A The Smithereens amerikai banda is tudja azt, amit sok feldóban tapasztalhattunk már: újat mutatni a Szomorú vasárnapból, a dal által új érzelmeket megmozgatni, új ritmust originálni bele a megszokottba. Megújítja tudásunkat, hangulatot teremt.

Bömbölhet ez mélynyomóból nagyszínpadon – hullámz rá az audiensz. Szólhat ez Tesla lemezjátszón – érzelmesebben mosogat a háztartásbeli. Fülhallgatható ez téli langy esőben – kapualjban várod a kedvest. Mind-mind ütemet, ritmust, szívdobogást ad. Csukott szemmel szaladsz replay1-re állítva a hangszerszámot, húnyt szemhéjad nedvesed a ködszitálástól. Sietsz. Kézenfogástávolságban mellette lépkedsz. Dal előrehaladtával egyre tempósabban mész. Befordulsz utcákon, ismerős a táj, egyre gyorsabb vagy.

És tudod, lassan odaérsz. Bárhova is. Bármeddig is. Jó lesz ott neked. Ível a dal: melankól, behúz, a végén felold, megnyugtat. Együtt pihegsz a közönséggel. Kész a mosogatás. Ölel a csók.