A Capriccio e heti vendége: Dubóczky Gergely 

Dobóczky Gergely - fotó: Raffay Zsófia

A Klasszik Rádió 92.1-en vasárnap délutánonként négy órától jelentkező műsorban ezúttal a fiatal karmester-generáció egyik legjobbját, Dubóczky Gergelyt faggatta Novotny Anna és Zsoldos Dávid. Az adás ismétlése jövő szombaton, április 20-án 16 órától hallható.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, Dubóczky Gergely a harmincas magyar karmester-generáció egyetlen tagja, aki Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal is dolgozott. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is.

Ha lemaradt a hosszú idő után új köntösben újraindult Capriccio első adásáról, itt visszahallgathatja: