Ismét megrendezték az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót

Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozóra és Verseny, 2019 - fotó: unideb.hu

Idén először fafúvós-zongorás kamarazeneművekkel is nevezhettek hallgatói csoportok az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozóra és Versenyre. Két nap alatt 15 produkcióval álltak színpadra öt hazai felsőoktatási intézmény növendékei a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

Az egyik legismertebb, német-belga származású francia zeneszerző, César Franck A-dúr szonátájának I-II. tételével a házigazda debreceni Zeneművészeti Kar két növendéke nyitotta meg az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt március 8-án a Liszt teremben.

Ide kapcsolódik:
Először rendeztek fagottversenyt a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem hallgatói mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karáról, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetéből és a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karáról neveztek kamarazenei formációk az idén tizenhatodik alkalommal meghirdetett megmérettetésre.

Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy ezúttal is a romantika korából választottak leginkább darabokat a versenyzők. A bécsi klasszikusok szerzeményei csendültek még fel rendszeresen, barokk művek már kevésbé, a 20. századi szerzőket pedig évről évre egyre ritkábban játsszák. Dohnányi-darabbal ezúttal kizárólag a debreceni növendékek készültek, a Zongoraötös I. tételét adták elő.

„Célunk éves országos versenyünkkel ugyanaz, mint volt a kezdetekkor: szeretnénk erősíteni a kamarazene-oktatás presztízsét. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a fiatalok jelentős része szinte az utolsó pillanatig, a diplomaszerzésig leginkább csak a saját hangszerére koncentrál, így kevéssé alkalmasak arra, hogy alkotó részévé váljanak egy együttesnek, kialakítsák a térhallást, és flexibilis technikára tegyenek szert. Pedig ez rendkívül fontos zenei attitűd, főleg annak ismeretében, hogy kevesen válnak szólistává, a legtöbben kamarazenészek, illetve zenekari tagok lesznek” – fejtette ki a Dohnányi Ernő Találkozó és Verseny főszervezője, a debreceni Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetjének vezetője, Molnár Zsolt.

Ide kapcsolódik:
Debreceni sikerek az Országos Schubert–Debussy Emlékversenyen

A hallgatói csoportok 70 percben maximált produkcióit háromtagú zsűri: Török Géza karmester, Járdányi Zsófia hegedűművész és Nádor György zongoraművész értékelte. A legtehetségesebb együtteseket nívódíjjal, a zsűri különdíjával és rektori különdíjjal jutalmazták.

Az eredményekről itt lehet olvasni.

(Via unideb.hu)