Drogok és alkohol a múltban, homofób, szexista tartalmú megjegyzések a jelenben. Kezdetben, és a kettő között pazar előadások a színpadon. Szergej Polunyin tehetsége kétséget kizáró. A közösségi médiában megosztott, szóban vagy képben kifejezett véleménye azonban finoman szólva is vitatható.
Kijevben és Londonban tanult, számtalan versenyen ért el sikereket, és mindössze 20 évesen lett a londoni Királyi Balett magántáncosa Szergej Polunyin. Csillaga felfelé ívelt, hasonlították Nurejevhez – a róla készülő filmben játszik is, bár nem a főszerepet – és Barisnyikovhoz, ő azonban három évvel később egy napon váratlanul, épp egy készülő előadás próbafolyamata közben besétált a társulat igazgatójának irodájába, és azonnali hatállyal felmondott.
Beszélt arról, hogy mentálisan milyen megterhelő egy balett-táncos élete, mert hiányzik belőle a szabadság, és haldoklik benne a táncos. Akkori tervei szerint 26 évesen abbahagyta volna a pályát (most 30, de szerencsére még táncol), és betársult egy tetoválószalonba. Vendégként hívták a világ nagy társulatai – nem rizikó nélkül -, dolgozott David LaChapelle-lel, közreműködött egy Hozier-videoklipben, ezekből a nem balettrajongók is megismerték a nevét. Készült róla egy dokumentumfilm, részt vett a Szerb Nemzeti Múzeum újranyitásának promóciójában, létrehozta a Project Polunint, amely különböző művészeti ágakból érkező alkotókat, táncosokat, koreográfusokat, zenészeket, képzőművészeket igyekszik összehozni. Feltűnt a Gyilkosság az Orient-expresszen és A vörös veréb című filmekben.
Úgy tűnik, mintha random dobálnánk egymás mellé a tagmondatokat, ugye? Valóban nehéz ok-okozati viszont felfedezni Polunyin tettei között.
Legutóbb néhány Insta-képpel a lapok politikával foglalkozó oldalaira is bekerült. Az orosz elnökről úgy írt, mint aki a fényt látja, és megmutatta Putyin-tetoválását. Régi ukrán és frissen kapott állampolgárságához járó orosz útlevelét szívbe zárta, azt is megosztotta követőivel, hogy boldog, hogy orosz lett és az ördögi, lelkiismeret nélküli emberekkel szembeszállhat, akik Ukrajnában, Örményországban és sok más országban forradalmakat és háborúkat szítanak. Kiállt Donald Trump mellett, a Vörös téren készült fotójával az angolok, az oroszok és az ukránok egységét hangsúlyozta.
Egyszer úgy fogalmazott, üssék pofon a kövér embereket, mert azzal segítik őket a fogyásban, a lustaság ellen nincs kifogás. Egy másik Twitter-bejegyzésben arról értekezett, a férfiak legyenek férfiak, ne két balerina álljon színpadra, és a nők azért akarják átvenni a férfiszerepet, mert nem közösülnek velük – ennél persze vulgárisabb igét használt -; a férfiak farkasok, oroszlánok, a család vezetői, ne legyenek szánalmasak, mert az élet megveri, térdre kényszeríti és lemossa őket. A párizsi operaház balettegyüttese ekkoriban jelentette be, hogy A hattyúk tavára kérte fel Polunyint, a poszt keltette botrány miatt azonban a művészeti vezetés hamar közleményt adott ki, hogy az intézmény alapértékeivel való összeegyeztethetetlen hozzáállás miatt az ukrán-orosz (sőt szerb is!) táncos szerződését semmisnek tekintik.
Ekkor Polunyin eltűnt a közösségi médiából, törölte bejegyzéseit – bár a fentieket megmagyarázta azzal, hogy nem a homoszexualitás, hanem általában a gyengeség ellen szólalt fel, különben az élet fölénk kerekedik -, néhány napja azonban a The Guardian című lapban jelent meg róla néhány napja egy terjedelmes írás. Ebben tisztán fogalmaz. Nem lát férfienergiákat a balettben. Undorítónak tartja, hogy spicc-cipőt vesznek fel a férfiak, és a férfiak nőkhöz hasonló lábemelgetése előtt is értetlenül áll. A férfiak legyenek férfiak.
Kiderül, hogy az újságíró az interjúkérő emailben leszögezte, nem a balettről akar vele beszélni, mert ezen a területen nincs otthon. A táncos menedzsere jelezte, ez nem probléma, mert Polunyin utál a balettről beszélni. Az interjúban szó esik arról, a táncos évekig úgy érezte, a világ fekete-fehér, és konfliktust okozott számára, hogy mindkét világ a magáénak akarta őt, és mindkét világ – Nagy-Britannia/Egyesült Államok és Oroszország tekintetében legalábbis – azt állította a másikról, hogy rossz. Úgy véli, szeretetről szóló üzenetei nem értek célba, az iránta felizzó gyűlöletet azonban élvezi, mert az ebből sarjadó, a nyugalomból kizökkentő energia segíti abban, hogy kapcsolatban maradjon a világgal.
https://youtu.be/6FwMuAGUR6A
Polunyinnak több furcsa élménye is volt. Egy alkalommal, épp a 29. születésnapján, Katarban, egy filmforgatás közben, amikor a stáb néhány órára egyedül hagyta. Csak ő volt és a csillagok, amikor pedig visszaért a szállodába, a szíve még mindig csordultig volt, megírta a szeretet manifesztumát arról, hogy ő a felszínnél minden és mindenki esetében mélyebbre lát, de a küldés gomb nem működött, amit jelnek tekintett. A másik testen kívüli élménye néhány napos. Úgy érezte, repül, aztán az energia hirtelen eltűnt. Akkor törölte Instagram-oldalát, mert rájött, mennyi hülyeséget csinált.
Miközben semmit nem bán. Polunyinnak még vannak élő szerződései – bár Münchenben többen ezt nem nézik jó szemmel -, de filmszerepekre szóló felkéréseit elvesztette, több támogató, ügynökség és hirdető szintén megszakította vele a kapcsolatot. Mi állhat a táncos hirtelen döntéseinek hátterében? Egy nagyra nőtt bizonytalan kisfiú áll a színpadra, vagy egy komoly pszichés problémával élő, szakember segítségét igénylő táncos, aki – saját megfogalmazása szerint – az alkotásban, a táncban szabad, a gyakorlás viszont rabszolgává teszi? Merre tovább?
(Via The Independent, BBC, The Guardian, Dance Magazine itt és itt)