A kései belcanto stílus mexikói fenoménja és Charlie Haden a Gramofon első helyezettjei

Javier Camarena - forrás: facebook.com/javiercamarenatenor

A 18. és 19. század fordulóján élt spanyol származású énekes és zeneszerző, Manuel García szinte mindenkire hatott az utána következő zeneszerzők közül. Zsenialitásának ékes bizonyítéka a nemrégiben megjelent Contrabandista című lemez. Charlie Haden és Brad Mehdalu 2007-ben egy fesztiválon játszottak együtt, e koncert felvétele – a korszakos jelentőségű bőgős szempontjából sajnos már csak posztumusz – jelent meg lemezen. A toplista első helyezettjei.

A spanyol cím – „Csempész” – akár Bizet Carmenjének pazar kvintettjét is eszünkbe juttathatná. S e minden szempontból luxusos kiadvány legfőbb ihletője, Manuel García (1775–1832) hatott is Bizet-re. De hiszen kire nem hatott ő, ez a sokoldalúan zseniális muzsikus, aki nemcsak önmaga jogán, hanem híres gyermekei – Manuel García jr., Maria Malibran és Pauline Viardot – révén is rányomta bélyegét az egész 19. századra? Önmaga jogán pedig nemcsak kalandos életű énekesként, hanem általános érdeklődést kiváltó zeneszerzőként is. Egyik leghíresebb operája, az El poeta calculista (Az ábrándos költő; Madrid, 1805) két részlettel is képviselve van e lemezen.

A címszerep, amelyet García persze saját maga számára írt, szegény, éhenkórász költőről szól, aki képzeletében arról fantáziál, hogy csodálatos műveket írna, ha lehetőséget kapna rá. Formaré mi plan con cuidado (Gondosan szövöm a tervem) kezdetű jelenetében sorra veszi a sikeres színműhöz szükséges karaktereket, ezeket mind az énekszólamban, mind a zenekarban érzékletesen jellemezve (a Gianluca Capuano vezette, monacói régizenei együttes – „A herceg zenészei” – itt aztán végképp „főúri” minőséget produkál!). A Yo que soy contrabandista (Csempész vagyok) kezdetű polo (andalúz dal) viszont olyan népszerűségre tett szert, hogy Victor Hugo és George Sand is írtak róla regényeikben, Liszt pedig parafrázist komponált rá.

Ám García lányai – Malibran és Viardot – is megtették a magukét a darab népszerűségéért: a Sevillai borbély énekmester-jelenetében idézték Rosinaként, apjuk mellett, aki Almavivaként vitte világsikerre Rossini remekét – már a botrányba fulladt ősbemutató utáni, második előadáson (Róma, 1816). (A gigantikus nehézségei miatt legtöbbször elhagyott Cessa di più resistere kezdetű Almaviva-ária is hallható e válogatásban!)

A Cecilia Bartoli pártfogásával és közreműködésével (duett Rossini Armidájából) készült CD tehát két fenomenális tenort is „becsempész” a tudatunkba: egyrészt az andalúz Garcíát, aki tehetséges komponistaként jelenik meg előttünk; másrészt a mexikói Javier Camarenát, aki úgy birtokolja e kései belcanto stílust, ahogyan (a perui) Juan Diego Flórez óta senki más.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A korszakos jelentőségű néhai bőgős, Charlie Haden özvegye a következő történetet adta közre. Amikor 1993-ban férjével egy amerikai jazzfesztiválon jártak, az egyik terem előtt elhaladva, a zárt ajtókon keresztül egy zongora hangjai szűrődtek ki. Haden teljesen elbűvölten állt meg, majd bement a terembe, ahol Brad Mehldau-t találta a billentyűknél. Azonnal a fiatal zenész rajongója lett. 2007-ben immár együtt játszottak egy német fesztiválon, melynek szervezője szerette volna felvenni a koncertet. Haden eleinte ellenállt, a végén azonban felesége nyomására beadta a derekát. A jelenlegi, Haden szempontjából posztumusz album az eredmény. Hogy csak most jelenhetett meg, az a lemezipar jogcímdzsungelének tulajdonítható.

Aki Charlie Hadennek csak az avantgárd oldalát ismeri, talán meglepődik a lemezen hallható muzsikán, amelyen átsüt a jazzhagyomány és a melódia végtelen tisztelete.

Hadenhez hasonlóan Mehldau is ezerarcú zenésznek mondható.

Aki még hallotta a Joshua Redman Quartet tagjaként, az ottani szerepét nehezen tudta összeegyeztetni a zongorista későbbi rafinált, a témákat élve boncoló munkásságával. Ennek a lemeznek a nyitószáma, Charlie Parker lelassított Au Privave című szerzeménye a többihez viszonyítva atipikusnak mondható, mert itt Mehldau még önmagával folytat párbeszédet a hangszerén, némiképp virtuózkodva, míg Haden talán csak minden második taktushoz pendít meg egy hangot. Persze az is igaz, hogy a Haden által megválasztott hangok általában önmagukban is megérnek egy misét.

Charlie Haden – forrás: variety.com

A többi felvétel sokkal inkább hagyományos balladaformát ölt – időnként középtempóba gyorsulva –, melyek során a melódia iránti páratlan érzékenységgel hozzák ki a maximumot mindegyik standardből; ugyanis az egész repertoárt a nagy amerikai daloskönyvből merítik. Hasonló hatást és érzelmeket váltanak ki az emberből, mint az a zseniális duóalbum, amelyet a bőgős ugyanabban az évben készített Keith Jarrettel. Itt is mindegyik felvétel valóságos zenei költemény, melyek során a két zenész káprázatosan kamatoztatja egymásétól eltérő, de egymásét gyönyörűen kiegészítő tulajdonságait. Ha egyáltalában bármi kiemelhető ebből a remekbeszabott dalcsokorból, talán a – nem is véletlenül – címadó számnak választott felvételre szavaznék, de roppant nehéz a választás.

Cím: Contrabandista

Kiadó: Decca – Universal

Katalógusszám: 483 3958

Cím: Charlie Haden & Brad Mehldau: Long Ago and Far Away

Kiadó: Impulse! – Universal

Katalógusszám: 1298206