Az Élet: Szép Ernő műveinek örök és egyetlen tárgya

Szép Ernő - forrás: Országos Széchényi Könyvtár

Szép Ernő az esetlegesség, az apró részletek, a futó benyomások írója. Már kortársai is nagy gyermekként jellemezték és a túlérzékeny költőt látták benne – a gyermekien tiszta érzések megszólaltatóját, aki képes a legegyszerűbb dolgokra is rácsodálkozni.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

„Szép Ernő voltam” – így mutatkozott be 1949 és egy páratlanul termékeny életpálya
után, amikor az új hatalomnak sem kellett. Ő maga és munkássága kiszorult a tankönyvekből, és az irodalomtörténet is csak az utóbbi pár évtizedben kezdett el komolyabban foglalkozni az 1953-ban elhunyt költő-író-drámaíró életművével. Köszönhetően többek között Réz Pálnak, aki már az ötvenes évektől elkötelezetten dolgozott Szép műveinek kiadásain, és Tandori Dezsőnek, aki a hetvenes évektől kezdve
egyre többet ír róla, értelmezi, kommentálja – és annak a számos irodalomtörténésznek, akik a kilencvenes évektől egyre többet foglalkoznak vele. S alighanem az is az életmű előtti tisztelgés jele, hogy Darvasi László író több tárcakötetét Szív Ernő néven jegyzi.

Szép Ernő – forrás: Müpa Budapest

A nagyközönség számára Szép Ernő legismertebb műve a Lila ákác című regény, melyből színpadi darab és több film is készült. Az első világháború előtti Budapest regénye ez; impresszionista, szuggesztív képekben villan fel a korabeli főváros tipikus helyszínekkel, mint a Liget, a Stefánia, a Kaszinó, a Duna-korzó. És tipikus figurákkal, akik benépesítik a világvárossá lett Budapest éjszakai életét: a szerencséjüket éjszakai mulatókban megcsinálni akaró lányok, virágárusok, pincérek, balettmesterek, pénzüket szóró mágnások, óvatos duhaj kispolgárok. És a gyorsan szaladó idő, a múló ifjúság regénye is ez, hiszen a végén a főhős rezignáltan eszmél:

„Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Nem vettem észre. Adj tüzet, kérlek.”

A Lila ákácban olvashatjuk a sokat idézett mondatot is: „nekem itt zsidónak kell lennem”.
Hogy ennek milyen következményei vannak, az teljes mélységében az 1945-ben kiadott
Emberszag című dokumentumregényben tárul fel. A szemtanú-narrátor a gettóba zárás, az elhurcolás és a lágerélet történetét is úgy meséli el, mintha csak egy pesti kávézó teraszán társalogna, de éppen ettől válik megrázóan hitelessé és átélhetővé a történet, és így tudja az író is megőrizni integritását, így tud felülemelkedni a borzalmas körülményeken.

Závada Pál mondta a regényről, hogy azt mutatja be, ahogyan egy gyanútlan, tiszta, gyermeki lélek csodálkozik rá arra, hogyan lehetséges az, hogy embereket a származásuk, vallásuk alapján megkülönböztetnek, megfosztanak a jogaiktól, és meg is gyilkolnak.

Szép Ernőnek ez a két legismertebb műve, de ezek mellett még több, szintén önéletrajzi ihletésű regényt írt; a Hetedikbe jártam-ot (1922) és a Dali dali dalt (1934), melyek a hajdúszoboszlói gyerekkort, valamint a debreceni és mezőtúri diákéveket dolgozzák fel, a kései szerelmet elmesélő Ádámcsutkát (1935) és a majd csak 2008-ban kiadott Natáliát, melyben a Pestre felkerülő fiatalember útkeresését, botladozásait mutatja be. Ezek és számos más regény mellett azonban novellákat, verseket, karcolatokat, színdarabokat, kabarétréfákat is írt; korának egyik legtermékenyebb szerzője volt.

Ide kapcsolódik:
Még egy napig szabadon megtekinthetők a Müpa irodalmi felvételei

Tandori Dezső 2008-ban jelentetett meg szubjektív válogatást Szép Ernő verseiből és kisprózáiból, melynek már címében is „titkos világtipp”-ként mutatja az írót, akinek legjobb művei szerinte világirodalmi rangra tarthatnak számot. Azt írja róla:

Szép Ernő költészete tömör. Holott állítólag fecsegő. Szépségeskedő, holott ridegen filozofikus. Is. És újra meg újra is.

Máshol a szív tudományaként jellemzi írásművészetét, melynek könnyed, néha játékos, impresszionista képei, jelenetei egzisztenciális téttel bírnak: a leghétköznapibb, legbanálisabb történés is önmaga okán érdemes a megörökítésre, hiszen bármily parányi része, de mégiscsak része valami nagyobb egésznek, méghozzá a nagybetűs Életnek.

Ez az Élet Szép Ernő műveinek örök és egyetlen tárgya. Ezért tűnik művei többsége befejezetlennek, hiszen az életben sem kerekedik le semmi.

A totalizálhatatlanság, az egész megragadásának képtelensége azonban nem kudarcot jelent, hanem általános alapelvet, mely a Szép Ernő-i poétika alapvető jegyét alkotja. A részletek, a pillanatnyi állapotok, hangulatok ábrázolása válik fontossá, és az egészről való lemondás nem veszteség, hanem alapvető filozófiai belátás, melynek felszabadító hatása van. Felszabadít az alól a kényszer alól, hogy az egyes részletek mellett vagy mögött azt a keretet, általánosabb vonatkozási pontot keressük, mely átfogó magyarázattal szolgálhat.

Köznapi, egyszerű, bájos, játékos modorban fecseg – akárcsak egy pesti kávéházban –, de hamar kiderül, hogy az élet jelentéktelennek tűnő apróságai, fel-felvillanó tarka epizódjai csak annyira könnyű kis semmiségek, mint a múló időbe vetett, egyszeri és megismételhetetlen élet, melynek részei.

A Müpa április 23-án tartandó Vers-Estje során a zongorán játszó Darvas Ferenc, a programot összeállító Darvasi László, a rendező Mácsai Pál és a sorozatszerkesztő Keresztury Tibor közreműködésével létrejött produkció a huszadik század egyik legtragikusabb sorsú és mégis leggyermekibb magyar írójának szellemét idézi meg.