Papageno Radio
Blogok Budapesti Tavaszi Fesztivál Rados Ferenc egykori növendéke, Kirill Gerstein érkezik Budapestre

Rados Ferenc egykori növendéke, Kirill Gerstein érkezik Budapestre

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Liszt és Brahms alkotói pályája a 19. században egymás mellett haladt, ám eltérő gondolkodású muzsikusokról lévén szó, párhuzamosaik csak a végtelenben találkozhatnak. Pedig a két szerzőnek – akarják vagy sem – van dolga egymással: a magyar Liszt minden gondolatával az európai kultúrán csüggött, a hamburgi születésű, bécsivé lett Brahms Reményitől Joachimig, a Magyar táncoktól a B-dúr zongoraverseny budapesti ősbemutatójáig sok szállal kötődött Magyarországhoz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik fontos koncertjén, a Nemzeti Filharmonikusok estjén a párhuzamosok találkoznak.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Brahms I. (d-moll) zongoraversenye és Liszt Faust-szimfóniája: két komoly, súlyos, terjedelmes alkotás – ugyanakkor mindkettő az ötletek varázslatos gazdagságát tárja a hallgató elé, az első perctől az utolsóig lekötve a figyelmet.

Brahms első zongoraversenye – amely egyben legelső szimfonikus műve is – hosszú metamorfózison haladt át, míg megtalálta a maga adekvát műfaját. A mű egyes részleteinek megfogalmazásához Schumann válságos állapota adta az első impulzusokat. A darab kezdetben kétzongorás szonátának indult, majd szimfóniaként formálódott tovább, míg végül megtalálta a versenyműalakot.

A zeneszerző zongoraírásmódja nem olyan, mint Liszté: a játszanivaló nagyon nehéz, de nélkülözi a csillogást, inkább robusztus, küzdelmet bemutató matéria, amellyel valóban küzdeni is kell.

A közönség az ősbemutató után még sok évig „kóstolgatta” a darabot, s noha ma már sok évtizede tudja a világ, hogy ez a kompozíció a versenymű-irodalom egyik legnagyobb remekműve, még korunkban sem játsszák gyakran, mert zongorista legyen a talpán, aki a megszólaltatásához szükséges zenei és technikai formátumot képes felmutatni.

Ilyen művész Kirill Gerstein. Az orosz előadó, aki Voronyezsben született 1979-ben, hároméves kora óta muzsikál, és 2003 óta amerikai állampolgár, manapság megosztja idejét az Egyesült Államok és Stuttgart között, ahol a Zeneművészeti Főiskolán tanít.

Különleges pálya az övé: nemcsak klasszikus zenét tanult, de jazzt is, mégpedig egészen fiatalon:

már tizennégy évesen felvették a bostoni Berklee School of Musicba, ahol ő volt minden idők legfiatalabb növendéke.

Már tizenegy évesen nemzetközi versenyt nyert. Hogy technikáját milyen műveken edzette, arról beszédesen vall diszkográfiája, amelyben Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és Prokofjev II. (g-moll) zongoraversenye ugyanúgy megtalálható, mint Muszorgszkij sorozata, az Egy kiállítás képei. Egyik korai felvétele Liszt h-moll szonátájáról készült, a legutóbbi pedig a Tizenkét transzcendens etűdről. Brahms d-moll zongoraversenyével régi a kapcsolata: ezzel a művel debütált szimfonikus zenekar élén 2000 szeptemberében, a zürichi Tonhalle Zenekar kíséretével, David Zinman vezényletével.

Pályafutásának magyar vonatkozása, hogy tanárai közé tartozott Rados Ferenc is, valamint az, hogy a Salzburgi Fesztiválon Schiff András duópartnereként lépett fel.

Liszt művészete minden évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorának középpontjában áll. Ezúttal az életmű egyik legjelentősebb opusa, a Faust-szimfónia szólal meg. A háromtételes alkotás három portrét vetít elénk: Faust, Margit, Mefisztó – a nevek egyben a tételek alcímei is. A mű a maga monotematikus szerkezetével és a téma minden tételben megvalósuló átalakulásával

egység és sokféleség mesterien ábrázolt dialektikáját valósítja meg a zene nyelvén.

Modernsége mellbe vágó és látnoki: a mű kezdete a maga tizenkét hangú témájával egészen Schönbergig, a 20. század törekvéseiig mutat előre, pedig Liszt művét 1857-ben mutatták be. Izgalmas az is, hogy a Faust-téma ezúttal Goethe-feldolgozásként fogalmazódik meg Liszt műhelyében: a záró Chorus mysticus a nagy weimari klasszikus szavait zenésíti meg, holott Liszt nemcsak jobban vonzódott Lenau, Hugo, Byron és mások romantikus művészetéhez, hanem kifejezetten idegenkedett Goethétől.

A nagy liszti összegző alkotás szólistája, a fiatal amerikai hőstenor, Ric Furman nem ismeretlen a Müpa közönsége számára: hallhatták őt A bolygó hollandi Erikjeként, de Kocsis Zoltán két kései Richard Strauss-produkciója, A béke napja és a Daphne egy-egy szerepében is.

Hamar Zsolt karmesteri célkitűzéseiben Liszt életművének ápolása a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén éppoly fontos szerepet játszik, mint a 20. század nagyjai, Bartók, Kodály és Dohnányi műveinek megszólaltatása.

„Ami Johann Wolfgang Goethe a világirodalomban, az Liszt Ferenc az egyetemes zenekultúrában. Összegző, lezáró, de egyszersmind újító, további perspektívákat megnyitó alkotó géniusz. Nem véletlen, hogy az emberiség egyik legizgalmasabb érzelmi-gondolati alapélménye, az önmagát Istenhez mérő ember drámája – egyszóval a Faust-legenda mindkettőjük életművének sarokköve.

Nincs más zeneszerző, aki méltóbb lett volna e mély filozofikus dráma zenei megfogalmazására, mint Liszt Ferenc.

Az a zeneszerző, aki tökéletesen beszéli a régebbi idők zenei nyelveit éppúgy, mint saját korának egyik legizgalmasabb zenei újítását, a vezérmotívum-technikát. De amíg nagy barátja, Richard Wagner megáll e technika gyémánttá csiszolásánál, addig Liszt rögtön tovább is fejleszti, összeházasítva azt a saját metamorfózis-technikájával. Ez a hihetetlenül gazdag zeneszerzői virtuozitás teszi Lisztet képessé arra, hogy az egyetemes zeneirodalom egyik legizgalmasabb drágakövét megalkossa” – nyilatkozta a művész a zeneszerzőről.

Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programja itt böngészhető.

A BTF programjaival foglalkozó tematikus blogunkat itt olvashatják.

Promóció

Stream és színház

X
X