Cecilia Bartoli és Joe Lovano az első tavaszi Gramofon-toplistán

Joe Lovano és Cecilia Bartoli

A maguk műfajában már etalonná vált művészek lemezei kerültek a Gramofon-toplista harmadik helyére: Joe Lovano első ECM-lemeze és Cecila Bartoli második Vivaldi-albuma is a megszokott minőséget képviseli.

Manfred Eicher újabb „hódítása”: a nagy amerikai tenor szerződtetése. Keith Jarrett, John Abercrombie, Jan Garbarek, Chris Potter és Mark Turner után Joe Lovano is bekerült a „versenyistállóba”. Az új környezetben történő bemutatkozás természetesen tizenegy saját kompozícióval történik, ebben is találkozik Lovano korábbról is jól ismert zeneszerzői gyakorlata és a kiadó elvárása.

Persze nem agyonkomponált albumról, inkább zseniális ötletek felvonultatásáról van szó, amelyek egyben táptalajt is jelentenek az improvizációk számára.

Lovano sokoldalúságát több évtizedes munkássága bizonyítja. Formációk sokasága működött a keze alatt, sidemanként pedig megszámlálhatatlan projektben működött közre, és ezeknek túlnyomó többsége szerencsére rögzítésre is került.

Harminc nagylemezzel és tizenhárom Grammy-jelöléssel ő napjaink tenortitánja, akinek művészetét itthon is sokszor megcsodálhattuk.

Ezúttal is kedvenc triófelállásában remekel, kísérői pedig a mai kortárs jazz divatos képviselői: egy kitűnő zongorista hölgy és Lovano gyerekkori barátja még Clevelandből, a dobos-ütőhangszeres Castaldi (az ő esetében a Carmen név nem hölgyet takar). Egyébként ő volt Lovano dobosa két éve a Budapest Jazz Clubban adott fergeteges koncerten is. Marilyn Crispell jól ismert avantgárd körökben az Anthony Braxton együttesében eltöltött tíz év miatt.

Ha valamit kifogásolhatunk a lemezzel kapcsolatban, az lehet, hogy a partnerek kifejezetten kevés szerepet kaptak. Így aztán voltaképpen alig tudtak hozzájárulni a produkció egészéhez. A két kísérő művész csak egy Piano/Drum Episode révén kapott némi lehetőséget „oroszlánkörmeinek” megmutatására.

Leszögezhetjük, hogy minden kiadónak megvan a maga karaktere, az ECM-nek különösen. Joggal mondható, hogy ez esetben Lovanót is ECM-esítették. Többnyire lassú, elmélyült, békét és nyugalmat árasztó, olykor melankolikus, sejtelmesen érzelmes, nagyon visszafogott muzsikát hallunk. Jellegzetes ECM-album valahol félúton a kortárs mainstream jazz és a free között. Ami viszont szívet-lelket melengető a magyar hallgató számára, az a tárogató intenzív használata. Azt hiszem, ez a sound ideális az ECM-hangzáshoz, nem is beszélve arról, hogy Lovano különféle gongokat is használ (Gong Episode), ami ugyancsak fokozza a zene egzotikumát.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

1999-ben jelent meg Cecilia Bartoli elementáris hatású első Vivaldi-albuma, amely ráirányította a figyelmet A négy évszak szerzőjének korántsem elhanyagolható operatermésére (a hatás elsősorban a teljes operák hangfelvételeiben mutatkozik meg). Két évtized elteltével az új album a kilenc legismertebbnek tekinthető operából tartalmaz tíz áriát. Az új album egyben jubileumi kiadványnak is tekinthető: 2019-ben három évtizede a Decca művésze Bartoli. Ennek megfelelően a fotókkal gazdagon illusztrált terjedelmes kísérőfüzet, megannyi kortársi értékeléssel, afféle Bartoli-hommage.

Bartoli első Vivaldi-albuma a Giovanni Antonini vezette Il Giardino Armonico közreműködésével készült. A másodikon az az Ensemble Matheus a partnere, amellyel – Jean-Christophe Spinosi irányításával – időközben öt Vivaldi-operából jelent meg világpremier-felvétel. Közös Vivaldi-koncertturnéjukat követően ez az első stúdiófelvételük Bartolival.

Bartoli korántsem tekinthető „énekesnő”-nek; számára az ének a legfontosabb kifejezőeszköz az általa életre hívott – operák esetében – szereplők megjelenítéséhez.

Ezt szolgálja fantasztikusan sokrétű technikájával, hangterjedelme tudatos növelésével, és leginkább az átlényegülés bátorságával. Vagyis, hogy nem elégszik meg biztonsági megoldásokkal, ráadásul az alaposabb érzelmi-indulati jellemzés érdekében mer szokatlan hangszíneket alkalmazni, mondhatni, akár „csúnyán”, „rikácsolva” vagy „huhogva” énekelni. Tehát, azon ritka előadóművészek közé tartozik, akik alapos stílusismeret, biztos ízlés és perfekt technikai felkészültség birtokában mindig képesek a teljes kontrollra, tudatos elképzelésük megvalósítása érdekében.

Teljesítménye mindig interpretáció – amelyben a tudatos-átgondolt megvalósítás biztosítja személyességét, az eredmény pedig egyértelműen a szerzőt, a művet szolgálja, oly módon, hogy sokakkal megosztja azt az értéket-szépséget, amelyet felfedezett a repertoárját képező művekben (ily módon közvetítőként szinte a közvetlenség érzetét képes kialakítani a hallgatókban). Ezzel magyarázható, hogy megunhatatlannak tűnnek felvételei – ráadásul sohasem lehet őket háttérzeneként újrahallgatni, mert erőteljes művészi jelenléte zenehallgatói aktivitásra késztet.

 

Cím: Cecilia Bartoli: Antonio Vivaldi

Kiadó: Decca – Universal

Katalógusszám: 4834475

Cím: Joe Lovano-Marilyn Crispell-Carmen Castaldi: Trio Tapestry

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2615