A Ránki házaspárral indul a Művészet és hitvallás című beszélgetéssorozat

Klukon Edit és Ránki Dezső

Ránki Dezső és felesége, Klukon Edit lesz a Párbeszéd Háza és az Ars Sacra Alapítvány által közösen szervezett Művészet és hitvallás című sorozat első vendége. A zongoraművész-házaspárral Sajgó Szabolcs atya beszélget május 15-én hitről, hivatásról, művészetről, családról. A Horánszky utcai jezsuita központban tartandó beszélgető sorozat további alkalmain Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészeket, valamint G. Horváth László és Borsos Kata hegedűművészeket ismerhetjük meg. A részletekről az ötletgazdát, az Ars Sacra egyik alapítóját, Toroczkay Ilonát kérdeztük.

– Hogyan fogalmazódott meg a beszélgető sorozat ötlete?

– Az Ars Sacra Fesztivál szervezése közben számos művésszel alakult ki közeli kapcsolatunk az elmúlt tizenhárom évben. Köztük olyan neves muzsikusokkal, mint Ránki Dezsőék, akik első alkalommal ingyen vállalták a fellépést a fesztiválon, mert fontosnak érezték ezt az ügyet. A közönségtől nem egy olyan visszajelzést kaptunk, hogy mennyire élvezték, amikor a darabok között az előadó mesélt valami személyeset. Innen jött az ötlet, hogy olyan alkalmakat is kellene szervezni, amikor kifejezetten a beszélgetésen van a hangsúly. Így bepillantást nyerhetünk abba az életbe, abba a hitbe, amely máskor csak a zenén keresztül nyilvánul meg.

Ide kapcsolódik:
A szelfibotos utolsó vacsorától a letisztult absztrakcióig

– Kimondottan házaspárokat kerestek?

– Ez egyrészt véletlenül alakult így a találkozások, ismeretségek alapján, másrészt fontosnak tartjuk felmutatni a család értékét. Emlékszem, hogy Ránki Dezső és Klukon Edit otthonában járva mennyire megérintett az a nyugalom és harmónia, amely ott fogadott. A kertjük, mintha Assisiben járnék. Lenyűgözött közvetlenségük és szerénységük, ami a nagy művészek sajátja. Edit karitatív munkát, többféle missziót is végez. Kevesen tudják, hogy a budai Vár Dunára néző  egyik magas pillérén álló, Budapestet őrző négyméteres Szűz Mária-szobor az ő kitartó, tíz éves munkájának a gyümölcse, mellyel nagy álma valósult meg. Mindezt a hangversenyek mögött rejtőző személyes hátteret reméljük felvillantani a beszélgetésben, akárcsak a másik két pár esetében. Annyira értékesnek tartjuk ezeket a személyes történeteket, hogy terveink szerint könyvet is szerkesztünk majd az elhangzottakból.

– Érdekes, hogy a három házaspár három nemzedéket is képvisel.

– Igen, Ránki Dezsőék a hatvanas éveikben járnak – Edit éppen most volt hatvan –, a Tallián Mariann-Lázár Balázs házaspár a negyvenes generáció tagjai, G. Horváth Lászlóék pedig a harmincas korosztályt képviselik. Érdekes, véletlen egybeesés egyébként, hogy mindhárom párnak két fiúgyermeke van.

Anima Musicae Kamarazenakar

– Művészet és hit. Milyen kapcsolatot lát a kettő között?

– Egy Kodály Zoltántól származó idézettel válaszolnék, mely bár csak a zenét említi, de értelmét kiterjeszthetjük az egész művészetre:

 

 A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiterjedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait értjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.

– Az Ars Sacra Fesztivált mindig szeptemberben tartják, ez a sorozat azonban május-júniusban fut le, és nem ez az egyetlen programjuk, ami a fesztivál szűk tíz napján kívül esik. Próbálják kiterjeszteni az Ars Sacrát egész évre?

– Amennyire lehetőségeink engedik. A tavalyi fesztiválon már csaknem 700 program tömörült, köztük több mint 30 volt a saját rendezésű, kiemelt esemény. Egy ilyen léptékű fesztivál szervezése a mi néhány fős stábunkkal egész éves elfoglaltságot jelent. Ha tehetjük, szervezünk programokat az év más részeiben is, a Művészet és hitvallás sorozat mellett ilyen például az Ars Sacra filmklub, amelynek szintén a Párbeszéd Háza ad otthont. Ezen mindig az előző év Ars Sacra Filmfesztiválján díjazott legjobb alkotásokból válogatunk. Legközelebb május 29-én egy Szabó Magda világsikeréről szóló dokumentumfilmet vetítünk, vendégünk Papp Gábor Zsigmond rendező lesz.

– Idén szeptemberben tartják a 13. Ars Sacra Fesztivált. Kik azok, akik már biztosan fellépnek?

– A Misztrál az 50 éves Kaláka együttessel ad közös koncertet a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban, országjáró turnéjuk első állomásaként. Természetesen velünk lesz a beszélgető sorozaton résztvevő mindhárom pár: Tallián Mariann és Lázár Balázs Ady-műsorral készülnek, a Ránki házaspár idén is a BMC-ben lép fel, G. Horváth László és Borsos Kata együttese, az Anima Musicae Kamarazenekar pedig ezúttal a neves brácsaművészt, Szűcs Mátét látja vendégül. Visszatérő fellépőink közül újra jön a Szent Efrém Férfikar, valamint Bogányi Gergely is, aki a csodás mozaikjairól híres gazdagréti Szent Angyalok-templomban ad koncertet. Hagyományunkhoz hűen idén is megtartjuk a négy történelmi egyház közös zenei áhítatát fesztiválunk első vasárnapján a Szent István-bazilikában. Lovász Irén az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban énekel majd. A zenészeken túl olyan neves művészekkel találkozhatunk, mint Lackfi János, Szabó T. Anna és Dragomán György, akik egyik új helyszínünkön, a Lóvasútban lépnek színpadra, vagy Oberfrank Pál és Kéri Kitty, akik a nagysikerű Szeretetnyelv előadást adják újra elő, most az S4-ben. Nagy fegyvertény, hogy támogatóinknak, munkatársainknak és a fellépő művészeknek köszönhetően továbbra is tudjuk tartani az Ars Sacra Fesztivál teljes ingyenességét.