Nádasdyak, Tinódi, Wathay – zene a sárvári várban

Sárvár, Várkerület 1. Nádasdy-vár

A sárvári vár - forrás: Wikipedia / civertangrafik

A Kossuth tér déli oldalát lezáró reneszánsz várkastély az ország egyik legkiemelkedőbb műemléke, a város szimbóluma.

Magja a mai palotaegyüttes délnyugati sarkában álló 13. századi háromszintes lakótorony, s a mai épülettömb északi egyemeletes szárnya. E vár első említése 1288-ból való. A következő nagy építkezések a 15. század második felében a gótika jegyében folytak. A Kanizsai család idején a mai déli szárny helyén háromszintes, reprezentatív termekkel ékesített főúri lakóépület készült el (benne egyszer még Hunyadi János is megszállt). A mai kaputorony alsó szintjét a 15. század végén építtették. A 16. század elejére nagy kiterjedésű zárt udvar alakult ki, a védelmet a természeti adottságok mellett földsáncok biztosították.

A vár fénykora az 1532 és 1671 közötti mintegy másfél évszázad volt, amikor a birtok a Nádasdy család tulajdonában állt, akik európai mércével mérhető színvonalú udvartartást alakítottak ki benne.

A család fényét a köznemesi családból származó Nádasdy Tamás (1498–1572) alapozta meg, aki feleségül vette a Kanizsai család utolsó sarját, az öröksége miatt jogilag fiúsított Kanizsai Orsolyát. A vár építkezéseit reneszánsz stílusban folytatta: kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú védőövet, az ó-olasz rendszerű bástyákat. A keleti palotaszárny gótikus épülete előtt reneszánsz nyitott folyosót építtetett.

Nádasdy Tamás, aki pályafutása csúcsán Magyarország nádora lett, művelt, művészetszerető ember volt. 1534-ben Sárváron iskolát és nyomdát alapított. Várkastélya a kor humanistáinak kedvelt tartózkodási helye lett. Megjegyzendő, hogy Buda ekkor már török uralom alatt állt, így a főúri udvarok lettek a kultúra korabeli központjai. Nádasdy – korábban mint II. Lajos titkára – szem- és fültanúja lehetett a Mohács előtti királyi udvar zenei életének, a pompás zenei ünnepségeknek, s ezt most saját udvarában is igyekezett meghonosítani. Békefi Antal zenetörténész így jellemezte a vár akkori zenei életét: „Sárváron is felhangzottak a szépséges virágénekek, a kezdetben nehézkes nyelvezetű zsoltárfordítások, dicsőséges csaták históriái, énekes apródok, nemes kisasszonyok, elfogott török zenészek, rác hegedősök, cigány tamburások, idegen zsoldosok soknyelvű, idegen dallamvilágot képviselő muzsikája, éneke, itt peng a lant a kerti mulatságok alkalmával, cirpel a virginál, innen jelez vendéget vagy ellenséget a tornyokból a trombita messzehangzó szava, s itt mulatozik a névnapokon, keresztelőkön, lakodalmakon, lakomákon a töröksípok, dudák, sőt egész zenekarok szavára a végvárak oly sok veszélyt látott bizonytalan sorsú népe.”

Tinódi Sebestyén is Nádasdy Tamás pártfogoltja volt. A művészetpártoló főúr valószínűleg a nagyszombati országgyűlésen találkozhatott az akkor már széles körben ismert énekmondóval. A források szerint a lantos 1545-ben jött először Sárvárra, s három éven keresztül állt Nádasdy Tamás szolgálatában. Sokat utazott, ura üzeneteit hozta-vitte, felhasználva, hogy mint énekmondót mindenütt szívesen látták. De Sárváron is hallgatták énekelve előadott történeteit, köztük a Nádasdy Tamás sógoráról, Majlát Istvánról szóló, három évvel korábban szerzett históriáját (Prini Péternek, Mailát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról). Ezek az énekek a hiteles híradás mellett helytállásra és nemzeti összefogásra is buzdítottak, mellette a katonáknak segítettek megérteni a törökök harcmodorát, hadicseleit. Sárvári pihenőidejében Tinódi minden bizonnyal nagy haszonnal forgatta ura gazdag könyvtárának kódexeit, gyarapítva európai műveltségét, s egyúttal gazdagítva zenéjét és költészetét. Szabolcsi Bence zenetörténész állapította meg, hogy

Tinódi, mielőtt Sárvárra érkezett, egy évtizednyi működése alatt mindössze négy ritmustípust használt, míg a Sárvár utáni öt évében nyolcat, melyből csak egy volt a közös az első néggyel.

Három évi sárvári működés után az énekmondó 1548-ban Kassán telepedett le. Még ezután következett Eger ostroma, amelyről az utókor által talán legjobban ismert költeményeit írta. 1554-ben műveit nyomtatásban is kiadta. 1555-ben újra Sárvárra indult, valószínűleg azért, hogy Nádasdy Tamás segítségét kérje új énekei kinyomtatásához. Már betegen érkezett meg, s 1556 januárjának végén, 47 éves korában Sárváron halt meg. Haláláról és temetéséről a legközelebbi posztban lesz szó.

Nádasdy Tamás fia, a „fekete bég”-nek is nevezett rettegett törökverő, Nádasdy Ferenc (1555–1604) idejében Sárvár a protestáns szellemi élet központjává vált. Nagy László történész így jellemzi az udvari életet: „Nádasdy Ferenc otthonában helye volt a gyakori vigalomnak, zenélésnek, táncnak is. Bár a főúrnak megvoltak a saját síposai és hegedűsei, azért – a családi számadáskönyvek tanúsága szerint – szívesen láttak vándormuzsikusokat is. Nádasdy udvarában – legtöbbször a főúr személyes részvételével – gyakorta voltak tánccal, zenével egybekötött mulatságok […] a táncos vigalmakban a házigazdára, Nádasdy Ferencre hárult a „táncosztó” tisztsége.

A tánc kiemelkedő szerepét és jelentőségét tanúsítja, hogy az ekkor élők a táncot és a muzsikát hasznos nevelőeszköznek tekintették.

Olyannak, amely a formális művelődés terén szép gyümölcsöt hozott. A vigalmakban az is szokásban volt, hogy nemcsak pohár bort köszöntöttek valakinek az egészségére, hanem táncot is jártak azért. Ez a nagy táncos kedv persze nem nyerte el mindenkinek a tetszését, helyeslését. A „mennydörgés fiai”-nak is nevezett protestáns prédikátorok például keményen elmarasztalták a táncolókat.”

Nádasdy Ferenc felesége az a Báthory Erzsébet volt, akinek neve máig hírhedett állítólagos kegyetlenkedései következtében. Személyét illetően a történészek még ma sincsenek egységes véleményen arról, hogy bűnös volt-e, vagy koncepciós per áldozata lett, amikor életfogytig tartó várfogságra ítélték.

A „fekete bég” köréhez tartozott az 1597-ben Sárvárott ötven lovas hadnagyaként szolgáló Wathay Ferenc. Békefi Antal értékelése szerint Wathay korának ismert és méltatlanul elfeledett krónikása, éles szemű, kitűnő emlékezetű ember, Tinódi és Balassi kisebb tehetségű, de buzgó követője. Sárvári ideje után néhány évvel később, fehérvári alkapitányként török fogságba esett, ahol 1602 és 1606 között saját vízfestményeivel díszített könyvébe írta hosszú konstantinápolyi rabélete keserveit elbeszélő, nótajelzésekkel ellátott énekeit. Huszonnegyedik énekében, melyben Magyarország mostoha sorsát panaszolja, emléket állít Nádasdy Ferencnek; verse szerint korábbi urának halála nagy bánatot szerzett neki. A kézirat ismeretlen úton került Magyarországra, megírása után egy évszázaddal Kőszegen bukkant fel; jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában található. A világháló jóvoltából itt lapozgathatunk benne.

A vár falai között a legfényűzőbb élet a „fekete bég” fia, Pál, majd unokája, Nádasdy (III.) Ferenc regnálása alatt folyt. Az 1642-ben negyvenezer (!) jobbágyával együtt rekatolizált Nádasdy Ferenc a királyi Magyarország első közéleti embere volt: 1655-től országbíró, 1667-től ő töltötte be a helytartói tisztséget is. Országbíróként udvartartásának fényét muzsikusok, énekesek szerződtetésével s hoppmester tartásával is emelte. Magyar földön akkoriban még kevés trombitás működött, Nádasdynak azonban 1648-ban tizenegy magyar főtrombitás állt szolgálatában, akik toronyőri szolgálatuk mellett házasságkötési ceremónián, lakodalomban és egyéb ünnepi alkalmakkor is muzsikáltak. Akkoriban szokásban volt, hogy a zenészek a lakoma minden fogásához külön fogásnótákat játszottak egy emelvényről, serlegürítéskor pedig tust fújtak. Mellettük három diszkantista énekes, valamint a zenét még csak tanuló hegedűs, trombitás és lantos „inasok” is szerepelnek egy korabeli összeírásban.

A főúr az egyik első tudatos műgyűjtő volt a magyar főnemesség történetében.

A nemesfémek és drágakövek felhalmozása mellett kastélyait – köztük a sárvárit is – értékes berendezési tárgyakkal, bútorokkal, textíliákkal, festményekkel díszítette. Ő rendelte meg 1653-ban Hans Rudolf Miller osztrák festőtől a sárvári lovagterem freskósorozatát, amely nagyapjának, a legendás „fekete bég”-nek híres csatáit ábrázolja.

E képek zenei szempontból is érdekesek, mert hűen ábrázolják a korabeli tábori zenészeket és zeneszerszámaikat. Ugyan ötven évvel korábbi eseményeket örökítettek meg, de ekkor Sárváron még használatban voltak az akkori hangszerek, a festő láthatta őket. A Buda ostromát, illetve a Tata bevételét ábrázoló falképen töröksípost, a Kanizsa ostromát bemutató képen trombitásokat, a Győr ostromát megörökítő freskón pedig gyalogdobosokat ábrázolt. A freskókat keretező gazdag stukkódísz mintái között is láthatók korabeli instrumentumok.

Nádasdy Ferenc hatalmas vagyonának nagy részét 1665-ben átköltöztette pottendorfi kastélyába; ettől kezdve a sárvári vár szerepe folyamatosan csökkent. 1671-ben aztán a Wesselényi-összeesküvés véget is vetett a Nádasdyak sárvári regnálásának. Nádasdy Ferenc ugyan meglehetősen ingatagon vett részt benne, feje azonban Zrínyi Péterével és Frangepán Ferencével együtt a porba hullott, vagyonukat az udvar elkobozta.

A vár későbbi számos tulajdonosa között ott volt a modenai Este család, majd a 19. század utolsó negyedében a bajor Wittelsbach hercegi család.

Közülük többen is rajta hagyták átalakításaik nyomát a váron és magán a településen is.

A várban ma a Nádasdy Ferenc Múzeum gazdag anyaga tekinthető meg; az épületben helyezték el a városi könyvtárat és a művelődési központot is. Az egykori várárok helyén kialakított parkban a turista találkozhat Tinódi emlékművével, Szabó István alkotásával, Nádasdy Tamás nyomdaalapítását pedig emlékpad idézi.

Források:

Stefánka László: Séták Sárváron. Escort ’96 Bt., 2000
Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár. Kiállításvezető. Szombathely, Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002 /Nádasdy Ferenc Múzeum Kiadványai 7./
Boda László: Bük, Csepreg, Sárvár és környékük: kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2000
Harrach Erzsébet, C. – Kiss Gyula: Vasi műemlékek: településtörténet, építészettörténet, művelődéstörténet. Szombathely, Vas megyei Tanács, 1983
Sárvár monográfiája. Szerk. Horváth Ferenc. Sárvár, Sárvár Város Tanácsa, 1978
Nagy László: Az erős fekete bég: Nádasdy Ferenc. Bp. Zrínyi, 1978
Békefi Antal: A vasi várak zenei élete a török megszállás idején 1–2. = Vasi Szemle 1965. 2., 1966. 1.
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004