Horváth Bálint: „Állandó megismerési vágy hajt”

Horváth Bálint - fotó: Zahalka Dániel

Horváth Bálint zeneszerző jelenleg a Weiner Konzervatórium zeneszerzés-tanára és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, ám az oktatás mellett örömmel vesz részt az erdélyi zeneszerzéshez kapcsolódó kutatómunkában is. A 2017-es UMZF zeneszerzőverseny Papageno Különdíjasát pályájának alakulásáról kérdeztük.

Mióta készülsz tudatosan a zeneszerzésre?

– Mindig is elég szerteágazó volt az érdeklődésem, s ez az utóbbi években sem változott: egyaránt tevékenykedem zeneszerzőként, tanárként, kutatóként, szerkesztőként és előadóként.

Valami állandó megismerési vágy hajt és szeretem egységben látni a dolgokat. Talán emiatt sem érzékelek éles határvonalakat az egyes tevékenységi formák, akár a különböző művészeti ágak között sem.

Az önálló alkotói kifejezésre viszont folyton szükségem van, s bár gyerekkoromban más területekbe is belepillantottam, végül az absztrakciónak azon a fokán érzem magam igazán otthon, amit a zene tud nyújtani. 7 éves korom óta zongorázom és nagyjából azóta komponálok is. 14 éves koromban vettek fel a Bartók Béla Konzervatórium zeneszerzés szakára, és azóta tudatosan is ez van a középpontban. 

– Milyen darabok és mely zeneszerzők inspirálnak téged új művek megalkotására?

– Ez sokat változott az évek során. 16 éves lehettem, amikor Ligeti, Kurtág és Szőllősy munkásságát majdnem egy időben kezdtem felfedezni. Mindhármuk életművében valami egészen más minőséggel találkoztam, mint amivel korábban a magyar kortárs zene területén. A zeneakadémiai évek alatt és utána még évekig nagyon sok zongorakíséretes dalt írtam. Vokális és instrumentális darabjaimban egyaránt érdekelt a magyar népzene idiómáinak felhasználása, az ezen a téren lehetséges új és személyes lehetőségek kibontakoztatása. A schuberti-schumanni dal- és zongorairodalom is erősen befolyásolt ebben az időben, bár ezek a hatások természetesen áttételesek voltak.

Az utóbbi években tovább formálódott az érdeklődésem. Most leginkább az ellenpont-tradíció foglalkoztat, az a szakrális hagyomány, amely a gregoriántól a németalföldi mestereken át Palestrináig és Bachig ível.

A XIX. századból leginkább Schubert, Bruckner és a kései Liszt műveiben találkozom hasonló erejű, transzcendens élménnyel. Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam Stravinsky kései műveivel is. A társművészeteket illetően szinte végtelen lehetne a sor. Caspar David Friedrich és Csontváry festészete, Ady, Weöres, Pilinszky költészete például állandóan jelen van az életemben.

– Hogyan szerezted meg a zeneszerzéshez szükséges tudásodat?

– A Konziban a legendás Fekete Győr István, a Zeneakadémián Orbán György volt a mesterem. Két teljesen különböző egyéniség, eltérő iskola, ám mindketten arra irányítottak bennünket,

hogy a mesterségünk alapjait tisztességesen sajátítsuk el.

Évek óta magam is tanítok zeneszerzést, és ugyanezt a nézetet igyekszem képviselni. A klasszikus stílusgyakorlatok jelentőségét ma már nem értékelném túl, de a Palestrina-ellenpontban és a korálharmonizálásban – ez meggyőződésem – a zeneszerzés szinte összes lényeges alapkérdése felvetődik. Ebből a hagyományból, újra- és újra feltölthetjük a saját eszköztárunkat. Én legalábbis így érzem.

Természetesen a rátermettséget és a saját invenciót semmilyen iskola sem tudja előhívni abban az esetben, ha nincs miből.

– Mi volt eddig a legnagyobb megmérettetés a pályád során?

– Minden aktuális munkát nagy megmérettetésként élek meg az adott pillanatban. Egy bemutató mindig kételyekkel, őrlődéssel jár, ezt az érzést talán minden kollégám ismeri. Nagy élmény volt Gyergyószentmiklóson egy zsúfolásig telt kultúrház előtt játszani, kortárs zenében járatlan, ám végtelenül lelkes hallgatóság számára – nem volt jelentéktelenebb, mint darabot írni a New York-i Juilliard színpadára.

A kompozícióim elhangzottak már valamennyi jelentős hazai kortárs zenei fórumon: Budapesten és a nagyobb erdélyi városokban rendszeresen és a Kárpát-medencén túlra is el-eljutnak. Darabjaim megszólaltak többek között a Rádiózenekar, a Concerto Budapest, a Danubia Zenekar, a Thrensemble, az AdHOC Ensemble, a Trio Inception, a Dou SeRa előadásában.

Egyik leghűségesebb előadóm Juhász Orsolya Anna; februárban, az RS9 Színház Vallai Kertjében megrendezésre kerülő szerzői estemen is ő lesz a partnerem. Régebbi és az erre a koncertre írt dalaim és hangszeres darabjaim is előkerülnek majd.

– 2012-ben és 2014-ben egy-egy fél évet Kolozsváron töltöttél el. Miért pont oda vitt az utad és mit profitáltál az ottlétedből?

– Sokféle oka volt annak, hogy Kolozsvárt választottam, mindenesetre nagyon érdekelt, milyen testközelből az a tradíció, amely annyi neves és fontos muzsikust adott a magyar és az egyetemes zenetörténet számára. Végül ennek a látogatásnak kellett valamilyen hivatalos formát is adni, s mivel 2012-ben a Zeneakadémia doktori iskolájának hallgatója voltam, disszertációm témájául a román kolindákat és azok román és magyar feldolgozásait választottam.

Hallgass bele Horváth Bálint műveibe ide kattintva!

Rendkívül sok tapasztalattal járt az ottlét. Nagy élmény volt alaposabban megismerni a kortárs román zeneszerzés tendenciáit. Olyan művekkel találkoztam, amelyek egyszerre bátrak és kísérletező hajlamúak, viszont mélyen gyökereznek a helyi, nem feltétlenül csak a népzenei, hanem egyfajta szellemi hagyományban is. Számos szakmai és személyes kapcsolatom származik ezekből az évekből. Bukarestben és Kolozsváron fesztiválokra hívtak és hívnak – tucatnyi szerzői estem volt már Románia-szerte. 2016-tól kezdve a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa vagyok. Ez különleges feladat a számomra, s az utóbbi időben az oktatás mellett örömmel vettem részt az erdélyi zeneszerzéshez kapcsolódó kutatómunkában is.

– A 2017-es UMZF zeneszerzőverseny különdíjasa lettél. Mik a legfontosabb jövőbeli terveid?

– Az ott elhangzott művem – EXIT [Körtéfa] – személyes okokból is fontos számomra, de sok szempontból máshol járok már azóta. Szeretnék kórusműveket írni, ez eddig meglehetősen elhanyagolt része volt a tevékenységemnek. Több, a közelmúltban született darabomban egyfajta funkciós kötöttségektől mentes diatónia keretein belül próbáltam megújítani a saját szerzői hangomat.