Sopron jelképe a város messzire ellátszó, legmagasabb építménye, mely évszázadokon át a szabad királyi városokra jellemző toronyzene helyszíne is volt.
Első írásos említése 1409-ből való. Magassága akkor körülbelül a mai loggiáig terjedt, ahol akkor is erkély volt. 1676-ban leégett, 1681-ben építették újjá. A 19. század végén az új városháza építésekor csaknem lebontották. 1928-ban átjárója köré és fölé a nemzet ajándékaként Kisfaludi Strobl Zsigmond és Hikisch Rezső népszavazási emlékműve került.
Idézzünk Bárdos Kornél: Sopron zenéje a 16-18. században című könyvéből:
„A régi Sopronnak nem csupán érdekes színfoltja volt a tűztorony – mint az ország egyik legértékesebb műemlékvárosának ma is az –, hanem valóságos középpontja is. Védte polgárait tűztől, bajtól, ellenségtől, figyelmeztette a rá való veszélyekre, virrasztott a város nyugalmán, hívogatta, köszöntötte a jó szándékkal érkezőket. Mindezt a muzsika nyelvén tette. Az erkélyről szétáradó toronyzene vagy az egyszerűbb hangzó-köntösben megszólaló tűzjelzések, szignálok, üdvözlések is a soproni polgárhoz szóltak […]
A toronyzenészek muzsikája nem korlátozódott a városnak erre a jelképes középpontjára. Nem csupán szétáradt ez a zene az egész városra, de a toronyzenészek hangszerei felhangzottak a város minden pontján is.
Ahol csak megszólalt a zene Sopronban, bármilyen közösségben, templomban, iskolában, körmeneten, ünnepélyes temetésen, a toronyzenészek is ott muzsikáltak a közösség együttesében.”
Az első írásos bizonyíték szerint 1527-ben vettek fel egy név szerint nem említett toronyzenészt – de Bárdos feltételezése szerint ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy már a 15. században is élhetett Sopronban ez a szabad királyi városokra oly jellemző intézmény.
Az első olyan toronyzenészt, akit név szerint is ismerünk, Györgynek hívták és 1530-ban működött. 1536-ban II. Lajos király egykori zenészét, Adler Györgyöt, 1549-ben pedig négy legényével a salzburgi származású Weinangl Orbánt fogadta fel a város. Az ekkor kötött szerződés teljes részletességgel rögzítette a toronyzenészek feladatait, amelyek lényegében 1744-ig érvényben maradtak; eddig volt a toronyzenészek kötelessége az őrködés és a tűzjelzés is. Eszerint napjában három ízben volt kötelességük a kürtölés, éjjel pedig óránként. Nagy úr érkezésekor mind a négy muzsikusnak trombitálni kellett, kisebb előkelőséget három szólamú harsogás illetett meg. Hasonlóképpen jelezniük kellett azt is, ha bort szállítottak a városba: ugyanis idegen szőlők termékét tilos volt behozni, s a kürtjelzésre azután résen álltak a hatósági közegek.
A szerződés hivatalosan is megengedte, hogy a toronyzenészeknek mellékes jövedelmeik legyenek; ettől kezdve – külön díjazásért – részt vettek a város zenei életének szinte minden területén (kivéve a szigorúan értelmezett katonazenekarban való közreműködést). Többnyire rézfúvós és ütős hangszereiket a város biztosította.
Előfordult, hogy a városon kívül is muzsikáltak, mint például 1599-ben Radkersburgban báró Nádasdy Tamás lakodalmán. A későbbiekben egyre gyakrabban vettek részt az istentiszteleteken, majd a Sopronban is meginduló színházi– és koncertéletben. Ennek következtében nehezebben tudtak eleget tenni toronyőri feladatuknak, amihez már túl jó zenészek is voltak… Ezt a város is megértette, és 1744-ben szétválasztotta a toronyőri szolgálatot a toronyzenészi állástól. Ezzel az intézkedésével egyúttal elismerte a toronyzenészek fontosságát a város életében, s még nívósabb muzsikálást várt tőlük.
Érdeklik Sopron és környéke zenei vonatkozású emlékhelyei? Ismerje meg őket!
A soproni ház, ahol Mátyás király és Liszt Ferenc is járt
Liszt és az aranytorkú harkai dalárda
Hogyan került a Liszt család kapcsolatba a zenével?
Petőfi mindent megtett, hogy élőben láthassa Liszt Ferencet koncertezni
A zenészek a toronyban kialakított helyiségekben laktak. Mint Csatkai Endre fogalmaz, ez volt Sopron első bohémtanyája: ezen a téren különösen Adler György okozott sok fejfájást a város vezetőinek; szertelenségeit azonban különböző fokú dorgálások után többnyire megbocsátották, mert kitűnő muzsikus volt. De később is előfordult, hogy a muzsikusok a tanács tilalma ellenére ismerős „könnyelmű személyeket” engedtek be a toronyba, ott mulatságot rendeztek és nem jelezték a városon átutazó előkelőségeket. Súlyosabb következményekkel járt, amikor 1728-ban nem vették észre a kezdődő tüzet, s leégett a Szent Mihály-templom tetőzete…
A toronyzenészi intézményt Sopron egészen a 19. század közepéig szívügyének, szabad királyi rangjához hozzátartozónak tekintette. Lassú megszűnését a térzene elterjedése okozta. Napjainkban – jeles alkalmakkor – újra felelevenítik ezt a szép hagyományt élő zenével.
Harangjátékon viszont minden nap hallható az egykori soproni zenész, Wohlmuth János virginálkönyvéből e célra kiválasztott és Fohner János karnagy által feldolgozott dallam:
Néhány évvel ezelőtt a Tűztorony nagyon komoly statikai megerősítésen és teljes felújításon esett át. Sopron jelképe 2011 óta történelmi emlékhely.
Források:
Czellár Katalin: Sopron. Bp. Panoráma, 2001
Csatkai Endre: Sopron. Bp. Képzőművészeti Alap, 1971
Csatkai Endre: A soproni muzsika története. Sopron, 1925
Bárdos Kornél: Sopron zenéje a 16-18. században. Bp. Akadémiai Kiadó, 1984