Új lemezzel jelentkezik a Szent Efrém Férfikar

A Szent Efrém Férfikar 2019-ben jelenteti meg régóta várt „Wings” című nagylemezét, amihez az együttes videoklipeket is készített. Nézzük meg együtt az első videót, ami a „Kae le kae” című sotho nyelvű gospelhez készült:

A Wings lemezen angol, arámi, egyházi szláv, görög, hindi, latin, magyar, galiko, portugál, sotho, szárd, szerb és ukrán nyelvű imákat hallhatunk, valamint három harang-ima is megtalálható a kiadványon.

 „Az angyalok dicsérete a mi kötelességünk – olvasható Aranyszájú Szent János, Konstantinápoly érsekének angyalokról mondott beszédében –, mert ők a Teremtő dicsőségét zengik, s az ő szeretetét és kegyelmét tárják az emberek elé”

A Wings című lemezen, amely magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné a Szent Efrém Férfikar megpróbált a saját hangvételével és zenei stílusával az angyali kórushoz csatlakozni. Afrika, Amerika, Ázsia és Európa szakrális dallamai visszhangozzák ezen a lemezen az emberi választ, köszönetet: az esendő hívőnek hol bensőséges, hol ujjongó, hol imádságos, hol örömteli, hol áhítatos lelkületű zenéi, amelyeket az angyalok és az angyalok Ura is derűs mosollyal fogad.

„Már azért is bízunk ebben, mert hosszas keresgélés után a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templomot találtuk a legalkalmasabbnak a felvétel elkészítésére” – mesélik a Szent Efrém Férfikar tagjai.

A Szent Efrém Férfikar és a moszkvai Doros Énekegyüttes közös fellépéseire 2019 májusában kerül sor:

  • május 2. Győr, Öttemplom Fesztivál
  • május 3. Nyíregyháza, Kodály-terem
  • május 4. Budapest, Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia