Hölgyek a színpadon. Különböző hátterek, egyéniségek és zenei stílusok. Van, ami összeköti őket: mindannyian teljes átéléssel adják át magukat a zenének, legyen eszközük a basszusgitár, a szaxofon vagy az emberi hang. A Müpa idei Jazztavasza kalandos ismerkedésekre hív.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
És akkor megcsörrent a telefon. A dániai Århus városában élő muzsikust a kortárs popzene egyik vezéregyénisége, Prince hívta zenekarába. A kedvező válasz a sztár váratlan haláláig, 2016-ig hat éven át tartó együttműködést, új zenéket érlelő, személyiséget formáló műhelymunkát, fergeteges sikerű koncerteket és világhírt hozott Ida Nielsennek. A felkérés természetesen nem előzmények nélkül történt, a hangszerét akkor már mesterien kezelő basszusgitáros-énekes-zeneszerző ígéretes szólókarrier előtt állt.
Nagyszerű basszistákból épp elég akad az Újvilágban is; vajon mi kelthette fel az amerikai sztár figyelmét a dán hölgy iránt? A lendületes színpadi jelenléten és a technikai felkészültségen túl nyilván az, hogy
Ida tökéletesen elsajátította a funky stílust.
Kevés európai muzsikus képes hozni és tartani annak feszes ritmusát úgy, hogy improvizatív játékkal oldja és színesíti a mechanikusan ismétlődő basszusmeneteket. A The New Power Generation és az utóbb létrehozott, kemény rockot játszó 3rd Eye Girl tagjaként Ida Nielsen sikeresen illeszkedett be Prince világába, és lett a repertoáron tartott mintegy háromszáz szerzemény kreatív tolmácsolója.
A Bass Ida, Bassida és Ida Funkhouser neveken is ismert előadó közben saját zenei világának építéséről sem feledkezett meg. Első, Marmalade című lemeze 2008-ban jelent meg, ezt 2011-ben a Sometimes a Girl Needs Some Sugar too, majd 2016-ban a turnitup követte. Legfrissebb, Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című CD-je 2019-ben került a boltokba.
Funk? Rap? Nu soul? Ez is, az is, olykor békés szintézis formájában. Egy ígérhető: az IDA NIELSEN & BAND koncertjének közönsége lehengerlő este részese lehet a Fesztivál Színházban.
Van-e ígéretesebb belépő a jazz világába, mint a Thelonious Monkról elnevezett énekverseny díja? Jane Monheit húszéves volt 1998-ban, amikor második helyen végzett a nagy presztízsű seregszemlén. Az eredmény felkeltette Mary Ann Topper menedzser és az N-Coded Music lemezkiadó érdeklődését, akik új sztár lehetőségét látták meg a fiatal énekesnőben. A kis cég nagy terveihez kapóra jött Monheit sikere: 2000-ben jelentették meg Never Never Land című bemutatkozó lemezét, amely egy csapásra a sztárok közé emelte a fiatal előadót. Okkal: Monheit hangja kristálytiszta, hajlékony, csábító;
kevés énekesnő képes hangszálaiból ilyen érzékien vonzó tónust előcsalni.
A sorozat folytatódott, azóta évente-kétévente jelennek meg lemezei. Legutóbbi, 2016-os CD-je The Songbook Sessions: Ella Fitzgerald címmel a példaképnek tekintett nagy előd előtt tiszteleg. A választás is jelzi, hogy Monheit a jazz-örökzöldek és a Broadway-musicalek világához egyaránt kötődik. Repertoárját is innen válogatja: előbbieket többnyire
zongora–bőgő–dob trióval, utóbbiakat szimfonikus zenekari kísérettel adja elő. Budapesti közönsége május 4-én világpremier részese lehet: az énekesnő a húsz éve alakult Budapest Jazz Orchestra szólistájaként lép a színpadra.
A BJO kiváló erőkből álló, professzionális magyar big band, amely számtalan jeles hazai és külföldi művésszel dolgozott eddig. Legutóbb a Müpában Joe Lovano világelső amerikai szaxofonos volt a vendégük. Felkészültségük, stílusismeretük a siker állandó biztosítéka, ami az amerikai énekesnőnek is új, ihlető hátteret adhat.
A jazz férfias szakma, tartja a vélekedés, pedig a nők egyre nagyobb szerepet játszanak az improvizatív zenében. Az 1976-ban született Tia Fuller gyerekkorában zongorázni és fuvolázni tanult, mígnem eljegyezte magát a szaxofonnal. A kezdeti vonzalom azóta is tart, olyannyira, hogy csillaga muzsikusként és oktatóként egyre fényesebben ragyog. 2013-ban professzori kinevezést kapott a tekintélyes Berklee College of Music zenekari tanszékére, 2018-ban pedig a mérvadó Down Beat jazzmagazin címlapként közölte fényképét.
Kérdés, milyen szerepe lehetett mindebben a Beyoncé kísérő zenekarában szólistaként eltöltött éveknek, a televíziós szerepléseknek és az ebből adódó népszerűségnek. Tia Fuller esetében nyilvánvaló, hogy
a döntő tényező a tehetség és a tudás volt.
Máskülönben hogyan lehetett volna ezzel párhuzamosan Esperanza Spalding bőgős-basszusgitáros zenekarának és az ütőhangszeresként, zeneszerzőként a jazz élvonalában tevékenykedő Terri Lyne Carrington együttesének is tagja? Utóbbi nemcsak támogatta és bátorította kibontakozását, hanem legújabb, Grammy-jelölt Diamond Cut című CD-jének megszületését producerként is segítette.
Tia Fuller az új jazznemzedék élenjáró, szenvedélyes képviselőjeként számíthat május 5-én a Fesztivál Színház közönségének figyelmére.