„A magyar táncművészet egyik – ha nem az utolsó – polihisztora volt ő, aki rövid életét olyan intenzíven élte, mintha legalábbis sejtése lett volna arról, hogy milyen rövid idő adatik számára e földön” – írta Halász Tamás tánctörténész, kritikus Imre Zoltánról. És valóban: táncművészként, koreográfusként, társulatszervezőként egyaránt jelentős életművet alkotott, emellett tehetséges muzsikus volt, tanult filmrendezést, tanított táncszínházi díszlet- és jelmeztervezést, írásai irodalmi értékkel bírnak, és kerámiái sem csak egy műkedvelő gondosságát, ötletgazdagságát mutatják.
Az Imre Zoltán Programot (IZP) a Nemzeti Kulturális Alap hozta létre 2017-ben, 100 millió forint keretösszeggel. A nagyszabású program célja a magyarországi táncművészet fiatal alkotóinak, koreográfusainak és előadóművészeinek megszólítása. Kiemelten támogatják a társművészetekkel közös együttműködéséből születő új táncművészeti produkciókat, a korszerű táncművészetet a középiskolások és egyetemista korosztály körében népszerűsítő komplex, interaktív oktatási kezdeményezéseket, illetve a szakmai konferenciákat is. Az IZP ugródeszkának számít nem csupán a hazai táncszcénában, hanem lehetőséget biztosít az ifjú művészek számára a nemzetközi színtérre való kijutáshoz is.
Imre Zoltán 1943. november 3-án született, gyerekkori emlékei Jánoshalmához kötik. (Ma egy emlékszoba található a településen.) Hétéves volt, amikor az Opera egy balettelőadása elvarázsolta, és amikor nagypapája az újságban olvasott egy felhívást arról, hogy a tánchoz kedvet érző gyerekeket keres az Állami Balettintézet, nem volt kérdés, hogy felvételizni fog. Tehetséges renitensnek tartották, ahogy egy visszaemlékezésben áll, és mivel a tehetség a lázadást nem írta felül, az Operett- és a Szegedi Nemzeti Színház között választhatott, az Operaház szóba sem jöhetett.
Szegedre ment, ahol Vaszy Viktor volt az igazgató. Vaszy célul tűzte ki, hogy európai színvonalú operatagozatot hozzon létre, ehhez pedig szüksége volt egy komoly feladatokkal is megbízható balett-társulatra. Még 20 éves sem volt, amikor a Turandotban debütált koreográfusként, 21 évesen pedig a balettegyüttes vezetője lett. Dolgozott alkalmazott koreográfusként operákban, operettekben, musicalekben, táncolt, és készített önálló darabokat is, jórészt szimfonikus baletteket.
A lényeges számomra azt hiszem ez: Minden eszközt megragadni, hogy mozgással zenét fejezzek ki, olyan zenét, amely nemcsak a hangok által örök érvényű, hanem a Ritmus égisze alatt minden formában létező, jelenlevő és kimeríthetetlen
– írta mintegy ars poeticaként 1967-ben egykori tanárának, Vályi Rózsinak egy levélben.
A Szervánszky Endre zenéjére készített Metamorfózis című, két táncosra koreografált balettjével nevezett a Kölni Koreográfiai Versenyre 1968-ban. Először ő nem kapott útlevelet, majd neki engedélyezték az utazást, partnernőjének nem. Mégis elindult, Kölnben pedig egy német táncosnő vállalta, hogy néhány nap alatt betanulja a művet. Második helyezést ért el a versenyen, ahol az első díjat nem adták ki. Kinn maradt, először legálisan, majd 1971-ben úgy döntött, nem tér haza.
Imre Zoltán közel két évtizedig élt Nyugat-Európában. Táncolt Düsseldorfban, Erich Walter társulatában, a John Cranko vezette Stuttgarti Balettben, dolgozott a Kölni Tanzforumban, a darmstadti balettegyüttesben, Pina Bauschsal, Kurt Jooss-szal, Glen Tetley-vel. Találkozása Christopher Bruce-szal, a Rambert Ballet vezetőjével meghatározónak bizonyult. Londonba szerződött, eltáncolta élete legnagyobb szerepét Bruce egyik legjelentősebb művében, a Black Angels című darabjában, saját koreográfiái a német után az angol közegben is sikert arattak. Visszatért egy emblematikus koreográfia erejéig Németországba (A csodálatos mandarin, Gelsenkirchen), Lindsay Kemppel és társulatával dolgozott.
1986-ban Fodor Antal hívására tért vissza Magyarországra. Először a Budapesti Kamarabalettnek készített darabot (A hullámhosszok utasa), aztán hazahívták: a Szegedi Balett művészeti tanácsadója, majd művészeti igazgatója lett. Fiatal táncosokat szerződtetett, köztük Juronics Tamást, Pataki Andrást, Bodor Johannát, Zarnóczai Gizellát, Péntek Katát, Prepeliczay Annamáriát, nemzetközi hírű koreográfusokat hívott, pályakezdő alkotóknak, köztük Bozsik Yvette-nek adott lehetőséget az alkotásra. Valódi szakmai és szellemi műhelyt hozott létre, külföldi meghívások bizonyították a munka eredményességét. Próféta azonban nem lehetett saját hazájában.
1993-tól szabadúszóként dolgozott, gyakran nem profi táncosokkal. Kialakított egy saját, speciális módszert, ami komoly sikerélményt jelentett a színészek számára. Első átütő erejű színházi koreográfiáját Szolnokon készítette a Rákóczi térhez. Dolgozott a Rock Színházban, a a Fővárosi Operettszínházban, a Vígszínházban, Kaposváron, Győrben. Csak néhány emblematikussá vált előadás, amelyhez koreográfiát készített: Állatfarm, Csárdáskirálynő, A bestia, Dorian Gray, Ének az esőben; Ahogy tesszük, Fekete Péter, Össztánc, A dzsungel könyve. Rendezőként jegyezte Szolnokon a Hit kell!-t, Győrben a Pillangókisasszonyt.
1997. június 30-án hunyt el, súlyos betegségben. „Imre Zoltán szerencsés volt, hogy formát talált önmagának a táncban. A kreativitás is megadatott neki, koreográfiáiban újraalkothatta belső világát, kifejezhetett valamit abból a megfoghatatlanból, amit emberi léleknek nevezünk. Imre Zoltán kiemelt bennünket a hétköznapok világából. Balettjeinek mozdulatvilága, ellentétekből rétegzett jelképrendszere, képi metaforáinak nem mindennapos látványa titkokat sejtetett, gyönyörködtetett, de gondolkodtatott is” – fogalmazott róla monográfusa, Gyémánt Csilla.
Budapesten keressék a fiatal koreográfusok IZP keretében készült munkáit a Nemzeti Táncszínház programjában, vidéken Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, valamint Győrben láthatók az új előadások. A Rába partján 2019. március 19. és 23. között mini táncfesztivált keretében tekinthetők meg a darabok. Az IZP-estek a négy magyarországi város mellett Nagyváradon is láthatók.
