1919. május 18-án született a 20. század egyik legmeghatározóbb balettművésze. Margaret Evelyn Hookhamként anyakönyvezték, a nagyközönség Margot Fonteynként rajongta őt. Négyévesen kezdett táncolni, 16 évesen már prima balerina volt a mai Királyi Balett elődjének számító társulatnál. 1961-ben az ő partnereként mutatkozhatott be a londoni Covent Gardenben Róna Viktor, a magyar művészek közül együtt táncolt vele Orosz Adél és Nagy Iván.
Első művészneve 14 évesen édesanyja vezetékneve, a Fontes volt. Az anyai rokonság azonban nem adott engedélyt annak használatára, tartottak attól, hogy rossz fényt vet a családra, ha egyik tagja színházban dolgozik. Így találtak rá a telefonkönyvet lapozgatva a Fontene vezetéknévre, amit egy kicsit megcsavarva Fonteynre módosítottak. Érdekesség, hogy a 16. században így írták a fountain szót, ami ugyanúgy szökőkutat jelent, mint a portugál eredetű anyai vezetéknév töve, a fonte. (Lehet, hogy nincsenek véletlenek?)
A balett-történetben meghatározónak számítanak alakításai, a legendás koreográfus, Frederick Ashton rá álmodta meg a Hamupipőke, a Szimfonikus variációk, az Ondine, a Sylvia, Daphnis és Chloe koreográfiáit. A műfaj iránt nem érdeklődő közönség is ismerte őt: a BBC és az NBC felvételeiről, míg a Királyi Balett tengerentúli turnéja alatt 1949-ben meghódította az ottani közönséget is, a Time és a Newsweek magazin címlapjára került, sőt talk show-ba is meghívást kapott. 1955-ben vele készült az első élő, színes televíziós balettközvetítés, a Csipkerózsikában Michael Somes volt a partnere, akivel akkoriban rendszeresen együtt táncolt, együtt léptek fel 1958-ban A diótörő brit televíziós változatában is. Akkoriban ritkaságszámba ment, hogy szabadúszóként dolgozzon egy balett-táncos, Margot Fonteyn híre azonban azt is lehetővé tette, hogy az 50-es évek végétől ne legyen Londonban társulati tag.
1954-ben a Királyi Táncművészeti Akadémia elnökévé választották. Kezdetben küzdött ez ellen, majd neki köszönhetően több reformot is végrehajtottak.
Az orosz balettiskolán nőtt fel: Sanghajban – ahol apja munkája miatt éltek – orosz balettmestere volt, már elismert balerinaként pedig visszajárt Párizsba, ahol a Cári Balett száműzetésben élő táncosainál képezte magát tovább. Ő volt az első, aki egész estés orosz balettben brit táncosnőként főszerepet alakíthatott 1939-ben A hattyúk tavában. Talán ezért is értette meg annyira magát Rudolf Nurejevvel, akivel híres párt alkottak. Először 1955-ben táncoltak együtt Leningrádban, a Kirov Balett A kalóz című produkciójában. Amikor Nurejev 1961-ben disszidált, Ninette de Valois ragaszkodott ahhoz, hogy a 19 év korkülönbség ellenére Fonteynnel együtt táncoljanak. 1962. február 21-én debütáltak a Giselle-ben – 15 perces tapsot kaptak, 20-szor hívta őket vissza a publikum –, ezt követte A bajadér, A szilfid, A hattyúk tava, illetve egy újabb Ashton-kompozíció, a nekik készített Marguerite és Armand.
1972-ben panamai politikus férje ellen merényletet követtek el. Roberto Arias – akivel még a cambridge-egyetemi évek alatt, egy táncesten, rumbázás közben ismerkedett meg, de kapcsolatuk hosszú kihagyást követően csak az 50-es években mélyült el – a sérülések miatt megbénult, állandó ápolásra szorult, a balerina ettől kezdve csak alkalmi felkéréseknek tett eleget.
1979-ben, 60. születésnapján a Királyi Balett nagy ünnepséget rendezett a tiszteletére, II. Erzsébettől pedig megkapta a prima ballerina assoluta címet. A Brit Birodalom több kitüntetését is megkapta, lovagdámává ütötte a királynő, emellett számos egyetem díszdoktori címével is rendelkezett, és az első táncos volt, akinek a hamburgi Shakespeare-díjat odaítélték. Önéletrajzát még a 70-es évek közepén kiadta, de a tánc népszerűsítése érdekében is írt könyveket, és készített sorozatot a BBC-nek.
1989-ben rákot diagnosztizáltak nála. Kezelése minden tartalékát felemésztette. Nurejev segített neki, támogató gálát szervezett, amelyen többek között fellépett ő maga és Plácido Domingo, a közönség soraiban ott ült mások mellett Margit és Diana hercegnő is. 1991. február 21-én hunyt el Panamavárosban.
Margot Fonteyn páratlan eleganciával és drámaisággal táncolt, ismert volt muzikalitásáról, előadásmódjának technikai tökéletességéről és kiváló jellemábrázoló képességéről. Életéről 2005-ben dokumentumfilmet, 2009-ben játékfilmet készítettek, melyben Anne-Marie Duff brit színésznő alakította a főszerepet.