Mariss Jansons: „A zene a szív és a lélek nyelve”

Mariss Jansons - forrás: facebook.com/pg/MJansonsConductor

A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát a világ egyik legjobb együttesévé tette, ő maga pedig sokak szerint korunk egyik legnagyobb dirigense. Mariss Jansons ért a szív és a lélek nyelvén.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Egy réges-régi fotósorozat tanúsága szerint alighanem már hároméves korában karmesternek készült, ami korántsem csupán a jelenből visszatekintve tűnhe helyes és logikus döntésnek. Az akkor még ceruzával vezénylő, és nem mellékesen a rigai opera körül felcseperedő, komoly kisfiú ugyanis Arvīds Jansons fia volt: a baltikumi muzsikusé, aki önszántán kívül szovjet állampolgárrá válva, idővel a Leningrádi Filharmonikus Zenekar köztiszteletben álló dirigense lett.

Mindazonáltal Mariss Jansonsnak sem az élete, sem a pályafutása nem indult könnyen, hiszen 1943-ban éppenséggel bujkálás közepette jött a világra, miután anyja, a zsidó származású szoprán, Iraida Jansone megszökött a német megszállás alatt álló Riga gettójából. A huszonéves dirigenspalánta karrierjének meglódulását azután már egy másik totalitárius rendszer, a szovjet nehezítette meg, megakadályozva, hogy Jansons Herbert von Karajan asszisztense lehessen a Berlini Filharmonikusoknál.

A Karajan nevét viselő nemzetközi karmesterverseny 1971-es győztese ilyenformán nem vehetett jól megérdemelt repülőrajtot, ennek elmaradását azonban Jansons igazából mindmáig nem bánja.

A kezdetektől fogva kivételesen elmélyült művész a Leningrádi Filharmonikusoknál, apja mellett kapott először segédkarmesteri állást, nemzetközi karrierje pedig úgy istenigazából csak akkor vett lendületet, amikor 1979-ben átvette az Oslói Filharmonikusok irányítását. Egészen az ezredfordulóig állt a norvég zenekar élén, amellyel együttműködve nemcsak mára már legendásnak számító Csajkovszkij- és Bartók-ciklusokat teljesített, de az oslóiakkal mutatta meg először ország-világ előtt, hogy mire is képes zenekarnevelőként és kommunikátorként.

„A zene a szív és a lélek nyelve” — vallja Jansons, és koncertjein rendszerint bizonyítja is e leplezetlenül idealista tételét. Merthogy a poliglott karmester nagyon ért a zenekari muzsikusok nyelvén, s így aztán

zenészei a jelenlététől fellelkesülve gyakorta megvalósítják örök eszményét, a megszólaltatás kozmikus dimenzióját.

(Például nagyszerű Mahler- vagy Sosztakovics-interpretációi révén.) Ez történt akkor is, amikor a kilencvenes években előbb a Londoni Filharmonikus Zenekar első vendégkarmestere, majd a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lett. Ám mivel nem csupán átvitt értelemben szívügye a zene, Jansonsnak már ekkor, ötvenes éveiben lassítania kellett, miután 1996-ban egy oslói Bohémélet-előadás utolsó perceiben súlyos szívroham érte. Mégis, a komoly egészségügyi problémák és a kényszerűen visszavett tempó ellenére, a lett kozmopolita tekintélye és ázsiója egyre csak nőtt az ezredfordulót követő években. Méghozzá nem fotogén reklámnagyságként vagy a zenén kívüli nemes ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete gyanánt, hanem mint a karmesterek karmestere.

„Mindannyiunk közül ő a legjobb” – fogalmazott egy interjúban Simon Rattle, és pályatársai közül számosan osztják e nézetet, a legnagyobb ma élő dirigensnek tekintve Jansonst.

Így tartja ezt mindmáig az amszterdami Királyi Concertgebouw Zenekara is: az együttes 2004-től tekinthette vezetőjének a karmestert, akit a szó szoros értelmében alig akartak elengedni 2015-ben. A hetvenes éveibe lépett Mariss Jansons sokak szívfájdalmára négy éve leköszönt amszterdami tisztségéről, legkedvesebb zenekarától azonban azóta sem kívánt megválni. Ez a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, amelyet 2003 óta ő irányít, hivatalosan legalább még öt éven át.

Az 1949-ben alapított müncheni együttes már addig is csupa nagy karmester vezetése alatt állt története során, hiszen a megelőző négy zeneigazgató Eugen Jochum, Rafael Kubelík, Colin Davis, illetve Lorin Maazel volt. Jansons és a bajorok együttműködése mégis új szintet hozott, mivel a dirigens nem érte be pusztán a zenekari hangzás polírozásával, hanem valósággal újraálmodta, elismerten a világ legjobbjai közé emelve ezzel a BRSO-t.

Ez alkalmasint a március 19-i, francia romantikus programú hangversenyen is érzékletessé és élményszerűvé fog válni.

A koncerten Poulenc g-moll orgonaversenyében és Saint-Saëns III. („Orgona”) szimfóniájában a karmester harmincnégy évvel fiatalabb honfitársa, Iveta Apkalna ül majd a Müpa európai hírű hangszerének játszóasztalához.

A Müpa közönsége 2017 októberében hallhatta őt, amikor egy új Eötvös-mű, a Multiversum magyarországi bemutatójának szólistája volt.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megbizonyosodhatunk majd a Jansons és zenészei közötti eleven és meghitt kapcsolatról is. E kapcsolatnak szép és időtálló emlékjele az az öt hanglemeznyi antológia is, amellyel az együttes tavaly köszöntötte 75. születésnapján zeneigazgatóját.

Ide kapcsolódik:
Pályatársak köszöntötték a 75 éves Mariss Jansonst

Portré – ez a válogatás alcíme, méghozzá egyszerűségében is igencsak találó módon, elvégre Mariss Jansons mindahány produkcióján ott a személyesség eltörölhetetlen jegye.