Rados Ferenc egykori növendéke, Kirill Gerstein érkezik Budapestre

Kirill Gerstein - facebook.com/pg/KirillGersteinofficial

Liszt és Brahms alkotói pályája a 19. században egymás mellett haladt, ám eltérő gondolkodású muzsikusokról lévén szó, párhuzamosaik csak a végtelenben találkozhatnak. Pedig a két szerzőnek – akarják vagy sem – van dolga egymással: a magyar Liszt minden gondolatával az európai kultúrán csüggött, a hamburgi születésű, bécsivé lett Brahms Reményitől Joachimig, a Magyar táncoktól a B-dúr zongoraverseny budapesti ősbemutatójáig sok szállal kötődött Magyarországhoz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik fontos koncertjén, a Nemzeti Filharmonikusok estjén a párhuzamosok találkoznak.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Brahms I. (d-moll) zongoraversenye és Liszt Faust-szimfóniája: két komoly, súlyos, terjedelmes alkotás – ugyanakkor mindkettő az ötletek varázslatos gazdagságát tárja a hallgató elé, az első perctől az utolsóig lekötve a figyelmet.

Brahms első zongoraversenye – amely egyben legelső szimfonikus műve is – hosszú metamorfózison haladt át, míg megtalálta a maga adekvát műfaját. A mű egyes részleteinek megfogalmazásához Schumann válságos állapota adta az első impulzusokat. A darab kezdetben kétzongorás szonátának indult, majd szimfóniaként formálódott tovább, míg végül megtalálta a versenyműalakot.

A zeneszerző zongoraírásmódja nem olyan, mint Liszté: a játszanivaló nagyon nehéz, de nélkülözi a csillogást, inkább robusztus, küzdelmet bemutató matéria, amellyel valóban küzdeni is kell.

A közönség az ősbemutató után még sok évig „kóstolgatta” a darabot, s noha ma már sok évtizede tudja a világ, hogy ez a kompozíció a versenymű-irodalom egyik legnagyobb remekműve, még korunkban sem játsszák gyakran, mert zongorista legyen a talpán, aki a megszólaltatásához szükséges zenei és technikai formátumot képes felmutatni.

Ilyen művész Kirill Gerstein. Az orosz előadó, aki Voronyezsben született 1979-ben, hároméves kora óta muzsikál, és 2003 óta amerikai állampolgár, manapság megosztja idejét az Egyesült Államok és Stuttgart között, ahol a Zeneművészeti Főiskolán tanít.

Különleges pálya az övé: nemcsak klasszikus zenét tanult, de jazzt is, mégpedig egészen fiatalon:

már tizennégy évesen felvették a bostoni Berklee School of Musicba, ahol ő volt minden idők legfiatalabb növendéke.

Már tizenegy évesen nemzetközi versenyt nyert. Hogy technikáját milyen műveken edzette, arról beszédesen vall diszkográfiája, amelyben Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és Prokofjev II. (g-moll) zongoraversenye ugyanúgy megtalálható, mint Muszorgszkij sorozata, az Egy kiállítás képei. Egyik korai felvétele Liszt h-moll szonátájáról készült, a legutóbbi pedig a Tizenkét transzcendens etűdről. Brahms d-moll zongoraversenyével régi a kapcsolata: ezzel a művel debütált szimfonikus zenekar élén 2000 szeptemberében, a zürichi Tonhalle Zenekar kíséretével, David Zinman vezényletével.

Pályafutásának magyar vonatkozása, hogy tanárai közé tartozott Rados Ferenc is, valamint az, hogy a Salzburgi Fesztiválon Schiff András duópartnereként lépett fel.

Liszt művészete minden évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorának középpontjában áll. Ezúttal az életmű egyik legjelentősebb opusa, a Faust-szimfónia szólal meg. A háromtételes alkotás három portrét vetít elénk: Faust, Margit, Mefisztó – a nevek egyben a tételek alcímei is. A mű a maga monotematikus szerkezetével és a téma minden tételben megvalósuló átalakulásával

egység és sokféleség mesterien ábrázolt dialektikáját valósítja meg a zene nyelvén.

Modernsége mellbe vágó és látnoki: a mű kezdete a maga tizenkét hangú témájával egészen Schönbergig, a 20. század törekvéseiig mutat előre, pedig Liszt művét 1857-ben mutatták be. Izgalmas az is, hogy a Faust-téma ezúttal Goethe-feldolgozásként fogalmazódik meg Liszt műhelyében: a záró Chorus mysticus a nagy weimari klasszikus szavait zenésíti meg, holott Liszt nemcsak jobban vonzódott Lenau, Hugo, Byron és mások romantikus művészetéhez, hanem kifejezetten idegenkedett Goethétől.

A nagy liszti összegző alkotás szólistája, a fiatal amerikai hőstenor, Ric Furman nem ismeretlen a Müpa közönsége számára: hallhatták őt A bolygó hollandi Erikjeként, de Kocsis Zoltán két kései Richard Strauss-produkciója, A béke napja és a Daphne egy-egy szerepében is.

Hamar Zsolt karmesteri célkitűzéseiben Liszt életművének ápolása a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén éppoly fontos szerepet játszik, mint a 20. század nagyjai, Bartók, Kodály és Dohnányi műveinek megszólaltatása.

„Ami Johann Wolfgang Goethe a világirodalomban, az Liszt Ferenc az egyetemes zenekultúrában. Összegző, lezáró, de egyszersmind újító, további perspektívákat megnyitó alkotó géniusz. Nem véletlen, hogy az emberiség egyik legizgalmasabb érzelmi-gondolati alapélménye, az önmagát Istenhez mérő ember drámája – egyszóval a Faust-legenda mindkettőjük életművének sarokköve.

Nincs más zeneszerző, aki méltóbb lett volna e mély filozofikus dráma zenei megfogalmazására, mint Liszt Ferenc.

Az a zeneszerző, aki tökéletesen beszéli a régebbi idők zenei nyelveit éppúgy, mint saját korának egyik legizgalmasabb zenei újítását, a vezérmotívum-technikát. De amíg nagy barátja, Richard Wagner megáll e technika gyémánttá csiszolásánál, addig Liszt rögtön tovább is fejleszti, összeházasítva azt a saját metamorfózis-technikájával. Ez a hihetetlenül gazdag zeneszerzői virtuozitás teszi Lisztet képessé arra, hogy az egyetemes zeneirodalom egyik legizgalmasabb drágakövét megalkossa” – nyilatkozta a művész a zeneszerzőről.

Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programja itt böngészhető.

A BTF programjaival foglalkozó tematikus blogunkat itt olvashatják.