Újabb nemzetközi sikert ért el a Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke

Ruip Katica és Radina Dace - fotó: Radina Dace

Klasszikus/neoklasszikus tánc kategóriában első helyezést ért el a berlini TANZOLYMP Nemzetközi Táncfesztiválon Ruip Katica, a Magyar Nemzeti Balettintézet – a Magyar Nemzeti Balett előkészítő iskolájának – 3. évfolyamos növendéke. A tehetséges fiatal táncos teljesítménye alapján lehetőséget kapott, hogy bemutatkozhasson a Theater des Westensben február 18-án megrendezett gálán is, ahol zajos sikert aratott.

Ruip Katica A rosszul őrzött lányból Lisa szólójával és a Párizs lángjai női variációjával vett részt a megmérettetésen. Ezek közül az utóbbi, frissen betanult és a felnőttekével megegyező variáció hozta meg az elismerést a fiatal tehetség és felkészítő balettmestere, Radina Dace számára.

Az 1. hely és a zárógálán való szereplés mellett Katica egyhetes ösztöndíjat nyert Svájcba, a Zürichi Táncakadémia egyik mesterkurzusára is.

A február 14. és 18. között 16. alkalommal megrendezett berlini TANZOLYMP Nemzetközi Táncfesztivál célja, hogy mesterkurzusokkal, szemináriumokkal és versenyekkel segítse a fiatal táncosokat és a műfajok népszerűsítését, valamint a fiatal tehetségek nemzetközi pályájának indulását. Az évente a világ minden pontjáról csaknem ezer, 10 és 25 év közti fiatalt megmozgató eseményen hat tánckategóriában mérettetik meg magukat a táncos növendékek a klasszikus és a modern műfajokban. A gála műsorát is a legjobb produkciókból összeállító zsűriben 24 rangos szakember foglalt helyet, akik között mások mellett a Bolsoj Színház, a Párizsi Opera, a Berlini Állami Balett és az Ukrán Nemzeti Opera vezető táncosai, művészeti vezetői és balettmesterei is képviseltették magukat.

A 12 éves Katicának, aki tehetsége révén két év alatt jutott a Magyar Nemzeti Balettintézet 3. évfolyamába, nem ez az első sikeres megmérettetése.

Ide kapcsolódik:
A jövő elkezdődött

Tavaly áprilisban a bécsi VIBE balettversenyen Kökény Hámori Szilárddal közösen nyert balett kategóriában aranyéremet, júniusban pedig a Rigai Nemzetközi Balettversenyen jutott szintén a döntőig. A budapesti közönség legutóbb A diótörőben láthatta Marika szerepében, legközelebb pedig a Billy Elliotban találkozhat vele újra.