Bologna az UNESCO szerint is a zene kreatív városa

Teatro Comunale di Bologna

A kövér, a tanult, a vörös – ezekkel a ragadványnevekkel illetik Bolognát, amelyek utalnak egyedülálló kulináris kínálatára, Európa legrégebbi egyetemére, valamint a város elegáns épületeinek és mintegy 40 kilométert kitevő árkádsorának színe mellett a politikai oldalra is. De nyugodtan melléjük tehetnénk a zenélő jelzőt – ahogy az UNESCO 2006 óta mellé is tette, és a zene kreatív városa címmel tüntette ki.

A város zenei életéről 2004 óta legátfogóbban a Nemzetközi Zenei Múzeum és Könyvtárban kaphatunk képet. Az egykori Sanguinetti-palota kilenc termében kiállított hangszerek, kéziratok, festmények és egyéb relikviák által hatszáz év európai zenetörténete elevenedik meg. Megismerhetjük Giambattista Martini ferences barát, zenetudós és tanár, a 18. századi Európa zenei életének egyik legfontosabb személyiségét, akinél Wolfgang Amadeus Mozart és Johann Christian Bach is tanult. A hardcore zeneiemlékhely-zarándokoknak a Szent Ferenc-kolostort is meg kell nézni, ahol az atya nyugszik. Szerzetesi celláját, ahol vendégeit fogadta, sajnos lebontották.

Ide kapcsolódik:
Kövesse végig egy Rossini-kötet megújulását

Az opera sikere akkoriban elsősorban az énekesen állt vagy bukott. Carlo Broschi, azaz Farinelli életén keresztül betekintést nyerhetünk a korabeli operavilágba. A falakon énekesek és zeneszerzők portréi, a padlón színpadi gépezetek, a tárlókban partitúrák, levelek, díszlet- és jelmeztervek mutatják be a színpadon inneni és túli világot.

A palotában Gioacchino Rossinit és második feleségét, Olympe Pélissier-t 1846 és 1851 között látta vendégül tenor barátjuk, Domenico Donzelli. Kiállították a zeneszerző Pleyel zongoráját, karmesteri pálcáját, házikabátját, A sevillai borbély eredeti partitúráját – fölötte érdekességképp Paisello azonos című darabja –, de más egyéb értékes kéziratokat és nyomtatványokat is böngészhetünk, például az 1501-ben nyomtatott Harmonice musices Odhecaton A egyetlen fennmaradt teljes kiadását.

A teljesen átlagos, hagyományos instrumentumok mellett hangszerkuriózumok is vannak a kiállítások, és emléket állítanak Otello Bignami hegedűkészítő mesternek is. A termek gazdag díszítése miatt annak is ajánljuk a látogatást, akit a zenetörténet nem különösebben izgat fel: a napoleoni idők neoklasszikus stílusára kiváló példát adnak.

Ide kapcsolódik:
Cremona, a hegedűk városa

A megrögzött zongorarajongók ne hagyják ki a Tagliavini-gyűjteményt, amelyet a Szent Kolumbán-templomból átalakított múzeumban tekinthetnek meg. (Talán a templomi eredet miatt készítettek egy amolyan Rossini-oltárt ide.) Másoknak nem valószínű, hogy túlzott érdekességet rejt, az a közel száz hangszer, amely itt áll a 16–19. századból, evolúciós sorrendben egy helyi muzikológus, Luigi Fernando Tagliavini kollekciójából. Szinte mind gazdagon díszített, és mindegyik működik. Az is, amelyik a billentyűsor alatt varródobozt rejt. A múzeumban koncerteket adnak, de találhatunk itt egy tízezer kötetes könyvtárat is.

Bologna központi terén, a Piazza Maggiorén áll a város védőszentjéről, Szent Petroniusról elnevezett bazilika, amelyet 1392-ben kezdtek építeni, és ha minden az eredeti terveknek megfelelően zajlott volna, az első Szent Péter-bazilikánál is nagyobb lett volna. A pápai hatalom azonban beavatkozott, hogy a római székesegyház méreteit túlszárnyalják – de még így is a világ öt legnagyobb templomának egyike –, és azt is kikötötték, hogy a földterület nagyobb részén egyetem épüljön. A város legnagyobb harangját itt találjuk, megtekinthetjük az 1471 és 1475 között épített, ma is használatban levő orgonát, illetve a IV. Eugén pápa alapította 1436-ban a zenei kápolnát, ahol néhány kéziratot is kiállítottak.

Ide kapcsolódik:
Veszélyben a pesarói Rossini Fesztivál

A Szent Petronius-bazilikától nem messze áll az egyetem egykori épülete, ami ma könyvtár. Fő nevezetessége a 17. századi, teljes egészében fából készült – a II. világháború pusztításai után újjáépített – anatómiai előadóterme mellett a Stabat Mater terem, ahol 1842. március 18-án Donizetti vezényletével felcsendült Rossini darabja, mintegy 600 fős hallgatóság jelenlétében a teremben, és ezres nagyságrendű közönséggel kinn a téren. A zeneszerző rossz idegállapota miatt sem a próbákon, sem az előadásokon nem vett részt.

Mozart egy hónapot töltött a bolognai zeneakadémián, ezalatt az Archiginnasióhoz közeli Szent Domonkos-templom orgonáján is játszott. (Nem zenerajongóknak a rendalapító szarkofágjának megtekintését ajánljuk, amelyen a 19 éves Michelangelo munkája is látható.)

Az 1666-ban alapított Accademia Filarmonica 1770-ben fogadta az akkor 14 éves Wolfgang Amadeus Mozartot. Az intézménybe nem volt könnyű bekerülni, az ifjú tehetségnek még a Martini-féle órák után is komoly felvételi vizsgát kellett tenni. A mellékutcában található, figyelmfelkeltőnek semmiképp nem nevezhető épület kizárólag vezetéssel látogatható.

A konzervatóriumot 1804-ben hozták létre, 1842-ben ez lett az első nyilvános olasz zeneiskola. A már sokat emlegetett Rossini az első diákok között volt, 1806 és 1809 között járt ide cselló-, zongora- és ellenpontórákra. Első kompozíciói is itt születtek, és első fellépései is ekkorra datálódnak, köztük az a koncert, amelyen Isabella Colbrannal, későbbi feleségével együtt lépett fel. 1838-ban nevezték ki az intézmény örökös tiszteletbeli elnökévé.

Ide kapcsolódik:
November 13. - Rossini... vagy jó inni?

A korábbi, ma is konzervatóriumnak használt kolostortól – ahol a Rossiniről elnevezett teremben néhány relikvia látható – egyetlen saroknyira áll a Teatro Comunale. Az egyik első színház volt, amelyet közpénzből, városi tulajdonnak építettek. Az épület fontos szerepet játszott a színházépítészet történetében: a díszlettervezőből lett színháztervező dinasztia egyik tagja, Antonio Galli Bibiena itt alkalmazta először a nézőtér harang alakú kiképzését, amivel az akusztikát is megújította. 1763-ban nyitották meg hivatalosan – a nyitó előadás Gluck Il trionfo di Clelia című darabja volt –, a mintegy húsz évvel korábban, tűzben leégett teátrum helyén. Szintén egy tűz miatt készült el 1931-ben a mai homlokzat, amelyet az árkádok és egy terasz dominál. A Teatro Communale az európai operaházak egyik legfontosabbika volt és maradt. Rossini, Bellini, majd Verdi dominálta a 19. századi repertoárt, de 1871-ben itt mutattak be először Itáliában Wagner-operát, a Lohengrint, később Toscanini játszott meghatározó szerepet a ház történetében. A színházat vezetett sétán be lehet járni, a legviccesebb egyben legszomorúbb a színpad alatti minitárlat, a jelmeztárból random kiválasztott néhány jelmezzel és parókával igyekeztek élményszerűséget garantálni. (Sikertelenül.)

Ha pedig zene, ne hagyjuk ki a műfaj védőszentjét sem. Szent Cecíliának két közeli helyen adózhatunk: az oratóriumban, ahol tíz freskón láthatjuk életének egyes jeleneteit, illetve a képtárban, ahol Raffaello festménye az állandó kiállítás talán legfontosabb darabja.

(Rossini és Farinelli bolognai éveire még visszatérünk!)