Túl e vagyunk már számos Szomorún, de ilyest nem hallottál még. Nagybrit underpop a nagyonkedvenc nyolcvanasévek elejéről plönty bele most éterbe longplayről rekordálva.
Klasszi dallam vagy helyesinterpret nélkül szól fantasztikust, érez nagyot bennünk: konvenciónélküli önálló gondolat, társadalmonkívüliséges tudás. Afajta dolog ez, miben elmerülni szeretel, jókoncertsorán begyűjtött mindenszuperség megkoronázója fáradt bulivégre; minek minden sora részeddé válik.
Kellemes szaggatottsággal dübben érzékszerveidbe, hallod, látod, tapintod, nyalintod – így hozza ki belőled a-, így nyújt számodra legtöbbet. Édeskeserű zenejségével tartja izgalomban idegid: ágaskodik beléd a gyönyör, ki-be jár az igennem, lazít a szorításon, csúcsra járatja az ingert, végül eláraszt a tökélet.
Mindigre kellene az ilyen.