, François Boucher és mások.
Azt is fontos tudni, hogy a Van Dyck-portré becsértéke, vagyis amennyire a Christie’s szakértői előzetesen értékelték a képet, 5–8 millió font volt;
a leütési ára – 5 millió font – pedig éppen elérte a becsérték alsó határát, és az érte végül a jutalékokkal együtt kifizetett 5.858.750 font is csak a becsérték alsó harmadában van. Vagyis – akár nyugodt lélekkel – azt is lehet mondani, hogy a festmény ennyiért „jó vétel” volt. Különösen így láthatjuk ezt akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy 2018. október 23-án a bécsi Dorotheum Régi Mesterek festményárverésén egy előzetesen 300–500.000 euróra becsült Van Dyck (Egy nemes hölgy portréja papagájjal) 1.425.000 euróért kelt el, vagyis a felső becsértékének is majdnem a háromszorosáért, ami azt mutatja, hogy Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon.
Ugyanezt erősítheti az a tény is, hogy az artnet portál adatbázisa jelenleg 2753 műkereskedelmi tételt sorol Van Dyck neve alatt, igaz, ebben benne vannak a „műhelye” vagy „követője” által, illetve a „stílusában” alkotott művek is. Amelyek pedig tényleg az ő saját kezéből kerültek ki, azok között nagy számú grafika (sokszorosított metszetek, rézkarcok) is van. A Christie’s árverezőház oldalán az elmúlt nagyjából tíz évből tizenegy Van Dyck-festményt sorolnak fel, amelyek náluk szerepeltek árverésen; ezek közül a „miénk” a legmagasabb áron elkelt (vagyis ha úgy tetszik: a „legértékesebb”), az ezt követő második legdrágábbért, egy megvadult, ágaskodó lovat ábrázoló festményért 3.065.250 fontot adtak 2008 júliusában.
Sir Anthony Van Dyck (1599–1641) flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gazdagodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; az intézmény utóbbi száz évének legnagyobb, 2,1 milliárd forint értékű műtárgybeszerzése a magyar kormány támogatásával valósult meg.
Van Dyck korának egyik legkiválóbb festője volt, Rubens tanítványa, de vele egyenrangú mester. A fiatal hercegnő portréja a Stuartok Angliájában készült, egy olyan korban, amikor világtörténelmi változások következtek be, a magyarok például éppen a török és a szétszakítottság ellen vívták harcaikat.
Baán László, a múzeum főigazgatója közölte: az I. Károly angol király lányát ábrázoló, 1641-ben festett esküvői portré Van Dyck utolsó remekművei közé tartozik. A páratlan szépségű, egészalakos festmény a 9 éves hercegnő és 14 éves Orániai Vilmos házasságkötése alkalmából készült azzal a céllal, hogy a holland királyi udvarba küldjék.
Baán László kiemelte, hogy Van Dyck alkotásának megszerzése történelmi pillanat: ilyen kvalitású műtárgy ma már ritkán kerül a piacra, hiszen a régi mesterek hasonló minőséget képviselő munkáit többnyire már múzeumok őrzik.
Stuart Mária Henrietta portréját keddtől egy erre az alkalomra összeállított kamara-kiállításon láthatja a közönség, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének néhány másik darabjával együtt. Van Dyck festménye a Szépművészeti Múzeum októberben nyíló, Rubens és a flamand barokk című kiállításában is helyet kap majd.
(Via MTI)
A Sotheby’s oldalán is ugyancsak tizenegy náluk árverésen megfordult Van Dyck-festmény van kiemelve, és ezek közül kettő volt drágább, mint a „miénk”.
2010 januárjában New Yorkban egy kettős férfi-portréért fizettek (5–7 millió dolláros becsérték után) 7.250.500 dollárt, 2009 decemberében pedig egy Önarcképért (2–3 millió fontos becsérték után) 8.329.250 fontot (ennél magasabb árverési árat nem találtam a netes adatbázisokban; ha ez tényleg így van, akkor a „mi” Van Dyckunk a művész – aukción – harmadik legmagasabb áron elkelt festménye).
Csakhogy: ezt a bizonyos Önarcképet 2009. decemberi vevője pár évvel később ismét áruba bocsátotta: egy amerikai gyűjtőtől kapott is érte egy 12,5 millió fontos ajánlatot. Ennek nyilvánosságra kerülése után a londoni National Portrait Gallery 2014-ben országos gyűjtést hirdetett, hogy a festményt ők vehessék meg, és így Angliában tudják tartani. A pénz – állami, intézményi és magánadományokból – össze is jött (vagyis ezek szerint minden bizonnyal ez a legmagasabb összeg, amit Van Dyck-képért mindeddig valaha is kifizettek), a kép ma a londoni National Portrait Galleryben látható. Ez pedig azt mutatja, hogy jelentős múzeumok is komolyan „hajtanak” a kvalitásos Van Dyckokra…
Ami pedig a Londonban kifizetett ár itthoni „értékét” jelenti: a Mary hercegnőért kifizetett 2,1 milliárd forint nagyjából annyi, mint a hazai nyilvános műkereskedelemben (árveréseken) a mindeddig legdrágábban elkelt művek listájának az élén álló tizenkét darab alkotás összesített leütési ára; márpedig ezek között van négy darab Csontváry, három Munkácsy, egy Tihanyi, egy Bortnyik, egy Rippl-Rónai és egy Tiziano is. Utóbbi ráadásul egyike annak a két műalkotásnak, amelyekért Magyarországon eddig többet adtak, mint ezért a mostani festményért: a 2005 májusában a Nagyházi Galéria árverésén még „csak” 140 millió forintért leütött képért (jutalékkal együtt kb. 175 millió forint volt az ára) az MNB Értéktár programjának keretében fizettek ki 4,5 milliárd forintot az akkori vevőnek (és a képet a Szépművészeti Múzeumban helyezték el letétben), míg Munkácsy Mihály Golgotájáért a Magyar Állam adott 3 milliárd forintot Pákh Imrének (és a képet a debreceni Déry Múzeumba adták).