Két nap alatt négy koncert. A program sűrített, átfogó. Olyan nagy ívű előadások ezek, amelyeknél lehet tudni, hogy a hallgató nemcsak elindul, de meg is érkezik valahová. Zétényi Tamás neves fiatal csellóművész évről évre újabb tematika szerint fűz össze jól ismert műveket már-már feledésbe merült opusokkal. Nem lesz ez másképp az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon sem, április 9-én és 10-én.
A Zétényi Tamás nevéhez köthető sorozat – kisebb fesztivál a fesztiválban –, idén zeneszerzői életműveken belül állítja szembe egymással a korai és a kései kamaraalkotásokat. „Nem egyszerűen korai darabokról van szó – mondja Zétényi Tamás, hanem olyan művekről – Alban Berg esetében például az op. 1-es zongoraszonáta – amelyek nagyon komoly kinyilatkoztatások.
Olyan művészi tettről van szó ezekben az esetekben, amely azt jelzi, hogy az alkotó megválik tanárától, és egyértelműen saját maga mellett teszi le a voksát.
Az más kérdés – folytatja Zétényi –, hogy az életművön belül ezek a darabok egyáltalán párhuzamba állíthatók-e a kései zenei nyelvvel. Éppen a 20. század fordulójának jellemzője ugyanis, hogy az irányzatok változása jelentősen felgyorsult. Az akár csak egy évtizeddel később készült kompozíciókban is nehezen leljük meg a személyes hang gyökereit, kiindulópontjait.”
A cikk angol nyelven a Budapest’s Finest kiadványában olvasható.
Az első koncert egyfajta felütés, Haydn és Debussy szembe-, vagy inkább egymás mellé állítása. A kezdés pedig igazán kitűnő, hiszen Debussy Hommage à Haydn című kompozíciója előzi meg a bécsi klasszika alapjaira rátaláló Haydn 8. vonósnégyesét, majd szintén Debussy két, zongorás kamaraműve hangzik el a London-szimfónia speciális, korabeli átirata előtt. Utóbbi ezúttal egy fuvolaötösön szólal meg.
A második koncert műsorát tekintve egészen különös érzés belegondolni, hogy Richard Strauss és Ligeti György kortársak voltak. Amikor Ligeti épp akadémiai vizsgadarabjait írta, Strauss utolsó zenekari darabján, a Duett-concertinón dolgozott. A capricciók és concertinók világát idéző programban az előző koncert levezetéseként szintén helyet kap egy Haydn-trió, de Stravinsky Concertinója is elhangzik, amely a bretagne-i Carentec-ben keletkezett, és amelyről így panaszkodott a szerző:
„az emberek nem átallanak kora hajnaltól kezdve hangosan énekelni, amitől nem tudok sem aludni, sem komponálni.”
Az egytételes darab végül mégiscsak elkészült, amit később a szerző vonósnégyesről egy tizenkét hangszerből álló együttesre hangszerelt át.
Nem lehetne teljes egy kamarazenei sorozat etűdök nélkül. Elég, ha a korai Chopinekre gondol a hallgató, amelyek éppoly értékes alkotások, mint Debussy vagy Ligeti darabjai, akik csak életművük végén fordultak feléjük a szerzők. A harmadik koncert igazi különlegessége Szkrjabin alkotása, akit egész életében foglalkoztatott az etűd, valamint az a Schumann-mű, amely eredetileg pedálzongorára készült.
A négy koncert alkalmával csaknem harminc muzsikus fordul meg a színpadon, akik között megtalálhatók a pályájuk elején lévő fiatalok, de a Liszt Ferenc Zeneművészei Egyetem tanárai is, vagy olyan legendás művészek, mint a 94 éves brácsás, Konrád György.
A BTF részletes programjairól tájékozódjon tematikus blogunkban ide kattintva.
Zétényi Tamás meghívására Budapestre érkezik a New York-i Juilliard két egykori növendéke, Nagy Dávid Ádám fagottos, illetve a Carnegie Hall rezidens klarinétosa, Sallai Noémi is. Az ötletgazda mellett részt vesz a koncerteken a már tíz éve működő Classicus Ensemble többi tagja: Tornyai Péter, Palojtay János és Fejérvári Zoltán is. Közülük ketten a negyedik, egyben utolsó koncerten is fellépnek, ahol a Londonban élő Pauk György tanítványa, Pusker Júlia tűnik fel. A sorozat zárókoncertjén Berg, Fauré, Debussy és Schönberg kerül előtérbe.