A Grencsó Kollektíva és a Budapesti Fesztiválzenekar a Gramofon májusi toplistáján

Grencsó István - forrás: WeLoveBudapest

A Budapesti Fesztiválzenekar Mahler-lemeze, valamint a Grencsó Kollektíva és Ken Vandermark együttműködéséből született korong került a Gramofon májusi toplistájának harmadik helyére.

A Budapesti Fesztiválzenekar Mahler-szimfónia felvételeinek sorában a hatodik a közelmúltban megjelent VII. szimfóniáé. Azé a kompozícióé, amely a „Csodakürt”-szimfóniák után következő, énekhangot nem használó trilógia harmadik darabja. Tehát, sorrendben a „Tragikus” melléknévvel ellátottat követi.

Játszottságát illetően a szinte elhanyagoltak közé tartozik, s ezen az állapoton kíván változtatni Fischer Iván.

A „sötétségből a fénybe” irányuló tendenciát méltán nevezhetjük „per aspera ad astra” gesztusnak, hiszen a csaknem nyolcvan perces, monumentális kompozíció szimmetrikus elrendezésű öt tétele ezt a tendenciát szinte kozmikus méretekben valósítja meg. Talán az egyik legpregnánsabb példatár annak a kettősségnek a szemléltetésére, hogyan él – mintegy szimbiózisban – Mahler művészetében a hagyomány és az újdonság.

Ide kapcsolódik:
A BFZ Mahler-felvételét méltatta a New York Times

Miközben asszociációk gazdag lehetőségét kínálja a zeneirodalom korábbi konkrét alkotásaihoz vagy tipikussá lényegült gesztusaihoz, a közlendő univerzalitásában eme rendkívül kifejező szegmentumok forrásainak ismerete nélkül is biztonsággal lehet tájékozódni. Kiváltképp olyan interpretáció esetében, amikor ehhez a többrétű narratívához megannyi térélmény társul. Kétségkívül szerencsés, ha karmester-zeneszerző irányítja az előadást, aki számára a legrészletesebb utasításokat tartalmazó partitúra is csupán kidolgozott forgatókönyv; tehát tevékenysége nem merül ki az instrukciók követésében. Szavakkal aligha megközelíthető többlet ez – azonban megléte kétségkívül „zsigeri” hatást kelt! Egy pregnáns „felszíni” példa: azonos dinamikai utasítás más erősségű/intenzitású a különböző méretű előadói apparátusok esetében, ráadásul egyazon jelzést többféle értelmezéssel lehet alkalmazni (megannyi érzelmi-hangulati töltés jeleníthető meg például azonos piano jelzésnél).

A káprázatos színvilág visszaigazolja a rendkívül nagy előadói apparátus szükségességét, a hangversenyteremben ritkán alkalmazott hangszerek pedig – épp az érzékeny dinamikai strukturáltságnak köszönhetően – egészen kivételes hatást keltenek.

A végtelenség nem tagolható mértékegységgel – Fischer Iván irányításával Mahler „Hetedikje” olyan belefeledkezéshez ad lehetőséget, amikor megszűnik az időérzék.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Nem kétséges: e CD-vel a BMC újabb nagy lépést tett afelé, hogy az európai jazzlemezkiadás élvonalába kerüljön. Ken Vandermark és a Grencsó Kollektíva találkozása legalább olyan súlyú esemény, mint Hamid Drake fellépései a Tóth Viktor Tercettel vagy David Murray közös munkája Balogh Kálmán zenekarával. Emez állítások alapja az a tény, hogy Vandermark ma az európai/amerikai avantgárd jazz egyik irányadó személyisége, akit ugyan a chicagói AACM és poszt-AACM iskolákhoz kapcsolnak, de európai zenei kötődései is igen erősek – nemcsak azzal, hogy rendszeresen együtt dolgozik a Peter Brötzmann Chicago Tentettel, hanem azzal is, hogy évente hónapokat tölt Európában, ahol szintén bámulatos aktivitással zenél változatos kontextusokban. Elég, ha a lengyel, ukrán, svéd és amerikai muzsikusokat felvonultató Resonance Ensemble-t vagy a Krakkóban publikált 12 lemezes Alchemia albumot említem. E gyűjteményben részben olyan átdolgozások hallhatók (Shepp, Coleman, Kirk, Monk), melyek Grencsóék zenei ízléséhez is illeszthetők. A jelen CD azonban a puszta ízlésbeli hasonlóságoknál lényegesen mélyebb zenei kapcsolódásokat mutat.

Művészi testvériséget hat muzsikus között.

Szűkebben a két szaxofonos miniatűr szólódarabjában (Párhuzamos jelenség). Telitalálat a cím (Ne csapd be az ajtót!), mely az egész vállalkozás értelmére fényt derít. Vandermark szerény, tömör és pontos „előszavában” így fogalmaz: „sohasem szabad bevágnunk a köztünk lévő ajtókat. Ehelyett inkább – ahogy ezt ez a zene és az azt létrehozó művészi teremtő folyamat is bizonyítja – tárjuk ki azokat egymás előtt.”

Grencsó sokéves tevékenységére jól illik az ajtónyitás metaforája, akár a Budbudasban, akár a Kollektívában, ahol Szabados-interpretátorként, illetve az instant composing kísérletezőjeként nyilvánul meg. A két bőgőssel (Benkő Róbert, Hock Ernő), zongoristával (Kovács Tickmayer István) és dobossal (Miklós Szilveszter) felálló kiváló együttes először tavaly május 12-én mutatkozott be az Opus Jazz Clubban. Megírt és rögtönzött, etűdszerű és nagy ívű darabok váltogatják egymást egészen a lélegzetelállítóan statikus Grencsó-meditációig (Legyen meg a te akaratod), mely szinte észrevétlen tempóban halad az elnémulás felé. Az ilyen szerzeményekről igazából csak a mű színvonalán szabadna szólni.

Cím: Mahler: VII. szimfónia

Kiadó: Channel Classics – Karsay és Társa

Katalógusszám: CCS SA 38019

 

Cím: Grencsó Collective Special 5 With Ken Vandermark: Do Not Slam The Door!

Kiadó: BMC

Katalógusszám: BMC CD 271